Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

PA240397.JPG

Sziasztok!

Még nem voltam tagja egyetlen internetes oldalnak sem, de ez azrét felkelti az ember figyelmét, ha ilyesmivel találkozik. Ezeket a képeket egy kihalt hát padlásán és pincéjében fotóztuk. Rengetek van szinte mindegyiken jelen vannak. Pillanatok alatt változtatnak helyet. Soha nem figyeltem még meg a képeken eddig de ez azért elég elgondolkodtató, amit ezeken látni lehet. Nem hinném, hogy a sokak által állitott porszemek lennének.

Kék hegyek.jpg

Nehezen kapott levegőt. Sok napja már. De a napok összemosódtak. Légzőizmait csak akaratával tudta működésben tartani.Folyton zihálnia kellett és odafigyelni rá, hogy lélegezzen. Mintha egyfolytában nehéz fizikai munkát végzett vagy futott volna. Mihelyt ellazult , a légzőizmok működése leállt , ő pedig fuldokolni kezdett .Hörgőcskéi tele voltak folyton termelődő nyákkal , ami miatt úgy érezte, csak egy kis szűk csövön át kap levegőt.

Arra tanítottak, fogadjuk el, hogy mindenről az igazságot mondják el nekünk, a valódi bizonyítékok eredetének megkérdőjelezése nélkül. De még ha a mai modern eszközök segítségével sem tudjuk pontosan rekonstruálni, mi is, hogyan is történt tegnap vagy a múlt héten, akkor ki és milyen alapon mondja meg a 'frankót', mi és hogyan történt évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt?

Ezt észben tartva, milyen eszméket kérdőjelezel meg? Itt van néhány az én kérdéseim közül:

Sziasztok!

Onfejlesztes celjabol melyik Sai Baba vagy Osho konyveket ajanljatok leginkabb? Esetleg mastol egyeni kedvencek??

Elore is koszi!

Sziasztok!

Már rég látogatom az oldalt, és emlékszem rá, ogy valaki ajánlott reiki tanfolyamot. Tudnátok ötleteket adni, hogy hova érdemes menni?

Köszönöettel
Judit

Sokféle érzelem tör az emberre akár pillanatról pillanatra. Többnyire múló, szertefoszló füst lágyságú örvénylések.
Némelyek azonban dominánsan megmaradnak az ember érzelemvilágában.

Mihez kötődnek az érzelmek? Mi táplálja? Mi jogosítja fel, hogy előjöjjön az emberben, és rögzüljön hozzá?
A kivetítések aszimmetrikus tükörképei az ember saját belső világának.

Pl a féltékenység érzése és a partner ezzel történő zaklatása, belső bizonytalanságra, önértékelési zavarokra, birtokféltésre utalnak.

Vasárnap reggelire nem ettem semmit sem, tanulva a szombati vizes holotróp légzés tapasztalatából, így erőteljesebben is indult a transz folyamata. Kellett ugyan pár perc, amíg belemerültem, de azután úgy kibontakozott, hogy még a szárazföldi transzlégzésekkor sem szokott ennyi minden és ennyire mély tartalom feltörni. Megpróbálom dióhéjban összefoglalni:

Úgy határoztam, hogy elkezdem ezt a blogot. Leginkább nekem jó az, ha valahol rendszerezni tudom a dolgokat, amik a lelkivilágomban történnek, de talán másoknak is segítek vele.

Sziasztok keves olvasók!
Elszeretnék mesélni egy nagyon nehéz időszakot az életemből.
Sajnos 2 évvel ezelött nagyon rosszul éreztem magam(remegés,melegség érzés öntött el,és hatalmas halál félelem).Elmentem az orvosomhoz persze kivizsgálásk ilyesmi és csak annyit mondott pánik beteg vagyok hirtelen megijedtem mi lehet a probléma?? Mit jelent?És miért pont én?

A napokban elfogadás meditációkat végeztem.

Mit mondjak, az első alkalomnál az egész napot elsunnyogtam. Kitakaritottam, kimostam, olvastam egy könyvet, rágyújtottam, egy kicsi internet, mire rám tőrt: saját magam elől akarok elbújni. Hiába lett tudatos számomra  ez a tény, mégis nehezen vettem rá magam.

Elfogadás: önön magamra.

Hát jött egy nagy adag önsajnálat, nem kellek, stb érzés. Azóta sincs teljesen letisztulva, de már igy is sokat enyhült a szivem. Könnyebb a lelkem. 

Alapvetően vallom azt, hogy megkaptuk a szabadságot, ezért még segítő szándékkal sem szólhatunk bele mások életébe, ha azok nem kérik.
Viszont mi van akkor, ha van egy harmadik fél is?
Az általam megtapasztalt eset nem túl komoly, nyilván tovább lehet vinni, pl. gyerekét bántalmazó szülő esetében azt hiszem nem kétséges, hogy más is közbe avatkozhat...

Vajon, hogy segítenél feldolgozni egy kisgyereknek azt, hogy meghalt egy hozzá közel álló személy, rokon?
Hogyan magyarázod el halál fogalmát?
Te mit tennél? Elvinnéd a temetésre?