Mikor szólhatunk bele mások dolgába? | Önmegvalósítás.hu

Mikor szólhatunk bele mások dolgába?

Alapvetően vallom azt, hogy megkaptuk a szabadságot, ezért még segítő szándékkal sem szólhatunk bele mások életébe, ha azok nem kérik.
Viszont mi van akkor, ha van egy harmadik fél is?
Az általam megtapasztalt eset nem túl komoly, nyilván tovább lehet vinni, pl. gyerekét bántalmazó szülő esetében azt hiszem nem kétséges, hogy más is közbe avatkozhat...

A férjem egyik kollégája vett a kislányának már nem első ízben egy kiskutyát. Már ezzel is voltak problémáim, mert az gondolom, hogy egy kutya nem adok-veszek tárgya, hogy csak úgy lecseréljük, mert nem jött be a típus... Aztán ott van az is, hogy a gyerek hogyan bánjon az állattal.
(És most tekintsünk el az eset "súlyosságától", inkább a háttere érdekel.)

Szóval felvetődött bennem a kérdés, hogy milyen szinten van jogom beleszólni ebbe. Érzem, hogy semmit nem számít az, ha elmondom a véleményem. Természetesen nem kérdezték a véleményem, de a kutya miatt úgy éreztem, el kell mondanom. Egyrészt, hogy térjenek észre, és ne vegyenek minden hónapban újabb állatot, másrészt próbálják a kislányt rászoktatni, hogy ne kénye-kedvére nyúzza azt a kis szerencsétlent.

Persze elmondtam nekik, de nyilván nem mindegy milyen hangsúllyal teszi ezt az ember. Nem mondanám dorgálónak a hangnemem...
Maradt bennem egy kis lelkiismeret furdalás, hogy jobban kiállhattam volna a kiskutya(k) érdekében.
Viszont milyen jogon okoskodom bele?

Emellett lehet, hogy az állatok valamilyen áldozatot vállalnak egy megtapasztaláshoz? Lehet, hogy egy tanulási folyamat ez a kislánynak, meg a szülőknek? Lehet, hogy addig nyúzza a kutyát, míg az megharapja és ebből tanul?
(Megjegyzem nem volt szélsőséges, azt hiszem az, hogy húzza kicsit a farkát vagy ilyesmi, még nem állatkínzás kategória, a kutya is szerette a kislányt. Ha nem így lett volna, biztosan ki tudok állni érte.)

Az én esetemben még ott van zavaró tényezőnek az is, hogy nehezen konfrontálódom.
Így mikor ez a kérdés felmerül bennem, nem vagyok benne biztos, hogy vajon csak a szabadságukat tartom tiszteletben, vagy nem mertem beolvasni nekik rendesen, hogy milyen felelőtlen példát mutatnak a gyereknek.

Ti meddig mentetek volna el a helyemben?
És általában mi a véleményetek arról, hogy mikor, kinek, hogyan adhatunk tanácsot?

köszi, Virág


Beküldte: | 2010. nov. 21. vasárnap - 09:34

Hozzászólások

17 hozzászólás
Ha kér tanácsot akkor adhatunk jogosan szerintem. Nincs alapunk
2010. november 21. vasárnap, 9:50 | Nocsak nocsak

Ha kér tanácsot akkor adhatunk jogosan szerintem.
Nincs alapunk beleavatkozni mások dolgába. Mostanában többször is kerültem olyan helyzetekbe, amibe beleavatkoztam volna, de mivel nem ismerem az adott szituációban élők viszonyait, nem tudom, hogy mibe szólok bele, és beláthatatlanok a következményei.
Azon túl, hogy én tovább állok a bajt meg ott hagyom.

A kiskutya miatt feszültséget keletkeztetsz a kollégába, az majd emiatt haragszik a kutyára, kikergeti az utcára, vagy berakja egy kukába, a kislánynak azt hazudja, hogy elszökött, és pótolja egy másik kutyával mert lelkiismeret furdalása van a gyerekkel szemben!

Honnan tudod, hogy a beleszólásod után mi történik annak az embernek a lelkében és ez majd miként vetül a környezetére, miután te haza mész a te otthonodba, ő meg az övébe?

Szerintem semmiképpen nem szabad beleszólni mások dolgába. Sem a valós és teljes helyzetet nem ismerjük, sem a következményeket nem tudjuk kiszámítani!

tvir képe
Nocsak nocsak, ezek szerint a téma súlyosságától függetlenül
2010. november 24. szerda, 15:21 | tvir   Előzmény

Nocsak nocsak, ezek szerint a téma súlyosságától függetlenül nem szólhatunk bele szerinted?
Bár először hajlottam volna arra, hogy egyetértsek veled, utólag elolvasva az összes véleményt, most valahogy Kirsikkajé áll legközelebb hozzám: "bármibe bármikor beleszólhatsz, csak légy tudatában, hogy MIÉRT teszed:"

Viszont az érdekelne, hogy el sem tudsz képzelni olyan komoly esetet, ahol a harmadik fél miatt elkerülhetetlen, hogy beleszólj?

Szerintem ez is amolyan "érzés" - "áramlás" kérdése. Afelé
2010. november 21. vasárnap, 10:13 | Hiteles06

Szerintem ez is amolyan "érzés" - "áramlás" kérdése. Afelé tartunk, hogy kifejlesszük ezt a képességet. Vagyis már bennünk van, csak elő kell venni. Ha erőszakosan, agresszíven akarsz valakit irányítani, meggyőzni, akkor azt érezni fogja az illető, ha megvannak hozzá az antennái (vagyis nyitva vannak). Nekem ez most épp aktuális téma. Sokat töprengtem rajta, miért érzek nyomást a gyomromban sokszor egy bizonyos ember jelenlétében, és rájöttem, hogy a hasi csakrámat "nyomja" az illető az erőszakos, elnyomó viselkedésével. (Amivel alapból dolgom van, mint már kiderült.) De hogy a Kati domináns anya blogjához kapcsolódjak: Úgy tehetem rendbe az életem, hogy kijelölöm a határokat, mibe szólhat bele a környzetem, és mibe nem. Nekem ez eddig nagyon nem ment, valahogy úgy voltam, vele, hogy "ahogy esik, úgy puffan", mondhatnánk, hogy nem voltak elveim, nem éltem szabályok szerint, inkább mindig lázadtam ellenük. De rá kellett jönnöm, hogy igenis fel kell állítani a saját rendszeremet, mert különben saját magam szívatom meg újra meg újra.
A felvetett esethez azt fűzném hozzá, hogy ha felmerült benned a lelkiismeretfurdalás, akkor neked is dolgod van vele. Vagy azért, mert tényleg nyomulós voltál :) vagy valami más miatt. (???) Ha rendben lenne benned ez a dolog, nem is emlékeznél rá... szerintem.

tvir képe
Biztos van dolgom vele, de inkább a nyomulósság ellentétével.
2010. november 24. szerda, 15:25 | tvir   Előzmény

Biztos van dolgom vele, de inkább a nyomulósság ellentétével. Amit elsőre közvetít a dolog az az, hogy nem merek konfrontálódni. Ezzel tisztában vagyok. De itt tényleg ott volt mellett az is, hogy kell-e egyáltalán ilyen esetben...

Ademon képe
Helyzetfüggő. Én tapintatosan mondanám meg a véleményem,
2010. november 21. vasárnap, 12:06 | Ademon

Helyzetfüggő. Én tapintatosan mondanám meg a véleményem, szerintem ez az eset valamennyire meg is követeli.

Az alapvető konfliktus benned van. Azzal kellene foglalkozni, ho
2010. november 21. vasárnap, 12:38 | Névtelen (útkereső)

Az alapvető konfliktus benned van. Azzal kellene foglalkozni, hogy felold magadban ezt az ellentétet. A környezetünk mindig a saját belső kivetülésünk. Amint megoldod/feloldod magadban ezt, eltűnik a probléma körülötted, így vagy úgy. Dolog van ezzel kapcsolatban, de ez semmiképpen nem az, hogy másokat "kiokíts".
Elnézést a megfogalmazásért, remélem érezni lehet, hogy nem bántásból mondom. "Ha megakarod változtatni a világot, magaddal kezd." (most hirtelen nem jut eszembe ki mondta, és talán nem is pontos az idézet)

És végül, elnézést, hogy névtelenül írok, de most találtam ide, és nagyon megérintet a bejegyzés, magam is hasonló feladatokkal birkózom ;)

Ademon képe
"Amint megoldod/feloldod magadban ezt, eltűnik a probléma
2010. november 21. vasárnap, 14:08 | Ademon   Előzmény

"Amint megoldod/feloldod magadban ezt, eltűnik a probléma körülötted"

A probléma fennmarad csak az érzése tűnik el, de ettől még látjuk, hogy van probléma, és megoldást is kereshetünk rá.

Az alapvető konfliktus benned van. Azzal kellene foglalkozni, ho
2010. november 21. vasárnap, 12:41 | Névtelen (útkereső)

Az alapvető konfliktus benned van. Azzal kellene foglalkozni, hogy felold magadban ezt az ellentétet. A környezetünk mindig a saját belső kivetülésünk. Amint megoldod/feloldod magadban ezt, eltűnik a probléma körülötted, így vagy úgy. Dolog van ezzel kapcsolatban, de ez semmiképpen nem az, hogy másokat "kiokíts".
Elnézést a megfogalmazásért, remélem érezni lehet, hogy nem bántásból mondom. "Ha megakarod változtatni a világot, magaddal kezd." (most hirtelen nem jut eszembe ki mondta, és talán nem is pontos az idézet)

És végül, elnézést, hogy névtelenül írok, de most találtam ide, és nagyon megérintet a bejegyzés, magam is hasonló feladatokkal birkózom ;)

Ilyen esetben szerintem szükséges szólni, hiszen életekről van
2010. november 21. vasárnap, 14:04 | KatiPotter

Ilyen esetben szerintem szükséges szólni, hiszen életekről van szó. Én is utálok beleszólni más dolgába, és nem nagyon kedvelem a konfliktusokat sem, de vannak helyzetek, amikor ezt be kell vállalni, még ha okoz némi békétlenséget is, vagy esetleg hogy leugatnak érte, azt is, ha ez az ára. Például akkor, amikor bántódása esik valakinek vagy valakiknek, pláne úgy, hogy az védtelen.

A konkrét esetről az a véleményem,hogy meg tudom érteni,még egy
2010. november 21. vasárnap, 14:20 | Éva.

A konkrét esetről az a véleményem,hogy meg tudom érteni,még egy ilyen kicsinységnek tűnő ügyben is az ember vívódását.
Ha belegondolok hasonló helyzetben én is ,,kétségek'' között lennék.
Hiszen az embernek lelkiismeret furdalása van először azért,mert sajnálja a kiskutyát,és nem mer szólni.
Másodszor pedig azért,hogy most mit szólnak,a ,,barátok'',és mi lesz ennek a következménye,meg egyáltalán joga van e erre?

Szerintem sok mindentől függ.Elsősorban mennyire szoros,baráti a kapcsolat.Abba azért több minden belefér.Én is szóltam már a barátnőmnek ,hogy ne kiabáljon a kutyával,és ne vágja pofon,ha egyébként meg imádja és kényezteti,mert a kutya ettől meghülyül.De ez a barátnőm.

Egy kollégális viszonynál már nem tudom milyen szoros a kapcsolat és mit bír el.Ezt mérlegelni kell,hogy milyen emberek.Van e értelme egyáltalán szólni,mert esetleg jobban felfigyelnek a gyerekre,meg erre a problémára,vagy olyan emberek,hogy ezt rosszul tolerálják,a magánügyeikbe való beavatkozásnak veszik,vagy éppen tényleg szerencsétlen kiskutyán torolják meg a történteket,de még olyan is előfordulhat ,hogy a gyereken. /mert ők nem figyeltek,és esetleg kellemetlen lett a helyzet/

Tehát arra gondolnék,hogy nagyon kell ismerni azt az embert/embereket/,akit mondjuk ilyen módon figyelmeztetni szeretnék valamire,amit ő szerintem nem vesz észre,és e szerint mérlegelni a dolgot.

Sajnos mindenképpen hülye helyzet,mert ha nem szólok és lelkiismeret furdalásom van a kiskutya miatt,akkor az a baj,ha meg szólók,akkor meg az utólagos kétségek a baj.De még magammal is bajom lesz,hogy most mi is van./velem? /

Hát ezt a ,,beleszólok-nem szólok,tanácsot adok-vagy nem,''dolgot szerintem mindig az adott ember személye,annak ismerete döntheti el.Van akinek lehet,mert igényli is esetleg.Van akinek kell is/pl.tanár az iskolában a gyerkőcöknek/,van akinek teljesen felesleges,és van amikor meg nem szabad,mert valóban nem tudjuk a következményeket.

Nem hiszem ,hogy erre szabályt lehetne felállítani,szerintem mindig az adott szituáció,és az adott ember személye dönti el,hogy lehet e,vagy nem.

Azt nem állítanám,hogy helyes lenne minden körülmények között kívül maradni,mert vannak olyan szituációk is ,amikor az ember ezt ilyen-olyan okok miatt nem engedheti meg magának.

tvir képe
Éva, azt hiszem megadtad a választ. :) A legnagyobb bajom, hogy
2010. november 24. szerda, 15:37 | tvir   Előzmény

Éva, azt hiszem megadtad a választ. :)
A legnagyobb bajom, hogy azzal foglalkozom, hogy mit szólnak... és ez tovább visz az őszinteség kérdése felé. Mert ha ez kikívánkozik, akkor leszek őszinte, ha meg is mondom, és nem félek attól, hogy most ők emiatt nem fognak kedvelni, vagy rossz szemmel néznek rám.
Viszont közben az is felmerül bennem, hogy nem lehet, hogy ilyen esetben elég úgy őszintének lenni, ha akkor mondom meg, ha kérdezik a véleményem....
De azt hiszem, NEM a válasz.
S bár kioktatásnak tűnhet az egész szitu, valahogy nem érzem belülről, hogy azért tenném.

Egyébként én végül egy félig meddig vicces megoldást választottam, próbáltam célozni rá, hogy "ugye ez már egy hosszútávú kutya lesz..."
És most leesett a tantusz! Ha jobban belegondolok, talán emiatt van lelkiismeret furdalásom, mert a feszültség elkerülése miatt, választottam egy olyanközlési formát, ami abszolút nem illett a dologhoz. Vagyis mekkora marhaság viccesen közölni olyasmit, amit nem tartok helyesnek. Valahol adom alá a lovat, hogy milyen humoros dolog, amit csinált... És pont ezt nem akartam, és emiatt szégyellem magam...
Ennél az is jobb, ha nem mondok semmit...
Szóval fel kell vállalnom a véleményem erőteljesebben, számomra ez a konklúzió...

Köszi a megvilágítást.:)

Szia Virág!
2010. november 24. szerda, 15:51 | Éva.   Előzmény

Szerintem ezzel a kérdéseddel: ,,"ugye ez már egy hosszútávú kutya lesz..." tökéletesen elmondtad a
a véleményedet.
Ebben benne van amit gondolsz,még ha nem is eresztetted hosszú lére.
Ott van az észrevétel,és a remény a változtatásra. És mindezt nem megmondod,hanem viccesen utalsz a problémára.
Ez a diplomácia.Miért baj ez?Ezért ugyan ne szégyelld magadat.És még meg sem sértetted őket.
Ha meg igen,az meg az ő értelmezésüktől függ.
Szerintem ez egy jó megoldás volt.
Amit meg levontál tanulságként az is jó,de az ne befolyásoljon abban ,hogy ezt elrontottad,mert szerintem
nagyon is diplomatikusan oldottad meg a helyzetet.

Kirsikka képe
szerintem
2010. november 22. hétfő, 13:15 | Kirsikka

bármibe bármikor beleszólhatsz, csak légy tudatában, hogy MIÉRT teszed:
milyen belső folyamatok vezérelnek,
egós játszma, vagy tényleg helye van,
mennyiben billent ki az amibe beleszólsz,
mennyiben billentene ki ha nem szólnál hozzá,
benned hogy él a helyzet,
inkább a tükörbe kéne-e mondani magadnak, amit mondanál
elfogadod-e hogy ilyesmi létezik a világban: valakinek ez a tanulnivalója

meg ilyenek :)

Kirsikka képe
plusz
2010. november 22. hétfő, 13:27 | Kirsikka   Előzmény

neked is tanulnivalód ha így kiakaszt :)

tvir képe
Kirsikka, köszi a véleményt. Ahogy elolvastam amit írtál,
2010. november 24. szerda, 15:40 | tvir   Előzmény

Kirsikka, köszi a véleményt. Ahogy elolvastam amit írtál, valahogy annyira kereknek tűnt, hogy engem meggyőztél.
Teljesen olyan, mintha Sanyi mondta volna.;)

Már csak gondolkozni kell, mielőtt megszólal az ember.:)

Tükör
2010. november 23. kedd, 16:47 | Senki (útkereső)

Valamilyen formában neked is problémád van a kontrollal, ezért látod meg máshol is. Mi az amit ellenőrizni akarsz, ahol úgy érzed kicsúszik a kezed közül valami. Mi az a bizonytalanság amiért ezt teszed?

Szerintem tanácsot adni elég veszélyes dolog, lehet vele kárt
2010. december 01. szerda, 21:23 | Névtelen (útkereső)

Szerintem tanácsot adni elég veszélyes dolog, lehet vele kárt tenni. Persze mégis megtesszük. Inkább rávilágítani érdemes dolgokra kérdésekkel.
Engem inkább az a kérdés foglalkoztat, ha mégis tanácsot kérünk, ki az az ember, akinek a tanácsát érdemes megfogadni. EGy szellemileg magasabb szinten lévő ember? Vagy aki idősebb és tapasztalata van? Én már sokszor befürödtem a tanácsokkal, amiket nekem adtak. Aztán rájöttem, hogy magamat kellene úgy megformálnom, hogy ne legyen szükségem tanácsokra. De ez egy nehéz dolog.
Persze tudom, az elsődleges dolog, saját magunkra hallgatni a megérzéseinkre, a belső hangra, de néha egy külső szemlélő jobbat átláthat egy helyzetet, mint aki benne van.
Ez elég ellentmondásosra sikeredett..

Feliratkozás Hírlevélre