Az alábbi rövid, egyszerű gyakorlatot bárki elsajátíthatja, aki késztetést érez arra, hogy hétköznapi, „profán" tevékenységein keresztül nyíljon meg a spirituális út felé. A különleges, bonyolult technikák elsajátításával könnyen abba a hibába eshetünk, hogy bár sokat tanulunk belőlük, egónk egyre nő és erősödik közben, abból a büszkeségből táplálkozva, amelyet az akadályok leküzdése fölött érzünk. Sokan vonzódnak ezért az extrém módszerekhez, mert ettől ők is különlegesnek érzik magukat.

Fogadjuk hát meg a zen mesterek tanítását, és maradjunk egyszerűek, tanuljunk a hétköznapi eseményekből, tegyük életünk minden pillanatát spirituális élménnyé:

„A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa a csendes valóság.

/Lin-Csi/

Kezdhetjük étkezéseinket azzal, hogy az asztalhoz ülve néhány másodpercre behunyjuk a szemünket, és tudatosítjuk magunkban, hogy itt vagyunk, és most vagyunk itt. Ez a tudat csendes megnyugvással tölti el az embert, megérezve, hogy a világban rend uralkodik, még ha ennek a rendnek a felfogása túl is van a lehetőségeinken. Fordítsunk egy kevés figyelmet arra, hogy milyen érzetek vannak jelen testünkben. Ha feszültséget, idegességet érzünk, figyeljünk tovább befelé, és várjuk meg, amíg a feszültség elmúlik, sóhajtsunk néhányat, és hagyjuk, hogy elmosolyodjunk azon a sok jelentéktelen dolgon, amelyek életünket olyan zajossá és nyugtalanná teszik. Ez a csendes derű létrejön, valahányszor elfogadjuk a pillanat teljességét, amelyben feloldódik minden bajunk és kétségünk.

Lassan nyissuk ki szemeinket, és nézzük meg az előttünk lévő ételt. Ne törődjünk most vele, hogy mi mindent tudunk róla: miből készült, egészséges-e, vagy gyerekkorunk óta ez a kedvencünk, csak hagyjuk, hogy pillanatnyi benyomásaink felerősödjenek. Figyeljük meg a színeit, az állagát, illatát - mindezt nem akaratlagosan, csupán hagyva, hogy tudatosodjanak bennünk ezek a finom, máskor a háttérbe szoruló ingerek.

Nincs szükség koncentrációra, elég, ha figyelmünket az ételen pihentetjük, élvezve ezt a nyugodt összeszedettséget. Ha elkalandoznánk, szelíden helyezzük vissza tekintetünket az ételre, és vegyük észre, amint a figyelemnek ebben a különleges állapotában az érzéki és érzékeken túli benyomások élénkebbé válnak, felerősödnek - mintha a kettőnk közt lévő tér egyre csökkenne, míg a távolság köztünk, mint megfigyelők, és az étel, mint megfigyelt között végképp feloldódik.

Nem eggyé válunk, mert az feltételezné, hogy előtte különböztünk, inkább mintha visszaállna a dolgok természetes, eredeti állapota. Tudatunk nyugodttá és befogadóvá válik, felhagy azzal a folytonos törekvésével, amivel fenntartja énünk határainak illúzióját. Érezhetjük, amint ez a rengeteg energia, amelyet eddig az egó megteremtésére fordítottunk, most szabadon áramlik testünkben és szellemünkben, megfoghatatlanul, olyan természetesen és magától értetődően., hogy szükségtelennek tűnhet akár az is, hogy megfigyeljük.

Az így megkezdett étkezés békés, derült hangulatban fog zajlani, akár magunkban eszünk, akár a családdal, vagy barátokkal. Az egész procedúra nem kell, hogy több legyen néhány másodpercnél, hatása azon múlik, mennyire tudunk megnyílni erre az élményre. Áldásos hatása hamar jelentkezik fizikai, energetikai, mentális és spirituális szinten is.

Az első alkalmak során talán nehéz befelé fordulnunk és sokszor visszatér figyelmünk a külvilág zajához, esetleg kizökkentenek a jelenlévők, vagy gondolataink tolakodnak be passzív elmélyedésünkbe, azonban kis gyakorlással elérhetjük a figyelemnek azt a derűs, békés összeszedettségét, amely minden étkezésünket - vagy bármely más cselekedetünket - maradandó, és a legjobb értelemben vett spirituális élménnyé tehet.

Németh Gergő

http://mandalajoga.hu