tvir blogja | Önmegvalósítás.hu
1103.h5.jpg

Hogyan állapítható meg egy gondolatról, érzésről, hogy az megérzés, intuíció vagy csak pusztán képzelgés, esetleg a félelmeink képbe kivetült formája?

Sejtem, hogy szükséges hozzá egyfajta tudatosság, illetve őszinteség, de érdekelne az út, ami afelé visz, hogy egyre biztosabban megállapíthassam valamiről, hogy jelzés-e vagy csak fantáziálok...

Vannak emberek, akiknek eleve fejlettebb ez az "érzékük", de feltételezem ez fejleszthető is.

Épp most, képek után keresgélve, akadtam rá egy könyvre a neten. Olvasta valaki, érdemes elolvasni?

Alapvetően vallom azt, hogy megkaptuk a szabadságot, ezért még segítő szándékkal sem szólhatunk bele mások életébe, ha azok nem kérik.
Viszont mi van akkor, ha van egy harmadik fél is?
Az általam megtapasztalt eset nem túl komoly, nyilván tovább lehet vinni, pl. gyerekét bántalmazó szülő esetében azt hiszem nem kétséges, hogy más is közbe avatkozhat...

donot_start-3.jpg

Már egy ideje észrevettem magamon, hogy bizonyos dolgokba nehezen kezdek bele, annak ellenére, hogy mikor már csinálom, kifejezetten szeretem. És mintha nem "tanulnék" a tapasztalatból, hogy milyen jó volt korábban, következőleg újra nehezen fogok neki...

P1040463k.jpg

Vettem egy "díszt" a lakásba. Ritkán érzek ilyet tárgyakkal kapcsolatban, de ez szinte szerelem volt első látásra. Valahogy olyan fura volt, ahogy bementem abba a boltba, pedig nem is akartam, és ahogy megakadt a szemem ezen. Sajnos az eladó nem tudta elmondani, mi a jelentése, pedig állítólag van.
Aztán kiszúrtam egy festményt is. Ez szintén érdekelne.
A felső képen a levelek ezüst és arany színűek, ha az nem látszana.
Thaiföldiek.

Gondoltam még itt van a legnagyobb esélye, hogy valaki tudja.

köszi, Virág

memory.jpg

Az önelfogadás gyakorlása során már régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy miért érzem úgy, hogy kezdem elveszteni a memóriám.

Középiskola, egyetem alatt leginkább a külsőm elfogadása okozott gondot. Most ezzel már elég jól állok, viszont helyette jött új megoldandó feladat az önelfogadásban.

2009 március 7gyak 116 rohanó vonat.jpg

Nem tudom beszélhetek-e többes számban, de talán sok emberre igaz, hogy az évek múltával úgy érezzük, hogy felgyorsul az idő.
Én legalábbis egyértelműen azt érzem, hogy míg gyerekként egy év elég nagy időtávlatnak tűnt, addig ma szinte egyik napról a másikra elrepül.
Van ennek spirituális magyarázata?

Köszi, Virág

Ui: Remélem nem gond, ha egy korábbi témából kiemelek egy részt és külön blogot nyitok neki. Mivel a korábbi blog nem volt túl populáris, úgy gondoltam ez a kiragadott rész önmagában is megállja a helyét.

scheduler.jpg

Úgy érzem egy ideje elkezdtem harcolni magammal. Van egy tervezgetős, agyalós személyiségem, de egyre inkább kezdem felismerni, hogy ez nem jó. Tolle-t olvasva, hallgatva teljesen meg vagyok győzve, hogy ezzel le kéne állni, nem lehet a múltban és a jövőben élni.

Próbálom rajta kapni magam, de kemény küzdelemnek tűnik.

Tegnap éjszaka többször megébredtem, és félálomban nagyon fura érzések törtek rám. Teljesen meg voltam zavarodva, hogy hol vagyok, de legfőképpen, hogy KI VAGYOK??? Talán még a szemem is kinyitottam, és mintha láttam volna a sötétséget, és nagyon nagy erővel tört rám ez a kérdés, de olyan nyomasztó jelleggel.

woman-falling-down.jpg

Elég régóta jelen vannak bizonyos "rémképek", virtualizált tragédiák az életemben. Ha jobban belegondolok, szinte természetes, hogy vannak, másrészről viszont azt sejtem, hogy a legtöbb embernél nem jelentkeznek, legalábbis nem ilyen sűrűn.

szules.jpg

Volt ma egy heves vitánk a férjemmel az otthonszüléssel kapcsolatban. A vitát nem is igazán az ellentétes vélemények okozták, hanem azért volt mérges, mert úgy gondolta, elvakult vagyok, és úgy alkotok véleményt, hogy nem ismertem meg mindkét oldalt eléggé.

(Egyébként ez valóban előfordul néha velem, főleg ha fenyegetettnek érzem azt, amivel egyetértek. Valóban hajlamos vagyok ilyenkor az érzéseim alapján csak az egyik oldalra figyelni.)

queue1.jpg

Jelenleg Vietnámban élünk, így a kulturális különbségek sokszor adnak alkalmat az elfogadás fejlesztésére (kisebb-nagyobb sikerrel), önismereti megfigyelésekre...

Ezt a bejegyzést egy Vietnámban élő külföldi nő, kérdőívben adott vicces válasza ihlette.
"Mi nevettet meg Vietnámban?"- kérdésre a következő volt a válasza:
"Soha nem fogom megérteni, hogy a nyilvános csók/puszi rosszallást vált ki, míg vizelni bárhol lehet!"

És ebből már jönnek a kérdések, hogy miért nem szeretik kimutatni az érzéseiket?

Láttam tegnap egy filmet, ami bár összességében nem volt egy nagy durranás, az alap gondolat nagyon tetszett.
Az angol cím (Invention of Lying) sokkal találóbb, mivel valóban a hazugság feltalálásáról szólt.

FAMILY3.jpg

Barátok, ismerősök otthonában járva régóta figyeltem, hogy bizonyos családokban nagyon "divat" kitenni a gyerekek, nyaralások képét. Akár az egész könyvespolc ezzel lehet díszítve, másoknál meg nem látni egyet se.

Mivel én soha nem hivattam még elő fotókat mondjuk a férjemről, vagy kettőnkről, azzal a céllal, hogy a lakást díszítse, volt hogy elkezdtem magamban keresni a "hibát", hogy vajon én miért nem rakom ki a képeket. Nagyon azért nem gyötört a kérdés, de mivel újra eszembe jutott, gondoltam megkérdezem a véleményeteket.

Mitől függ, hogy kinek van egy "szimpla" munkája, kinek hivatása, vagy esetleg küldetése?
Erről is születésünk előtt döntünk, hogy milyen jelentősége lesz a munkának az életünkben?
Egy bizonyos dolog, amire rá kell találnunk, ami felé terel majd a sors vagy mindegy mivel foglalkozunk, mert abban kell tudni kiteljesednünk, amivel éppen a kenyérre valót keressük?

eating-chocolate.gif

Nem tudom ki hogyan áll vele, nekem gondot jelent...
Azt hiszem elég jól "alkalmazkodtam " az elvárásokhoz anno, így ez ma is "túl jól" működik... azaz van min lazítani...
Nyilvánvalóan nem a legpontosabb, de létezik egy olyan felosztás az emberre vonatkozóan, hogy
értelem/érzelem/akarat. Azt hiszem jelen pillanatban jó lesz, ha a középsőre koncentrálok, mert az elsőt ideje lenne lecsendesíteni, az utolsón meg lazítani (vagy legalábbis a görcsös változatán).

Tartalom átvétel