"Ha már nem törekedsz a tökéletességre, akár meg is hallhatsz!" - hallom a Kés alatt című amerikai sorozat első epizódjában ezt az elgondolkodtató mondást.
Szerinted is így van? Törekednünk kellene a tökéletességre?
Egyáltalán, el lehet érni a tökéletességet?
És ha igen, akkor érdemes küzdeni érte? Nem lenne egyszerűbb elfogadni a tökéletlenségünket?

Egy önkormányzati hivatalnok pénzt fogad el, hogy szemet hunyjon egy szabálytalanság felett. Az orvos és a nővérek akkor figyelnek oda tisztességgel a Nagymamámra, ha megkapták a zsebpénzüket. A vasutas jegyellenőr addig csűri-csavarja a bírságolást, amíg végül az Ő zsebébe vándorol a pár száz forint.
Ezek csak az elmúlt pár hét korrupciós történetei, amelyekkel személyesen, vagy elmesélés útján találkoztam.

A blogot azért szeretném megnyitni, mivel ismerőseim között szétnézve, nagyon kevesek adódnak, akik tényleg szívből, tettvágytól eltelve mennek a munkahelyükre.
Munkájukról inkább úgy beszélnek, mint valami kellemes időtöltésről.
Míg a nagy többség, csak azért jár be, mert most más nincs, bár mást, jobbat szeretne, de ilyen-olyan oknál fogva nem teheti meg.

Amikor valakivel történik valami rossz, esetleg sorozatban, akkor néhány new ages azt mondja: mert valami baj van veled. Te vagy a felelős, még ha olyan dologról van is szó, ami nem az illetőn múlt. És ez alapján esetleg még meg is ítélik, hogy ő ilyen és olyan ember, illetve ezen és azon a szinten áll. Csak mert lehet, hogy fél. Csak mert lehet, hogy fáradt. Érdemes lenne megvizsgálni ezt a kérdést. Az én felfogásomban és tapasztalataim alapján: nem erről van szó. Amikor történik valami, érdemes megvizsgálni, hogy mennyiben a mi felelősségünk.