Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

mento.jpg

Borús nap volt a mai, majdnem katasztrófa is lett belőle, de hála Istennek megúsztuk! Reggel telefonál a párom, hogy a barátnőjét munkába menet elütötte egy autó.
- És él? - kérdeztem rá hirtelen.
- Igen él, a combnyaka tört el, más baja nincs!
Akkor jó, nyugodtam meg, az még megjavítható. Ha meghalt volna, az már súlyosabb, azt

naplemente.jpg

VÁNDOROK vagyunk, akik együtt vagy külön keressük, járjuk az utunkat. Folyamatosan változunk, mint ahogy a bennünket körülvevő és a bennünk lévő világ is állandóan változik. Talán az egyik legméltóbb emberi tevékenység eme változások szemlélése lehet, mint ahogy valamikor régen egy folyó menti kolostorban ezt is megfogalmazták már. A színes kavalkádban megLÁTni a dolgok valódi természetét,mindenféle, az idők folyamán rárakódott rétegektől mentesen, hát az talán tényleg megér némi erőfeszítést.

bicikli.JPG

Kedves ismerős és ismeretlen barátaim!

Én bizony gyakran beleesem abba az élethelyzetbe, vagy hibába (?) hogy hajlamos vagyok lehúzni vagy alulértékelni saját képességeimet, viselkedésemet, reakcióimat szinte állandóan figyelem és hát gyakran megállapítom, Kriszti bizony te még nem vagy sehol.
Ezt csak azért írtam előlegbe, mert a mai nap a következő dolog történt és kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Nézegettem a Momentán társulat improvizációs jeleneteit és csodáltam a fiatal színészeket, micsoda spontaneitással, lélekjelenléttel rendelkeznek! http://www.youtube.com/watch?v=VkfshBiK2RM
Ehhez az improvizáziós színházhoz kell aztán lélekjelenlét,
spontaneitás, hogy mindig valami frappáns szöveggel tudják folytatni a
jelenetet!

Én bizony, a legtöbb helyzetben lefagynék, egy árva szó sem jutna az eszembe! Csak pörögnének a gondolataim, de semmi értelmes nem jönne elő belőlem. Erről jutott eszembe:

Valahogy más szemszögből nézem a világot, másként gondolkodom, és ez külsőségekben, életvitelben nem vagy csak jelentéktelenül mutatkozik meg.
A probléma ezzel az, hogy a sokoldalúságom és a széles érdeklődési köröm ellenére alig akadnak barátaim, társam is csak egy volt aki értéket látott bennem egy darabig.
Még az érdeklődési körömnek megfelelő társaságból is kilógom és minden közösségben én vagyok a „kiközösített”. Pedig nem vagyok okoskodó, bunkó, vagyis nem tudok olyan jellemzőt, ami ezt a kiközösítést indokolná.

,,Jelentgetösdi"
Ezt a gondolatot szeretném folytatni ezzel a bloggal.

image008.gif

A Ji Kingről tanít egyik fordítója. Még csak 2 órán voltam, de már hegyeket mozgatott meg bennem.
A kezdetről és a végről van szó, illetve ezek összemosódásáról, és a vég, mint tökéletesség előtti utolsó (-előtti) lépcsőfokról.

lóvé.jpeg

Ahhoz, hogy végezhessek környezettan alapszakon, muszáj most megcsinálnom olyan tölteléktárgyakat, mint gazdaság és menedzsment alapismeretek és minőségbiztosítás (az még nem is rossz, de az előbbi ááááááá.:S)

vegben virágok.jpg

38 éves vagyok és úgy döntöttem,hogy a fél életem még hátra van a gyerekeim már viszonylag nagyok (15,18) kiszállok ebből a mókuskerékből.
Ez egy gyönyörű gondolat, na,de ,hogy lehet ezt megvalósítani?
Ebben a blogban szeretném megosztani leirni a fejlődés vagy akár a visszaesés mozzanatait.
Biztos vagyok,hogy számtalan ember él ebben az önmagára is mérgező helyzetben.
Jelenleg van állásom szégyentelenül kevés fizetésért, tehát miért is panaszkodom?

2011 márciusában írtam,de helytálló bár mikor.

Nagyon szomorú és megrázó dolog történt Japánban 2011 márciusának elején,egy borzalmas erejű földrengés következtében emberek milliói élete változott meg egyik pillanatról a másikra.
Felmerülhet bárkiben az a kérdés ,hogy ez miért is történik velünk emberekkel ,miért vannak ezek az árvizek ,vagy az árvizeket követő szárasságok,mitől változott meg minden ami eddig olyan csodálatosan biztosított mindent ahhoz hogy nyugodtan éljünk ezen a bolygón.