Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

igen.jpg

Évekkel ezelőtt tanultam egy gyakorlatot Gyurkó Zsolti spirituális tanítótól, amely szerint mindenre igent mondunk, amire megkér az életünk! Amikor valaki elkezdi gyakorolni az IGEN-t mondást, onnantól az élete legextrémebb kéréseire, ajánlásaira is IGEN-t mond önszántából, és figyeli, hogy merrefelé halad így az élete?! Ha választási helyzetbe kerül, akkor választhat, de ha megkérik, utasítják, vagy csak elvárnak Tőle valamit, akkor a gyakorlatnak megfelelve mindig igent mond és megteszi azt!

Saját érzéseim régóta nem okoznak gondot, de másoké igen.
"Áthallom" mások érzéseit, amik az utóbbi időben negatívak, és rohamosan romlanak. Nem konkrét emberekét érzem elsősorban, hanem összességében a világét.

Sokan vagyunk így vajon? Világméretű agóniának vagyunk részesei vagy inkább áldozatai.
"Áthallom" a világ közérzetét, és feszült, nyomott, csalódott vagyok, pedig személyes gondjaim nem indokolnák, ugyanis nem olyan egetrengetőek számomra, sőt sokminden kifejezetten örömteli.

Üdvözlök mindenkit, aki nyomon követi a bizonytalankodásomat.
Büszke lehetek magamra igazán, ma szembesültem azzal, hogy olyan emberré, nővé, vagy valamivé váltam, amilyen soha nem szerettem volna lenni...
Két hete nem készítettem feljegyzést, és erről a két hétről, azt hiszem rosszat nem is tudok mondani. Megtörtént a már említett "elutazunk együtt". És egyetlen rossz szavam sem lehetett arra, akit ilyen gyalázatos módon szeretek.

Eléggé felgyorsultak az utóbbi időben a változások (egyesek szerint ez Marshoz köthető asztrológiai hatás)
és mivel nem kellene elveszítenem a fonalat, szeretném a segítő véleményeteket kérni, hátha így megokosodom!

A történet 2001 telén indul (nyugi, nagy léptekben haladunk) amikor is a BME rektora előtt álltam, az előtt valószínűtlenül távoli Isten-Nagy-Prof előtt, akivel eddig csak írásban ápoltam a kapcsolatot, pót-pót-pót-pót

Sziasztok! Két hónapja száraz a szám belső nyálkahártyája. Van, hogy az egész, van, hogy egy-egy kisebb rész, de a nyelvem általában mindig. Nagyon rossz elviselni. A-vitamint írt fel az orvos, talán kicsit enyhültek a tünetek. Kíváncsi lennék a lelki hátterére, illetve a hatásos kezelésére. Kérem, segítsetek. Üdvözlettel: Szilvi

Megvan a lakás, alakul a kapcsolat, és alakulok én is, szépen lassan át. Hogy mivé, azt még nem tudom meghatározni. Vannak az új életemben amik tetszenek, vannak amik nem. De ez eddig sem volt másként.
Most, hogy a magam ura lettem, kezdem élvezni, hogy akkor és oda megyek, amikor és ahova akarok. Ha akarok. Ha nem akkor sincs baj.
Elfelejtettem már azt, hogy milyen az amikor az ember szívből tud mosolyogni, akár csak magán, akár azon, hogy megint milyen szép reggelünk van. Ami magában hordozza az új dolgokat. Legyen az bármilyen kicsi, közepes, vagy nagy dolog.

Amint felébredtem, egy régi álom jutott az eszembe. Egy párkapcsolati tanításról szólt, az álom megéreztette velem, milyen érzés is igazán feleségnek lenni.

Kamaszkoromban szeretett volna járni velem egy fiú , aki jóravaló volt, melegszívű, és nagyon okos . De a gimiben egyáltalán nem volt " menő". Udvarolni próbált nekem , de én nem túl szép módon visszautasítottam. Később felvették az egyetemre , matek - fizika szakra , és el is tűnt, azóta sem találkoztam vele.

Amikor házi vizsgára készültem, a vizsga része volt, hogy készítenünk kellett egy 30 db - os herbáriumot is. A herbárium nem más, mint lepréselt gyógynövények gyűjteménye. A csoportból voltak, akik szabadságot vettek ki és elmentek különleges helyekre, ahol úgy gondolták sok gyógynövényre bukkannak. Én is azon gondolkoztam, hova kéne elmennem, ahol sokféle  értékes növényt találok? Nagyon szerettem volna, ha időben elkészül a herbárium.

A kívánságom megvolt, de ötlet a helyről, hogy hova menjek, mégsem érkezett.

onbizalom.jpg

Tegnap este egy kis "meditációs klubban" voltam. Megint bebizonyosodott, hogy sokkal könnyebb csoporttal együtt meditálni.

Aztán egyszer csak jött egy gondolat. Gondoltam leírom ide, és majd megvizsgálom, ha aktuális lesz. Meg talán jönnek majd mejegyzések is? Talán valaki már vizsgálta. A lusta formámat...

Azt már több helyről hallottam, hogy a hiány azért van, hogy feltöltsük. Csak talán soha nem értettem, mit jelent. (Most meg lehet, hogy félre értem?)

magnet2.jpg

Lehet az, hogy egy csomó mindent még nem tudatosan csinálok, még ha működőképesen is, véletlenül ráérzek? Elgondolkodtam ma ezen, hogy egy véletlen téma felé terelés és aztán kiderülvén, hogy az a másiknak is aktuális, az tényleg azt bizonyítaná, hogy megéreztem, csak nem vagyok rá tudatos, hogy ez a művelet lezajlott bennem, tudtomon kívül? Vagy máshol kell keresni az ilyen véletlen okát?

bodhidharma.jpg

Valójában nem létezik semmi,
Nincs por sem, mit le kéne seperni.
Ha képes lennél fölfogni mindezt:
Mért ücsörögnél mélán merengni?

Ma találtam egy videót, ami olyan börtönkísérletről szól, amiben ártatlan, jólelkű, önként jelentkező fiatalok közül választanak ki rabokat és börtönőröket. Egy egyetem pincéjében megteremtik számukra a börtön-feelinget, és vizsgálják a viselkedésük változását. Röviden: a jólelkű börtönőrök hatalmaskodó, gonosz, szadista emberekké váltak pár napon belül. A rabok pedig kezdeti lázadásuk után engedelmeskedtek nekik, elhitték magukról, hogy ők rosszak, gonoszok, akik ilyen bánásmódot érdemelnek.

Sziasztok! Tudom, ez az oldal nem feltétlenül az ilyen problémákra szakosodott, de eléggé magam alatt vagyok ahhoz, hogy inkább a ti segítségeteket kérjem és ne az "átlag emberét". Elmondom a sztorit: pár éve volt egy kapcsolatom egy önimádó, szex centrikus, mindenre rábeszélős sráccal, aki gyártotta a hazugságokat. De nem akartam meglátni a valódi énjét. Rávett pl ocsmány pornográf képek készítésére is. Később töröltettem őket, most mégis előkerültek, a neten, személyes adatokkal, és még csak nem is ő tette fel, hanem egy irigy barátnője.