Ti is érzitek? | Önmegvalósítás.hu

Ti is érzitek?

2011. november 21. hétfő, 2:42 | Panka2011

Saját érzéseim régóta nem okoznak gondot, de másoké igen.
"Áthallom" mások érzéseit, amik az utóbbi időben negatívak, és rohamosan romlanak. Nem konkrét emberekét érzem elsősorban, hanem összességében a világét.

Sokan vagyunk így vajon? Világméretű agóniának vagyunk részesei vagy inkább áldozatai.
"Áthallom" a világ közérzetét, és feszült, nyomott, csalódott vagyok, pedig személyes gondjaim nem indokolnák, ugyanis nem olyan egetrengetőek számomra, sőt sokminden kifejezetten örömteli.
A Vaskor agóniája is ujjongással tölt el. Ugyanakkor mások kétségbe vannak esve. És ami számomra öröm, az másnak a vég, és én azt érzem, amit ők.
Ha valakivel kozvetlen kapcsolatba kerulok, aki sokkal rosszabb allapotban van, mint én, nagyon könnyen át is vezsem az ő állapotát.

Mindig azt gondoltam, az egy jó képesség, hogy érzem, amit más, de így nem fogom túlélni a most zajló katasztrófateli, háborús, válságos, sokak számára végzetes helyzetet.

Ti is érzitek ezt a kozmikus agóniát?
Ti is így vagytok?

És hogy lehet "védőszigetelést" gyártani erre az átmeneti időre?

Domoszlai Katalin képe
A világ
2011. november 22. kedd, 8:26 | Domoszlai Katalin

tökéletes.

Égilény képe
Kedves Kati! Ez egy szuper video! Én úgy megkönnyebbültem!!! :)
2011. december 12. hétfő, 10:59 | Égilény   Előzmény

Kedves Kati!

Ez egy szuper video!

Én úgy megkönnyebbültem!!! :) Lehet hogy a látásmódommal van probléma?

Égilény

Michaelita képe
természetes folyamat részese vagy
2011. november 22. kedd, 10:27 | Michaelita

Kedves Panka!

Üdv. az úton! Jó helyen jársz! Bibliai idézet szerint: "rögös az az út és keskeny az a kapu és csak kevesen mennek át rajta"

Ez az út nem csak a spirituális fejlődés útja, hanem az ember tudatosodása útjának elengedhetetlen velejárója is.

Az az igazság, hogy Te most túlérzékennyé váltál és felfokozva érzed át azokat a dolgokat, ami a lét egy szeletét teszi ki, de eddig el volt zárva előled. Ez egy átmeneti ideig tart így, idővel el fog múlni.
A spirituális beavatódásunkhoz a világ szenvedéseinek átélése is hozzá tartozik (többek között). Ezt kikerülni nem lehetséges. Átélésük szükséges, mert ettől erősödünk meg lelkileg, (bármennyire hihetetlenül is hangzik) és ettől válunk együttérzővé más lények és létformák iránt.

Vígasztalásul írok egy ide illő idézetet Hölderlintől: "Wo aber Gefahr ist, wächst das Rettende auch"."Ahol pedig nő a veszély, ott közeledik a megmentő!"

Mi a megoldása helyzetnek?
Belülről fogsz "védőszigetést" gyártani saját magadnak, a saját belső lényeden, a Felsőbb Éneden keresztül (megtanulsz rá hallgatni, együttműködni, megbízni benne).

Majd ha egyszer utólag visszatekintesz, akkor fog kiderülni, hogy sokkal több pozitív hozadéka van a dolognak, mintsem gondolni lehet.
Most nincsen más teendőd, mint jár-amivel jár, becsülettel végigcsinálni/átélni a teljes folyamatot.

Bátorságot, kitartást és sok lelkierőt kívánok, mert először a nehéz kozmikus érzéseket kell átélned (erősségük miatt), de folyamatosan fejlődsz és képes leszel majd átélni a sokkal finomabbakat, a kozmikus szeretetet, kozmikus bölcsességet, kozmikus szeretetet, kozmikus Isten felé vágyakozást és valamiféle emberi érzékeléssel megfoghatatlan és leírhatatlan Egységérzést is.

Nagyon megértelek Téged és Veled érzek! Magam is hasonlóképp jártam (többször is:)

Egy saját történetem: Egy csodálatos, emelkedett szintű, lelkiséggel, szeretettel átitatott előadást hallottam az igazi japán szamurájok életéről, becsületességéről, tisztaságáról, lelki és spirituális képességeikről.
Az előadónk elmesélte, hogy egy igazi szamuráj mester azt mondta a tanítványainak, hogy képes megérezni a támadás erejét, akkor is ha nem látja. Ezt egyik tanítványa nem hitte el neki. Gondolatban egy vágást mért rá hátulról. A mester megpördült, hogy kivédje a hátulról érzékelt támadást, de hátul nem támadott senki. Erre elszégyellte magát és csendesen beismerte, hogy Ő hátulról támadást érzékelt és biztos öregszik, mert nem támadott senki.
Erre a tanítványa megmondta, hogy jól érezted mester, mert én gondolatban hátulról támadtalak.
Ez rám annyira erőteljesen hatott, hogy azt kívántam, Istenem bárcsak ilyen képességeim lennének!
Nos valamennyi idő múlva jöttem fel az aluljáróban és meg kellett fordulnom, mert úgy éreztem, hogy valaki rossz szándékkal közeledik felém. A zsebes még három lépcsőnyire volt tőlem és roppant dühösen rámrivallt, hogy voltam képes meghallani, mikor Ő olyan csöndesen közelített.
Itt teljesedett be a kérésem. Igen ám, de utána már az életben, pl. a metrón is éreztem mások rossz szándékait. Volt olyan, hogy éreztem, amikor olyan ember elé álltam, aki előtt nem tudtam megmaradni, mert éreztem a belőle áradó neheztelést, hogy ne zavarjam az auráját. Szóval egy darabig nagyon nehéz volt, mert csak a legerőteljesebb, legnegatívabb érzéseket tudtam átérezni.
Ez hála Istennek idővel fejlődött és már a pozitív érzések átérzésére is képessé váltam.
De azóta nagyon meggondolom, hogy milyen különleges képességet kérek magamnak, mert ma már tudom, hogy az elviselésükhöz szükséges lelkierőt és a felelősséget is meg kell szereznem hozzá.

Égilény képe
Szia Panka! Én pont ugyanúgy érzek, mint Te! Főleg mostanában...
2011. december 12. hétfő, 10:31 | Égilény

Szia Panka!

Én pont ugyanúgy érzek, mint Te!

Főleg mostanában... Nem magammal van gondom, persze nem vagyok tökéletes, de azt el tudom fogani. És közben tanulok.

Az a baj, hogy én is "érzek" másokon mindent. Főleg a hazugságaikat.. Nagyon szomorú vagyok ezért, mert alig van ember, akivel őszintén lehet beszélni.

Ez a Kali kor emberének jellemzője. Az érzéketlenség mások iránt, és a világ iránt. Mindenki csak magát akarja jól érezni, azért viszont mindent megtesznek.

Majdnem olyan, mintha én írtam volna, amit Te. Igen, én is várom ennek a korszaknak a végét, mert addig nem lesz nyugalom,szeretet, és béke.

Várom Jézus második eljövetelét. Ő fogja elhozni a változást, őt ujjongva várom én is.

Akkor megvalósul minden, amiről most álmodunk, és ami miatt fáj a szívünk.

Égilény