"Nekem volt egy ismerősöm, aki egész életében cigizett, piált, mégis több mint 90 évet élt!" - kezdte el bizonygatni egy srác, hogy neki miért nem káros a cigarettázás.
Persze mindenkinek van egy ismerőse, aki ürügyet szolgáltat a szenvedélybetegségének, de azért egy józan gondolkodású ember tudja, hogy valószínűleg nem Ő lesz az, akit majd megkímél a nikotin.

Vannak, akik annyit ehetnek, amennyi csak beléjük fér, vagy nem sportolnak évtizedekig, mégsem híznak el, csinosak, fittek maradnak.
Ugyanígy, vannak, akik alapból rendezettebbek lelkileg, ezért ők bármiféle önismereti munka nélkül is képesek egyensúlyban maradni.
Sokfélék vagyunk, mind különbözőek. Az egyiknek ez megy, míg a másiknak csak döcög. Mindenkinek megvan a maga erőssége és gyengéje - hiszen pont ezért, ezek kijavításáért születtünk ide.

Pár perce chateltem egy nagyon kedves barátommal. Neki írtam ezt a chat végén: "Szeretek adni. Olyankor vagyok Valaki, olyankor van Értelme az életemnek."
Gondoltam leírom ide, kifejtem, ami most eszembe jut, hátha később is visszatérek rá, és megértem.

1. Ha nem adok valakinek valamit, senki vagyok. Szóval az önértékelésemen lenne mit dolgozni. De kell egyáltalán lenni valakinek? Mért nem maradhatok egy anonym senki? Miért hajt a belső majom?
Ezek szerint a gyökércsakrámra volna mit gyúrni.