Meditációk élményei | Önmegvalósítás.hu

Meditációk élményei

2009. július 20. hétfő, 13:57 | Hatar Beatrix

A vasárnapi meditációs naptól nagyon sokat kaptam. Hihetetlenül feltöltődtem.
Így ma úgy döntöttem folytatom.

Megnéztem, hol tartok spirituális fejlettségemben.
Hááát egy elefántnyit tévedtem, túlértékeltem magam.
Egyáltalán nem tartok ott, ahol gondoltam.

A tegnapi nap ki derült azért nem tudok elengedni, mert az apukámtól nem kaptam meg bizonyos érzéseket, és ezt várom el egy másik embertől.

Meditációban megjelenítettem apukámat megnyíltunk mindketten egymás felé, és elkezdtük áramoltatni mindazt, ami hiányként felmerült. Én is ő felé és ő is felém.
Sok mindent kaptam, de a leglényegesebben a SZERETET éltem meg most tőle.

Akkor megtettem ezt anyukámmal, vele kicsit nehézkesebben ment de végül is sikerült.
Tőle is sok információ jött de nála is volt egy ami kiemelkedett számomra és ez az ELFOGADÁS volt.

Ezeket most megadtam magamnak az ő segítségükkel.

Megcsináltam azt a gyakorlatot, amikor egy háztetejéről zuhanok a semmibe.
Az első pillanatkor bizonytalanságot éreztem és féltem tőle a zuhanás egész jó volt a becsapódás sem érdekelt különösebben.
Aztán kitaláltam megcsinálom a gyakorlatban itthon úgy, hogy az ágyra esek egy székről. 2 próbálkozásból sikerült csak elsőre a dőlésnél valahogy sikerült megállnom és azt vettem észre nagyon dobog a szívem és félek, igyekeztem tudatosítani az érzést.
Majd még egyszer neki álltam akkor teljesen eldőltem de az egóm megijedt lefékezett és rosszul estem, így most fáj a nyakam és fejem.Valószínű ha elengedem magam és bíztam volna semmi bajom NEM lett volna hisz ott volt az ágy.
De tudatosult bennem, hogy félek a bizonytalanságtól, ill nem feldolgozott bennem ez az érzés.
Főleg a kezdeti lépések a bizonytalanság felé.
Majd a napokban foglakozok vele, hogy a helyére kerüljön bennem.
Ez a kis gyakorlat rá világított arra, hogy már jó ideje itt ólálkodik ez a tanítás az életemben, csak hát igyekeztem nem észre venni....
Szóval a következő feladat megoldása a bizonytalanság elfogadása, ill az azzal kapcsolatos félelmeim tisztázása és azok elengedése.


Hatar Beatrix képe
válasz
2009. július 20. hétfő, 22:17 | Hatar Beatrix   Előzmény

Anita!

A szüleim nem élnek, de nincs jelentősége a gyakorlat szempontjából.
Megadtam magamnak azokat az érzéseket, amiket a tudatom hiányként élt meg.
Elvárások és csalódások nem jellemzik az életemet.
Ha nem jön semmi, akkor befogadom ill el, fogadom azt.

Feliratkozás Hírlevélre