Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Hiszem hogy mindennek van értelme.
Persze a minden megértése az az út amit végig kell járnunk . Ami biztos számomra hogy mindenkinek feladata van és cseppet sem felesleges fizikai életünk minden darabja. Mindannyian más ritmusba haladunk egy célt követve a saját általunk megítélt jó-rossz úton tapogatózva hogy egyensúlyt teremtsünk. Az erre való törekvés ott van mindenkiben és minél közelebb érünk ennek megértéséhez úgy fogadjuk be hogy nincsenek is véges ellentétek. Határaink addig lesznek amig nem kezdjük tapasztalni azt ami az EGÉSZ.

Az ember érzés világa nem csak szabályozható valami, hanem feltétlenül szabályozandó is.
Mindenkikénytelen rá.
Nincs más kiút!

Kezdődik azzal hogy az ember eltűri,hogy anyagi körülmények és határok erőt vegyenek rajta.
Belevész a mindennapi életelvakító részleteibe,anélkül, hogy a múló pillanatnak az egészhez való viszonyát állandó fénybe helyezné önmaga előtt. Együtt sodródik indulatokkal.
Pániknak, elégedetlenségnek ad gondolattestet.

hand-flower.jpg

Két órás vonatút. Négyen ülünk a fülkében. Figyelem a többieket.

Egy vékonydongájú, erősen barázdált arcú fiatalember ül velem szemben. Nézem arcát és megérzem, hogy nagyon keményen, teljesíteni akarással éli életét.

Mellette egy kövér, gőgös fiatalember ül, aki néha-néha rámsandít és végigmér! Én is ezt teszem vele!:-) Negatív energiákat érzek felőle.

Remélem ez a téma még belefér az oldal kategóriájába.

Azért bátorkodom erről nyitni egy blogot, mert én személy szerint azóta foglalkozom a témával, amióta belecsöppentem a spirituális világba.

Szerintetek kivitelezhető lenne egy tudatos, életcentrikus kommuna összehozása?

Tegnap éjszaka rám jött az írhatnék, és bepötyögtem a jegyzettömbbe egy "rövidke" esszét, amibe megpróbáltam belesűríteni az elmúlt 1-2 évem tapasztalatait. Gondoltam bekopizom nektek(:D):

Az ember igazából egyetlen egy dolgot nem tud: azt, hogy valójában ezen az egyetlen egy dolgon kívül mindig mindenki mindent tud.

Vajon van még olyan hely a Földön ahol az élet nincs túlkomplikálva, ahol nincs ez az állandó sietség, ahol nincs bűnözés és erőszak, ahol nincs depresszió és őrület, és ahol nincs környezetszennyezés mert az emberek harmóniában élnek a Földanyával?

Sajnos már nagyon kevés ilyen hely van, de a projekt célja épp az, h egyre több legyen!

A névadónk, Anuta az egyik ilyen édenkerti hely.

Az igazság ……

Szeretek újságokat olvasni….. Amivel együtt rezgek befogadom, amivel nem értek egyet azon túllépek …… Anasztázia könyvében olvastam egyszer.. „ A valóságot az embernek csak saját maga által szabad befogadnia.” ….. Valahogy így olvasok …..

Befogadok vagy elengedek…..

ugras.jpg

Régebben olvastam a Dale Carnegie: Sikerkalauz mindhárom kötetét. Szerintem érdemes elolvasni, bár sok olyan gondolat is van benne, amit nem osztok. A Stressz kezelési része szerintem nagyon érdekes és jó. (2. kötet).

A hatalom, olyan akár a pénz. egyetlen célja, hogy még több legyen saját magából. Vajon minden energiaminta ilyen?