Kommuna | Önmegvalósítás.hu

Kommuna

Remélem ez a téma még belefér az oldal kategóriájába.

Azért bátorkodom erről nyitni egy blogot, mert én személy szerint azóta foglalkozom a témával, amióta belecsöppentem a spirituális világba.

Szerintetek kivitelezhető lenne egy tudatos, életcentrikus kommuna összehozása?

Írtam már valahova, hogy gyakran érzem azt, hogy a szellemi továbblépésemet leginkább a jelenlegi társadalmunk nemelfogadása gátolja. Mert még megérteni csakcsak megértem, hogy mit miért tesznek a nagyhatalmak (mert nekik a pénz és a hatalom a boldogság, és mindenféle gusztustalan dolgot megtesznek a saját boldogságukért), de elfogadni valahogy sehogy sem tudom azt a tényt, hogy pusztán a pénzért és a hatalomért képesek egy ekkora élő organizmust tönkretenni, mint ez a bolygó.
Így talán érthető, hogy olykor elkezdek fantáziálni, vajon milyen társadalmi berendezkedéssel lehetne jobbá tenni a dolgot?

Akárhogy töröm a buksim, az egyetlen életképes megoldásnak mindig a kommunákban élést tartom végül.

Szépen végiggondolnánk, mik is a valóban fontos dolgok, és mik azok a fölösleges hülyeségek (sajnos ebből van a több szerintem), amit a jelenlegi társadalom csak a saját maga érdekében tolt be az emberek közé, de valójában teljesen jelentéktelen, hanyagolható dolgok. Mindenkinek meg lenne a maga szerepe, amit a közösségért tesz. Aki házépítéshez ért, az házat épít.. Aki jó szakács, az főz.. Aki szabó, az varrja a ruhákat.. Aki jó tanár, tanít.. stb stb .. Ha nem millió fős kommunákban gondolkodunk, akkor ehhez nincs szükség hatalmas gyárakra, kis manufaktúrák lennének, ahol tényleg minőségi termékek készülhetnének, és csak annyi, amennyire ténylegesen szükség van. Reggel és este közös meditáció. Megújuló energiaforrásokból nyernénk az energiát. A rendre is egyszerűbb lenne így figyelni. És szerintem ezek csak töredékek a rengeteg előny közül, amivel mindez járna.

Mit gondoltok, ez nagyon sci-fi?:D

Beküldte: | 2010. máj.. 15. szombat - 00:31

Hozzászólások

36 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
helyünk van itt
2010. május 15. szombat, 12:28 | Domoszlai Katalin

Lehet, az is utópisztikusnak hangzik, ami az én véleményem. Meghatározott életfeladattal jöttünk ide, minden magasabb tudatosságú embernek meg kell találnia azt a munkát a társadalmon belül, ahol a legtöbbet tudja tenni. Nem véletlenül vagyunk itt, és nem Keleten ahol csak simán be lehetne vonulni meditálni egy kolostorba. Dolgunk van itt, és minél borzasztóbbnak éled meg ami most van, annál erősebben hajt, hogy tegyél valamit. És még valami, minden blokk benned van, legbelül. A külvilág csak rámutat erre. Én úgy fogom fel ezt, ami most a bolygón folyik, mint egy dilis, pattanásos, szexcentrikus tinédzser-kort, meg kell lennie, majd kinőjük valahogy, együtt.

vandorlelek képe
Nem vagy egyedül
2010. május 15. szombat, 16:43 | vandorlelek

Számtalan ember van aki így látja a továbblépést, mind egyéni szinten, mind pedig az emberiség további és egyetlen lehetőségét. Akarva akaratlanul is több "tényt" és "bizonyítékot" találni erre.

Számomra elsődleges a természettel való összhang és az EGY-ség. erről nagyon sokat lehetne beszélni... viszont nem sok értelme van így. csinálni kell....

törekszem arra, hogy egy ilyen kommunát-kalákát, családot- hozzak létre...

jelenleg a megfelelő helyszínt keressük ehhez, ahol előítéletek és stigmák nélkül megvalósíthatjuk ezt a közösséget. bővebben privi, ha érdekel a dolog :-D

A lényeg, hogy ha te ezt látod feladatnak, akkor hajrá.persze nehéz és keserves dolog, de mindenkinek a maga "keresztje" tűnik a legnehezebbnek....én örülök, hogy cipelhetem.......

spiritosaurus képe
Még szép, hogy érdekel, mehet a privi :)
2010. május 15. szombat, 16:56 | spiritosaurus   Előzmény

Még szép, hogy érdekel, mehet a privi :)

csatlakozom
2011. január 26. szerda, 17:16 | Fj (útkereső)   Előzmény

Szevasz Barátom!

Hol tartotok a szervezésben ?
Én is szívesen csatlakoznék.

Üdv: Fj

Kommuna kerestetik!
2013. július 06. szombat, 6:21 | epermami (útkereső)   Előzmény

Sziasztok, sikerült megvalósítanotok a kommunát, vagy tudtok olyanról, ami jól működik? Mi nyár elején bele vágtunk egybe a Börzsönyben, de sajnos úgy néz ki, hogy nem éljük meg az őszt... Nem szeretnék a városi cifra népek :) között kóvályogni és szeretném, ha a kislányom "igazi értékek" között nőhetne fel... Előre is köszönöm az infókat, sok mosolyt Mindenkinek!:)

A kommuna leginkább az emberi kapcsolatok rendszerében más
2013. július 07. vasárnap, 1:11 | Panka2011   Előzmény

A kommuna leginkább az emberi kapcsolatok rendszerében más, mint a családcentrikus társadalom.
Nem kéne ezért rögtön mindent másképp csinálni, az ember akkora változást nem bír el érzelmileg.
Én pl. a városi életet nem biztos, hogy fel akarnám adni, de olyan közösséget szeretnék, akikkel törzsként funkcionálunk.
Ez még egymástól távol lakva is megoldható, jelenlegi lakhelyünkről, de egy helyre költözve is, és ez lehet a városban is, nem muszáj rögtön vadkempingezni és minden hétköznapi szokást feladni. Minek?
Nem emiatt bukik az a kommuna? Mióta van amúgy? Lehet menni vendégségbe?:)

Vadkemping...
2013. július 07. vasárnap, 7:43 | epermami (útkereső)   Előzmény

Szia Panka, érdekesnek találom, mikor emberek nulla információból már végkövetkeztetéseket vonnak le...:) A szokásaimat már réges-régen feladtam, a nomád életforma nem idegen számomra és ha kipróbálnád kicsit hosszabb ideig azt, hogy távol vagy a város zajától - pezsgésétől, hogy felfedezed a CSENDet (amit persze a városban is lehet, Müller Pétert idézve szabadon: a legjobb a piactéren meditálni...:) a Föld pulzálását (amit szerintem a városban komoly kihívás), akkor talán megéreznéd a hívást...:)
Elfogadás - elengedés, együtt áramlás... számomra ezt jelenti ez az életforma, KÖZÖSségben élni másokkal. Persze, bárhol megoldható, ha minden tagja tudatosan figyeli Önmagát és a történéseket maga körül, de én azt tapasztalom, hogy amíg bármi(k)hez is erősen ragaszkodik az ember, (pl városi élet) addig távol áll a megoldástól...
A múltba való csimpaszkodástól és a megszokásokhoz való ragaszkodástól széledünk szét, de szerintem az emberi kapcsolatok alapból itt csúsznak el!
Januárban indult 2 fővel, és ha szeretnél eljönni, szeretettel várunk!:)

Ez az ÉN vágyam
2013. július 07. vasárnap, 11:44 | Panka2011   Előzmény

" emberek nulla információból már végkövetkeztetéseket vonnak le...:)"

Bocs, én a SAJÁT kommunaképemet írtam le, nem a Tiedről beszéltem.
ÉN OLYAN kommunában szeretnék élni, amilyet leírtam.
A társadalommal, mint emberi viszonyok rendszerével és szervezettségével (családszerkezet) vagyok elégedetlen (enyhe kifejezés, SOSE tudtam megtanulni, csak kőkeményen szenvedtem tőle), nem a lakóhelyemmel.:)

Hányan vagytok és hol?
2013. július 07. vasárnap, 11:45 | Panka2011   Előzmény

És most hányan vagytok?
Hogy lehet 2 fővel kommunát csinálni?
Most honnan netezel akkor?:)
Mik az életkörülményeitek?
Miből éltek?
Írj, amit tudsz!:)

fehercsongor képe
Kommúna : akik helyzetükkel , körülményeikkel , életükkel
2010. május 16. vasárnap, 9:59 | fehercsongor

Kommúna : akik helyzetükkel , körülményeikkel , életükkel összenőnek , azok természetesen hozzák létre , együtt és együvé fejlődnek és bevonzzák az odaillő vagy hiányzó társakat .
Akik szellemi , értelmi , észbeli , meggyőződésbeli , akarati okokból látják jónak az odatartozást azok futóvendégek lesznek az esetek többségében és vagy teljesebben , vagy roncsolva és roncsolódva távoznak .
Élhető kommúnát létrehozni olyan mint élőlényt teremteni : nem pattan ki készen , komplett részeiből ( ahogy egy ember sem a szerveiből ) nem rakható össze . Alkotói benne fejlődnek és egymáshoz .Az élőlényekhez hasonlóan van gyerek - , felnőtt -, és öregkora .
Az egész társadalmat , a különböző élethelyzetű és fejlettségű embereket nem érdemes beleparancsolni , mert a kényszerrel való létrehozás a természetes nehézségek megélését felfokozza elviselhetetlenné teszi .
Érdemes működő közösséget keresni és abba megpróbálni belenőni . Az ilyen közösség vonzerő lehet a többi ember számára is , és ha életképes , akkor a mindig folyó változásokkal való kölcsönhatásokból egyre erősödve kerül ki .
Ami itt és most nekem jó , vagy úgy gondolom , hogy nekem jó ,az (lehet bármennyire nemes és nagyszerű és máshol és az én életemben is éppen most működőképes dolog ) , attól még itt és most nagyon sok embernek garantáltan nem jó , bő vagy szűk , de mindenképpen kényelmetlen .
Viszont : Ez a világ nem tökéletes . Változik , javul . Ez pedig csak az eszményihez való közeledés , az elképzelések , eszmék megvalósítása , kipróbálása által valósul meg . Lehet , hogy van most is egylépéses megoldás a tökéletes közösségi létformánk megvalósításához , de az emberek többségének a hajtóereje nem egyfelé és többségében nem effelé irányul . A ránkborított tökéletességben ezek a hajtóerők rombolóerőkként hatnának és keserűséget okoznának mind kifelé , mind befelé . Szerintem mindenki menjen a szíve a vágyai szerint , és próbálja megvalósítani az elképzelését , álmait , még ha ezzel mások életébe többé - kevésbé bele is avatkozik , mert ha túl sokat akar a neki jóból mással megéletni , akkor úgyis helyreteszik .
Üdvözlettel : felacso

HajduM képe
Valóban, nem csak élet, hanem élőkörnyezetet kell létrehozni.
2010. május 19. szerda, 8:38 | HajduM   Előzmény

Valóban, nem csak élet, hanem élőkörnyezetet kell létrehozni. Ezeket a kommunákat ma falunak, meg községnek nevezik, ahol a kis létszámú együtt élők, kiegészítik egymást. Ennek a fenntartásához strukturálisan tökéletesen megfelelő a mai önkormányzati rendszer, csak néhány törvényt kellene megváltoztatni.

Az egész úgynevezett társadalmi problémák megoldásához csak néhány törvényt kellene megváltoztatni.

Mondok is egyet.
Azonnal meg kellene változtatni a vámtörvényeket, minden olyan terméket amit Magyarországon a saját mezőgazdaságunkkal elő tudunk állítani, tízszeresére nehezíteném, a mezőgazdasághoz fűződő import-ot.
Meg kellene tiltani, hogy olyan dolgokat vásároljunk külföldről, amit magunk elő tudunk állítani. Ki kellene alakítani egy minőségbiztosítási rendszert, hogy a Magyar termék jó megítélése és minősége biztosítva legyen.

Aztán megszűnne az világ összes pénzügyi problémája, ha megszüntetnénk a kamat intézményét, és a pénz eredeti céljának megfelelően, csak az árucsere folyamatát segítené.

Aztán...

Be kellene szüntetni a kőolaj kitermelését, mert semmi szükség nincs rá. Olyan energetikai találmányokkal rendelkezik a világ, amelyek már 100 évvel ez előtt is feleslegessé tették a kőolaj használatát. Műanyagra egyáltalán nincsen szükségünk, túl azon, hogy minden műanyag mérgező az emberi és minden élő szervezetre nézve.

Magyarországon, egy egyáltalán nem zsidó vállalkozás egy gyógyfürdő hálózat éptését tervezi. Méréseik szerint Magyarország területén, legalább 10 ezer hőforrás van, amely 80-90 fokos forró vizet bocsát felszínre. Csak jelzem, hogy Magyarországon cirka 3500 település van. A fűtésnek máris ingyenesnek kellene lennie az egész országban.

De ha maradna a kőolaj és a földgáz kitermelése és használata, akkor tudnunk kell, hogy az egész kárpátmedence alatt, egy egybefüggő gázmedence található. És ahol gáz van, ott olaj is van ugyan olyan mennyiségben.

Ez a mennyiség az egész Európa számára 100 évre elegendő mennyiséget jelent. Ha minden marad ahogy van, ennek a jövedelméből az országban megszűnhetne az adózás, és alanyi jogon járhatna állampolgári juttatás, ahogyan ez az Arab emírségben így is van. Minden férfi 3000 dollár havi juttatást kap csak azért, mert állampolgár az adott országban.

A két kőolajvezetéket nem véletlenül építik, és itt lesz az elosztó mi? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Egy fenét. Az a két nemzetközi kőolaj vezeték innen fogja elszállítani a Makói medence nemzeti vagyonát.

Soroljam még?

Nem kommuna kell ide. És ha kommuna, akkor hogyan? Annak is vannak létfeltételei. Nem különülhetünk el az államtól és az államok rendszerétől.

Nem lehet kilépni a rendszerből, csak megváltoztatni lehetne az egészet. Ez pedig éppen világpolitikai akarat kérdése.

Addig az ember ki költözhet egy tanyára, és minél elszigeteltebben élhet, minél kevésbé használva az állami infrastruktúrákat.

Nem beszélve arról, hogy be lehetne vezetni, kis települési helyi pénzeket, mondjuk, minden önkormányzatban, amely nagyban befolyásolhatná a központi pénz manipulatív erejét...

Sok lehetőség van. Csak akarat nincs. Nem a mi akaratunk, hanem azok akarata, akiknek hatalmukban állna ezeket a lépéseket meglépni.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

szerintem nem
2011. január 26. szerda, 17:30 | Fj (útkereső)

Szevasz Barátom!

Szerintem nem sci-fi az elgondolásod.
Szerintem is ki kell vonulni a társadalomból.
Ha mindenki kivonul, az megszűnik ( vagy utána megy az embereknek, de azt, meg, nem kell engedni).
Én benne vagyok.
Értesíts ha szervezed a kommunát.

Üdv: Fj

csatlakozás
2011. február 14. hétfő, 15:18 | Látogató

Sziasztok!

Engem is érdekelne a dolog, már régóta ez a vágyam, csak nincsenek kapcsolataim, s ezért gondoltam, h külföldön keresnék valamit. Hogy álltok ezzel az itthonival?
Németh Kata

Szerintem első lépésként meg kéne venni egy jó nagy tanyát
2011. február 14. hétfő, 17:38 | Éva.   Előzmény

Szerintem első lépésként meg kéne venni egy jó nagy tanyát hatalmas földdel,ahol be lehet rendezkedni önellátásra.Aztán ahogy jönnének többen bővíteni.
Ha bejönnek ezek a jóslatok itt a jövőről,akkor azt hiszem ez lesz a megoldás úgy is.

Én részemről bízom benne,hogy ez nem így lesz,és például egy kommunát csak átmeneti megoldásnak tudnék elképzelni,amíg bizonyos dolgokat megtanul az ember.Elfogadni a másikat,és úgy közösségben élni,hogy az természetes legyen ,ne okozzon konfliktusokat.De ha ezt már tudja,akkor újra egyéni utat kell választania,hogy tovább tudjon fejlődni.

Na most egy ilyen kommuna beruházásai bizony úgy jönnek össze,ha az ember beleadja a jelenlegi javait ,tehát nem tudom elképzelni,hogy esetleg,amikor már ott nincs mit tanulnia,hogyan tud majd tovább lépni,ha eladta mindenét. A semmiből azért nehéz újra indulni,de ez is egy újabb feladat:)

na de spiri,ejnye bejnye
2011. június 22. szerda, 13:30 | alfa omega

ebben a blogban egészen véletlenül,
de tényleg csak teljesen véletlenül nem épp arról álmodozol,hogy a klónjaiddal vedd magad körül?

spiritosaurus képe
Ravasz vagy, ezt sose tagadtam szerintem :) Először is ez az
2011. június 22. szerda, 13:51 | spiritosaurus   Előzmény

Ravasz vagy, ezt sose tagadtam szerintem :)

Először is ez az első, vagy második blogom volt az oldalon, több mint egy éve, azóta elég sokat változtam, és ezt nem tartom abnormálisnak :)

Másrészt:

"Mert még megérteni csakcsak megértem, hogy mit miért tesznek a nagyhatalmak (mert nekik a pénz és a hatalom a boldogság, és mindenféle gusztustalan dolgot megtesznek a saját boldogságukért), de elfogadni valahogy sehogy sem tudom"

Már ekkor is tudtam, hogy a valódi megoldás nem a kommuna, hanem hogy tényleg el tudjam fogadni ezeket a dolgokat.

De mondom ettől még ravasz vagy, csak nem a jelenre alapoz a ravaszságod, hanem a múltra :P

"hogy tényleg el tudjam fogadni ezeket a
2011. június 22. szerda, 14:13 | alfa omega   Előzmény

"hogy tényleg el tudjam fogadni ezeket a dolgokat"........amelyek tőled oly távol állnak

nem fog menni,hidd el
senki sem bújhat ki a bőréből
a személyiség állandó és nem változó

szeges képe
"a személyiség állandó és nem változó"
2011. június 22. szerda, 14:19 | szeges   Előzmény

Ugye ez csak vicc Omega? :)

több évtizedes ,teljes életpályás kutatások erre a
2011. június 22. szerda, 14:31 | alfa omega   Előzmény

több évtizedes ,teljes életpályás kutatások erre a következtetésre jutottak.
higgyétek el,én nem szeretek a levegőbe beszélni,csak biztos tényekből szeretek kiindulni

szeges képe
Szegények...
2011. június 22. szerda, 14:42 | szeges   Előzmény

Biztosan nem találkoztak közben személyiségzavaros, vagy megvilágosodott emberrel...:))

Dehogynem ,jó kis meghasonulás ez nekik:) A legtöbb tudós még
2011. június 22. szerda, 15:20 | Éva.   Előzmény

Dehogynem ,jó kis meghasonulás ez nekik:)
A legtöbb tudós még Istent is megtalálja idősebb korában,amikor már nem számít a pályája kimenetelében:DDD

Mert hidd el nem hülyék ők ,közel vannak a tűzhöz,tudnak már ezt azt,csak publikálniuk nem szabad,mert akkor búcsút mondhatnak a tudós pályafutásuknak:)

Ugyanaz ,mint az orvosoknál. Ha valaki lebeszéli a páciensét a kemóról,hát az Isten irgalmazzon neki,miközben az orvosok meg sutyiban az alternatív gyógymódokat veszik igénybe.
Csak a betegnek kell meghalnia a sejtméregtől,amíg az a hivatalos álláspont.

spiritosaurus képe
A tényekből, melyek tőled oly távol állnak... Ha valóban nem
2011. június 22. szerda, 14:45 | spiritosaurus   Előzmény

A tényekből, melyek tőled oly távol állnak...

Ha valóban nem változna a személyiség, akkor most is nyelvet nyujtanék rád, mint az oviban, ugyanis a személyiség már gyerekként kezd kialakulni, és egész életed során változik. A gyermekkori személyiségem semmit sem tudott arról a társadalomról, amit egy éve még úgy éreztem, nem lehet elfogadni.

A te személyiséged lehet, hogy nem változott gyerek korod óta, ugyanúgy mások által leírt "tényekből" tájékozódsz, mint gyerekként a mesekönyvekből, de a személyiségfejlődés szó valószínűleg nem véletlenül létezik, ezt tudhatnád Te pszichólógus zseni :P Ebben a világban minden változik, egyedül a változás, ami állandó, hálistennek a személyiségnek köze sincs az állandósághoz, sőt elárulom neked pillanatról pillantra más személyiséggé válsz Te is, hiába mondod, hogy nem.

a személyiség állandó a felnőttkorban(így jobb?) ami változik
2011. június 22. szerda, 14:55 | alfa omega   Előzmény

a személyiség állandó a felnőttkorban(így jobb?)
ami változik ,az a világkép,a tájékozottság
és ez a változó az,ami folyton "átprogramozza" az ember viselkedését

tudományos tény,hogy sokszor a gondolat indítja be az érzelmeket
de a gondolkodás mindig változik,ahogy bővül a tájékozottság

Semmivel sem jobb így.... Felnőttkorban ugyanúgy változik...
2011. június 22. szerda, 15:25 | egy kis akárki   Előzmény

Semmivel sem jobb így.... Felnőttkorban ugyanúgy változik... Szépen is néznénk ki mindannyian, ha nem így lenne. Mondjuk pontban 18:00 kor állna meg (mármint amikor betöltöd)? :-) Vagy hogy is gondoltad ezt?
A személyiség az minden, abban van a világképed, tájékozottságod, véleményed, az egyben a nagy kalap.... Midnen azt alakítja.

na jó,hát előbb tájékozódni kéne,hogy mi is az a
2011. június 22. szerda, 15:29 | alfa omega   Előzmény

na jó,hát előbb tájékozódni kéne,hogy mi is az a személyiség.

pl: valaki félős v bátor
finnyás v erős gyomrú
konkrét gondolkodású v elvont
agresszív v szelíd
stb stb

Hát nem. Ennél sokkal több a személyiség. ezek tulajdonságok,
2011. június 22. szerda, 15:39 | egy kis akárki   Előzmény

Hát nem. Ennél sokkal több a személyiség. ezek tulajdonságok, amiket felsorolsz... mind a személyiség része persze.
Amiket flesorolsz, azok is változnak felnőttkorban is....

szeklice képe
Alfa Omega...
2011. június 22. szerda, 15:57 | szeklice   Előzmény

Ha elfogadjuk, hogy a személyiség egy sok összetevős rendszer, egy Egész, akkor már könnyebb belátni, hogy ha egy rendszer egyetlen elemét megváltoztatom, rögtön megváltozik az egész is...
Az oké, hogy a személyiségnek van egy öröklött/veleszületett testi és idegrendszeri bázisa, de ez a környezettel folytonos kölcsönhatásban áll, folyton fejlődik, hiszen ez egy nyílt és dinamikus rendszer.

Nézd csak meg Alfa, hogyan változhatnak a beszéd-, és cselekvésrutinjaid, a gondolati és érzelmi láncaid... Ugye tudsz "más ember" lenni ezek mentén?
De ha pl. egy önmegvalósító ember személyiségét vizsgáljuk, akkor központi kérdés lesz a fejlődés.
Eljut-e odáig az egyén, hogy a genetikus, majd tapasztalati /gyermek, serdülő/ személyiségét értékelve ÖNÉRTELMEZŐ személyiséggé váljék?

Te mit gondolsz erről?

szeklice

önmegvalósító egyáltalán mit értesz ez alatt minden ember
2011. június 22. szerda, 16:30 | alfa omega   Előzmény

önmegvalósító
egyáltalán mit értesz ez alatt
minden ember önmegvalósít

az öröklött érzelmi válaszkészség nem változik
a tájékozottság,vagyis a memória feltöltöttsége már igen
ez okozhat látszólagos változást
mert más lesz a világlátás,a világ értelmezése és ez már más érzelmeket indít be

ez a véleményem

szeklice képe
Az önmegvalósító emberen a magát tudatosan fejleszteni akaró
2011. június 22. szerda, 16:42 | szeklice   Előzmény

Az önmegvalósító emberen a magát tudatosan fejleszteni akaró embert értettem.

"az öröklött érzelmi válaszkészség nem változik"- írod.
Az EQ-ra gondolsz Alfa?

EQ ez egy tudományos kifejezés elvileg de én a tudományban is a
2011. június 22. szerda, 16:50 | alfa omega   Előzmény

EQ
ez egy tudományos kifejezés elvileg
de én a tudományban is a keményvonalasokhoz tartozom
pl:
valaki vagy empatikus, vagy nem.(tükörneuron rendszer)

vagy érzelmes,vagy értelmes (érzelmek v. kognitív funkciók a dominánsabbak)

az önmegvalósítás ,amelyikről te beszélsz,már egy komplex elgondolás,mint mondjuk hívő v ateista,de ezek tovább bonthatók az alapelemekre
(egy önző ,agresszív ember,konkrét gondolkodással nemigen lesz önmegvalósító)

Feliratkozás Hírlevélre