Tegnap éjszaka rám jött az írhatnék, és bepötyögtem a jegyzettömbbe egy "rövidke" esszét, amibe megpróbáltam belesűríteni az elmúlt 1-2 évem tapasztalatait. Gondoltam bekopizom nektek(:D):

Az ember igazából egyetlen egy dolgot nem tud: azt, hogy valójában ezen az egyetlen egy dolgon kívül mindig mindenki mindent tud.

Egy ideje mocskosnak éreztem magam lelkileg. Elkezdtem kutakodni, és oda lyukadtam ki, hogy harag-lerakat van bennem. Még a szót se vallottam be magamnak. Azt mondtam "neheztelek" ...így mérgeztem magam. Folyamatosan.

Felébredt, háromnegyed kettőt mutatott az óra. Úgy érezte teljesen kialudta magát.
Tegnap fáradtan ért haza és korán nyugovóra tért. Még eszébe jutott a tegnapi Hamvas Béláról készült megemlékezés.
Újra olvasta az idézetet:

„A szeretett lénynek nemcsak javát akarom, hanem azt, ami jó neki, azt tudom is. Az önzés ugyan az énnek javát akarja, de sejtelme sincs arról, hogy mi az igazán jó. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. „