Zsákutcában | Önmegvalósítás.hu

Zsákutcában

naplemente.JPG

Sziasztok!

Gyakran olvasom az oldalt és a segítségeteket szeretném kérni, hogy ÉLNI tudjak. Életem eddigi legnehezebb időszakát élem, de nem látom a kiutat. (vagy szándékosan nem akarok tudomást venni róla?)
Leírnám a történetemet. (tudom, hogy nem egyedi)

42 éves vagyok, a férjem 5 és fél évvel fiatalabb. 18 évet töltöttünk házasságban. Sajnos mindketten nehéz gyermekkort éltünk, ezért nem tudtuk egymásból a legjobbat kihozni. (azért voltak szép időszakok is!) Hatalmi harcok, játszmák, zsetonok gyűjtése jellemezte az utóbbi éveinket. Még mindketten ragaszkodtunk ehhez az állapothoz, mert biztonságot adott. Tavaly májusban egy vita után olyat éreztem, amit még soha. A mellkasom közepéből kiindulva mintha egy lyuk keletkezett volna rajtam. Tudtam, hogy a házasságomnak vége. Ekkor mondtam a férjemnek, hogy innentől azt csinál amit akar, és én is.
Azt tettem amit eddig nem tehettem, (magamnak nem engedtem, mert féltem, hogy nem leszek jó anya és feleség) mert talán kényelmesebb volt az áldozat szerepét felvállalni.
Ezek után beleszerettem egy pasiba, akit már régebben ismertem, de nem tudtam róla semmit. Párszor beszélgettünk és csodáltam az érzékenységét, az őszinteségét.
Amikor először átölelt és megcsókolt villám hasított belém, ha csak rá gondoltam bizsergés futott végig a gerincemen. Iszonyatosan megijedtem ettől az érzéstől, de azt gondoltam, hogy ha még egyszer megtapasztalhatom, nem hagyhatom ki az életemből. Életemben először neki mondtam el legféltettebb titkaimat és neki is én voltam az első, akinek be merte vallani félelmeit. Én 18 évi házasság, Ő 12 év magány után volt. Az első és utolsó kapcsolata 23 éves korában volt, ami 13 hónapig tartott, és saját bevallása szerint azért ért véget, mert egyszer csak jött egy gondolat, hogy neki erre nincs szüksége. Többször próbálkozott munkahelyi kapcsolatokkal, de mindig megfutamodott, mielőtt bármi kialakulhatott volna.
Az első hónap után ezt én is megtapasztaltam, majd szinte havi rendszerességgel jelentkeztek problémák. (félt a szextől) Mindig én voltam az oka mindennek, mert a kapcsolatunk elején én tettem olyan megjegyzést, hogy a férjemmel jó volt, és előfordult néha, hogy naponta többször is. (amikor még szerettük egymást)
Ő kudarcként élte meg, hogy 12 év magány után nem tudott olyat "TELJESÍTENI" amit szerinte én elvártam. Én nem vártam el semmit! Egyszerűen jó volt vele lenni, olyan megnyugvást és egységérzést éltem vele át, amit a férjemmel soha. Ezt hiába mondtam neki, benne ott volt a teljesítménykényszer. Egyszerűen nem merte elhinni magáról, hogy nincs vele semmi probléma, az ő szemében én egy tapasztalt nő voltam, tőlem tanult mindent, amit eddig elmulasztott.
A vitáink alkalmával mindig közelebb kerültünk egymáshoz, tükröt tartottunk egymásnak és hajlandóak is voltunk belenézni, meglátni magunkban is a hibákat. Mindig át tudtuk beszélni és a végén megérteni egymást, felismerve, és elfogadva, hogy a másik milyen félelmet és fájdalmat élt át.
Tudtam, hogy ilyen társra vágytam és Ő is gyakran elmondta, hogy megtestesítek mindent, amire vágyott, viszont azt is amitől félt. Rengeteget tanultunk egymástól. Jó volt átélni a "szeretni és szeretve lenni" érzését.
Közben nekem zajlott a válásom, de nem tudtunk megegyezni a férjemmel (sajnos még együtt lakunk), volt időszak amikor nem is köszöntünk egymásnak, a gyerekeimet ellenem fordította. Eközben kétszer lettem munkanélküli, de tudtam, hogy nem lehetek munka nélkül, sikerült mindkétszer munkát találnom. Közben két új szakmát tanulnom és belevágni olyan dolgokba amik eddig teljesen távol álltak tőlem.
Én mindig pozitívan álltam az élethez, ha valamit elkezdtem azt végig is csináltam és nem ijedtem meg a nehézségektől. Az, hogy van akit szerethetek és viszont, olyan erőt adott, ami úgy éreztem átsegít minden nehézségen.
Mégis az utóbbi egy hónapban sokat kezdtem panaszkodni, a férjem igyekezett lehúzni, elmondani mindennek.
A kedvesem sem érezte jól magát, egyrészt a saját problémái miatt: szülei, akik rég elváltak, "hülyegyereknek" nézik, semmi nem jó amit csinál, miközben az anyja mondogatja neki, hogy: nősülj már meg, legyenek gyerekeid! Én meg terveztem a jövőm és megkérdeztem, hogy őt bele tervezhetem-e?
Ennek az lett a vége, július 29.-én, hogy Ő azt mondta, legyen vége a kettőnk közötti kapcsolatnak, mert már így is többet töltöttünk együtt, mint amennyire ő kalibrálva van. Meg egyébként is egy országosan ismert léleklátó azt mondta, hogy erre az életére ő nem választott párt magának.
Azóta egyszer adott lehetőséget egy beszélgetésre,amitől mindketten jobban éreztük magunkat. Egyébként, ha eszébe jutok küld pár bántó sms-t, amivel fájdalmait fejezi ki. Majd én is. Nem tudjuk egymást békén hagyni, illetve én ragaszkodnék egy beszélgetéshez, hogy ne hagyjunk elvarratlan szálakat. Azóta mindennap sírok reggel, délben, este, éjjel.. Úgy érzem minden lelki erőm elhagyott, a munkámat is alig tudom elvégezni, ha meg itthon vagyok szinte képtelen vagyok bármit is tenni.
Egyszerűen nem akar alkalmat adni a beszélgetésre, mert tudja, hogy még mindig szeretem.
Tudom, hogy tovább kellene lépnem, de nem találom a kivezető utat, egy helyben toporgok, csak a mérhetetlen fájdalom van bennem.
Tudom, hogy nem láncolhatom magamhoz, nem segíthetek neki, ha Ő nem akarja. Tudom, hogy nagyon régóta vártam rá, és nagyon sokat küzdöttem a kapcsolatunkért. Most már önmagamért küzdök, a puszta létemért, hogy élni tudjam tovább a mindennapjaimat, a gyerekeimnek anyja lehessek.
Elnézést, a körülményeskedésért. Kérem osszátok meg a véleményeteket, hátha megtalálom a kivezető utat.
Köszönöm:bosziani

Beküldte: | 2010. szep. 04. szombat - 22:07

Hozzászólások

17 hozzászólás
beatrixalyssa képe
Ani, kedves Szeretlek
2010. szeptember 04. szombat, 22:55 | beatrixalyssa

Ani, kedves

Szeretlek

Saját tapasztalat :
2010. szeptember 04. szombat, 23:04 | Névtelen (útkereső)

az ember megrázza magát , próbálkozik és újra próbálkozik , miközben az idő szép lassan mindent megold .
Mennyi időbe telt , amíg a kapcsolatodba beleélted magad ? A kivezető út sem szokott rövidebb lenni .
Aközben és azután meg bármi történhet . Szeretettel és együttérzéssel küldi : felacsó

beatrixalyssa képe
Drága Ani Először azt
2010. szeptember 04. szombat, 23:48 | beatrixalyssa

Drága Ani

Először azt szeretném elmondani Neked, hogy nagyon ÉRTÉKES VAGY.
Szerintem csak azt veszitjük el, ami amúgy sem volt sosem a miénk, ha valami véget ér, az úgy jó és teljes.
Segitenél Neki, miért?
Én azt gondolom, egyrészt nincs rá szüksége, másrészt a segités nem szerelem...
Tudom, hogy nagyon nehéz, borzasztóan nehéz tisztán látni, de hidd el, most az a jó, ha elengeded.
Engedd el, engedd el ezt a hatalmas kint, hadd repüljön...
Szabaditsd fel MAGAD ebben a gyönyörű nagy szeretetetben és áraszd ezt a végnélküli SZERETETET, hiszen olyan édes vagy, amikor szereted a gyermekeid, a barátaid, mert megsúgom-NAGYON NAGYON JÓ ANYA VAGY-TÖKÉLETES SZERETŐ TÁRS....
És HARCOS, annyi minden és mindenki...
Inkább várj egy cseppet, készülőben egy újabb, még szebb fejezete az életednek.
Szeretlek

Köszönöm! Lehet, hogy
2010. szeptember 05. vasárnap, 14:00 | Bosziani   Előzmény

Köszönöm!
Lehet, hogy tényleg nem volt igazából soha az enyém, de jó volt elhinni. Nekem Ő a LEGFONTOSABB volt, az elmúlt 1 évben. Sokat gondolkoztam ezen és lehet, hogy azért, mert jó volt megélni azt az érzést, hogy szerethetek valakit. Tulajdonképpen önző vagyok és nem is Ő a fontos, hanem a saját érzéseim megélése. Lehet, hogy ezt nem akarom elengedni.
Hogy miért segítenék? Az is lehet, hogy ez egy játszma részemről. Régóta érzek magamban egy kényszert arra, hogy adhassak valamit az embereknek és segíthessek. Ápolónő vagyok egy intenzív osztályon és ez tulajdonképpen szükséges is ahhoz, hogy ezt a hivatást tudjam gyakorolni.

Lehet, hogy a saját fontosságom tudatához kellenek nekem olyan emberek, akiknek segítségre van szükségük? Félek attól, hogy nem vagyok fontos senkinek! Most azt gondolom, hogy fontos számomra az az érzés, hogy fontos vagyok valakinek, aki nekem is az.
Szóval akkor most én magamnak fontos vagyok, márpedig az vagyok, akkor önző vagyok?
Köszönöm, hogy szeretsz, ez is nagyon fontos!

Kedves Ani! Én ezt a "Szerelmet" 7 évig éltem át. Mert én
2010. november 24. szerda, 22:35 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Ani!

Én ezt a "Szerelmet" 7 évig éltem át. Mert én akartam ezt megélni. Még az életemnek is véget vetettem 11.19-én. De a teremtő vissza küldött. Már nem fáj a lelkem, megnyugodtam, elengedtem, pedig mind ketten tudjuk, hogy a mi kapcsolatunk igaz szerelem volt........... Én az életet választottam mert tovább szeretnék szeretni, és nem hazugságban élni. Nem éri meg, hogy megbetegítsd magad. Emeld fel fejed, keresd meg, a holnap és holnap után szép pillanatait. Hidd el neked is ott van a minden napok boldogsága csak vedd észre. Sok szeretettel
Üdvözöl Éva

Drága Ani!
2010. szeptember 04. szombat, 23:55 | szeklice (útkereső)

Ez a férfi nagyon fontos állomása mostani életednek: katalizátorként segített önmagadban azonosítani azt a lelki éhséget-szomjúságot, amely a házasságodból rakétaként kilőtt Téged.
Ám ez az átmeneti kapocs el kell hogy oldódjék, ne szorítsd vasmarokkal!
Engedd őt el, köszönd meg neki, amit kaptál tőle...tudom, hogy ez nem oly' egyszerű most számodra, mégis....égess hálagyertyát, ha kell, vagy írj naplót....engedd.

Most a fájdalmad akadályoz még abban, hogy a figyelmed új működés felé terelhesd, ezért azt fel kell oldanod. Ebben talán leghamarabb a gyermekeid tudnak segíteni. Ne félj, bízz a szeretetükben!
Csak kérj tőlük segítséget: akár úgy is, hogy az érzéseidről beszélsz nekik...

Segítséget szakembertől is kérhetsz.

Mindehhez idő kell, mint Felacsó írta.

A káoszból aztán úgy lesz szépen rend, ahogy Benned csend lesz. Lecsitulsz. Meg tudod fogalmazni, mit akarsz. Ekkor kitöltődik az a "nagy lyuk a mellkasod közepén" hálával, mert kezd Téged minden és mindenki segíteni.

Ámen:-)
szeklice

Drága Szeklice! Már a
2010. szeptember 05. vasárnap, 14:15 | Bosziani   Előzmény

Drága Szeklice!

Már a válaszaitok is segítenek, bár egyfolytában bőgök, valahányszor elolvasom őket.
Próbálkoztam szakemberrel, mármint pszichológussal, de nem tudom megfizetni, pedig tudom, hogy segítene.

Nagyon pontosan fogalmaztál, amikor katalizátornak nevezted, pontosan ezt fogalmaztam meg én is. Kapcsolatunk elején Ő készíttetett egy részletes párkapcsolati elemzést, amiben az állt, hogy a kapcsolatunkat a tanár-tanítvány viszony fogja jellemezni. Valóban nagyon sokat tanultunk egymástól. Nélküle nem jutottam volna ennyi felismerésre.
Jelenleg olyan mint egy mágnes, még mindig vonz. Történnie kell még valaminek, hogy el tudjam engedni.
Készülök elmenni a szombat transzlégzésre, hogy rendet tehessek a gondolataimban. Szerinted segíteni fog?
Ani

Szándék
2010. szeptember 05. vasárnap, 14:49 | szeklice (útkereső)   Előzmény

Ani drága!

Segíteni fog, igen. A bőgés is, a szakember is, a transzlégzés is és minden ami mindeközben történik benn és kinn...
Szavakba öntötted a szándékod.

Szeretettel ölellek:
szeklice

Kedves Boszinani, Sok helyen
2010. szeptember 04. szombat, 23:51 | humorgumo (útkereső)

Kedves Boszinani,

Sok helyen magamra ismertem amikor az írásodat olvastam,viszont ami az élethelyzetet tekinti nekem más volt, de az érzés hasonló amiken te keresztülmentél.

Saját tapasztalatom az volt,ami nekem sokat segített,hogy fogtam egy fehér lapot és elkezdtem felírni azokat a dolgokat amik zavartak,idegesítenek és képtelen vagyok elfogadni,és azt megbocsátani magamnak.

Elsősorban a szívemre koncentráltam és leírtam a következő papírlap baloldalára hogy mik zavarnak és a jobb oldalára pedig hogy szerintem mi(k) a megoldás(ok).

Fokozatosan megtaláltam a kiútat az akkori káoszból többek közt ezzel a módszerrel és sok meditálással és nem utolsó sorban megtaláltam újra a lelki békémet amit akkor elvesztettnek hittem.

Sok sikert!

Kedves Humorgumo! Ezt ki
2010. szeptember 05. vasárnap, 14:28 | Bosziani   Előzmény

Kedves Humorgumo!

Ezt ki fogom próbálni, csak először még tisztába kell, hogy jöjjek az érzéseimmel, gondolataimmal, félelmeimmel. Vagy ez pont arra jó, hogy tisztába jöjjek?
Az a baj, hogy nehéz azzal szembesülni amit képtelen vagyok elfogadni, hisz pont azért nem tudom elfogadni, mert nem akarok vele szembesülni. A tudatalattim tiltakozik ellene. Pedig az önismerethez ez elengedhetetlen. De néha már azt gondolom nem vagyok komplett, olyan zavar van bennem. Tényleg van kiút? Meg kell találnom! Köszönöm a biztatást.
Ani

kancsokanna képe
mindig van kiút
2010. szeptember 06. hétfő, 11:36 | kancsokanna   Előzmény

…a hogyan csak részletkérdés. A tudatalatti titka, hogy nagyrészt képekben „gondolkozik”. Figyeld meg miket „látsz” belső mozidban…

Mit jelent a számodra ÁPOLNI magadon belül a szerelem érzését valaki iránt? talán GONDOSKODÓ vagy…

INTENZIVEN csinálod? talán SZENVEDÉLYES vagy…s kiegészítted vkinek az életét, aki kevésbé volt élete során szenvedélyes…

SÜRGŐSSÉGI megoldásra van szükséged? talán csak türelmetlen vagy, vagy talán csak égsz a vágytól, ezt te jobban tudod…a „másik” meg eléggé „türelmesen” „elvolt” sokideig egymaga…

Felejtsd el az olyan fogalmakat, hogy „önző”, vagy „fontos”…mert létezésed minden létezőt szolgálja, úgy ahogy vagy, s ahogyan ahol vagy…azt meg, hogy mit „érdemelsz”, te szabod meg magadnak…tudattalatidban is.

AnnA

Domoszlai Katalin képe
Amikor minder borul
2010. szeptember 05. vasárnap, 7:50 | Domoszlai Katalin

és mégis élni létezni kell... Én is végig csináltam ezt, nem is olyan rég. Nekem az segített, hogy minden reggel meditáltam a " Párkapcsolati sérülések " meditációval, az aznapi töményet kisírva. Így tudtam létezni, napközben dolgozni, élni, még mindig néha néha jön fel fájdalom, de ez már utómunka.

Amit tudatosítottam az az, hogy a szerelem nagy része illúzió volt, ezt a mesevilág részét a belső gyermek nagyon nehezen engedi el. A másik, teljesen össze volt mosva az apámmal az exem szerepe, úgy tisztultak le az érzelmeim, ahogy a gyerekkor fel lett dolgozva. Az elhagyatottság például. Mert mindent megéltem vele, amit az apámmal, sőt még az anyámmal kapcsolatban is, még nem dolgoztam fel.

Az is nagyon ismerős, milyen jól hangzó dolgok mögé bújtatják az emberek a lelki nyomorukat. " Látó-félék " már nekem is mondtak sok mindent, csak az valósult meg, amit tényleg akartam is... Meg a 12 év magány utáni szexuális probléma... Miről is szólt az életében az a 12 év? A legaktívabb férfikorban??? Mekkora félelem van benne, ami meggátolja, hogy adjon magából? Ezt csak ő tudja feloldani, Te nem, ez bármennyire fáj el kell fogadni.

Ami pedig neked fáj, hiába lenne balzsam a léleknek, hogy ha tőle kapnád meg a gyógyulást, csak további sebeket kapsz. A szerelem is drog, ebben a kínzó formában, nincs más megoldás, mint leszokni róla.

" Ne szaladj lyányom olyan szekér után, ami nem vesz fel..."

Én még mindig azt hiszem
2010. szeptember 07. kedd, 20:45 | Bosziani   Előzmény

Én még mindig azt hiszem szeretem. Lehet, hogy később rájövök én is, hogy magamat csapom be. Ő is azt mondja, hogy csak abba az életérzésbe vagyok szerelmes, amit Ő képvisel. Ebben is lehet valami.

Sokat vártunk mindketten valakire, akivel lehet tollas labdázni, biciklizni, beszélgetni. Egymásban ezt megtaláltuk. Ez tényleg a bennem lévő gyermeknek nagyon jó volt, hiszen hiányzott az életemből a játék, és hiányzik most is.
Ehhez idő kell,hogy fel tudjam dolgozni és el tudjam engedni.
Talán azért is nehéz ez nekem, mert három éves voltam, amikor apám balesetben meghalt és még ezt sem tudtam teljesen feldolgozni. Haragszok rá, amiért itt hagyott....nem játszott velem eleget.

Azt tény, hogy a félelmeit saját magának kell lerendezni, és tényleg fáj, hogy nem tudok ebben segíteni. Mégis azt gondolom, ha 12 év után én voltam az aki miatt képes volt eddig is megküzdeni velük, akkor van dolgunk egymással.
Bennem is volt egy nagy félelem, amit 17 éves koromtól hordoztam magammal és felszabadító érzés volt, amikor le tudtam küzdeni.

A szerelemről nem akarok még leszokni, bár tudom, hogy igazad van, hiszen mindenki azt javasolja, hogy felejtsem el. Viszont szenvedni sem akarok. Az a baj, hogy egy érzelmi dologban nagyon nehéz racionálisnak lenni. Néha vannak pillanatok, amikor azt gondolom el tudom engedni, majd újra iszonyatos erővel tör rám a fájdalom. 20 évesen könnyebben ment... még néha szaladok a szekér után.

beatrixalyssa képe
Ani, kedves Mit jelent
2010. szeptember 08. szerda, 0:55 | beatrixalyssa   Előzmény

Ani, kedves

Mit jelent számodra szerelmesnek lenni?
Szeretném elmondani, hogy nagyon fontos egymás tisztelése.
Talán, ha keresnél valami olyat, ami boldoggá tesz....
Bármit...
Mond el naponta többször-XY elengedlek, mert szeretlek.
Apukád halálát szivből sajnálom. Az Én Édesapám életben van, mégsem tudok róla én sem, azóta, hogy kilépett az életünkből, 3 éves koromban, de előtte sem játszott velem.
Drága Ani, olyan csodálatos vagy, hidd el nekem, hogy ezerszer boldogabb leszel a barátod elengedésekor, próbáld meg, kérlek...
Millió puszi

szeges képe
Felejtsd el!
2010. szeptember 05. vasárnap, 8:45 | szeges

"Tudom, hogy nagyon régóta vártam rá, és nagyon sokat küzdöttem a kapcsolatunkért."

Biztos hogy Rá vártál? Nem lehet, hogy lehetett volna helyette bárki? Mert csak menekülni szerettél volna valahonnan valahová?

Szerintem csak egy illúzióért küzdöttél, egy kapcsolat illúziójáért, ami talán soha nem volt igazán kapcsolat.
Ha küzdesz, küzdj inkább magadért és haladd meg az egész ügyet mielőbb...
De a legjobb lenne magát a küzdelmet elhagynod és elfogadnod, hogy nem Ő a te Embered...

Azt írod, csodáltad az őszinteségét. Hát akkor miért nem fogadod el, hogy most is őszinte?
Örülj annak, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy nem egymásért születtetek ide.

Gondolj a házasságod alatt felismert dolgokra, figyelj, hallgass az apró jelekre, hagyd, hogy terelgessenek, és nemsokára minden jó lesz.

De nem Vele. Nem is értem igazán, miért nem örülsz inkább? :-))

Kavics22 képe
Kedves Ani ! Minden Érted
2010. szeptember 05. vasárnap, 13:21 | Kavics22

Kedves Ani !

Minden Érted történik és nem ellened. Ez olyan semmitmondó szlogennek tűnik, de hidd el, hasonlót éltem át, mint Te, az első fórum témám éppen erről született itt az oldalon. Azóta eltelt több mint 50 hét és nagyon sok minden történt az életemben.

A szenvedés teljesen természetes ebben az állapotodban, éld át teljes mélységben, ha nem tudod elengedni, hagyd, hogy fájjon. Később látni fogod az összefüggéseket, de ahhoz át kell menned egy belső folyamaton, nem tudod megkerülni. Ha visszanézel, azt fogod látni, hogy szerencsés voltál, amiért nem ragadtál le ennél az egyoldalúnak tűnő ragaszkodásnál, szerelemnél. Nem lettél volna boldog, elégedett, teljes ember. Márpedig a szerelem csak akkor tud virágozni, ha mindketten gondozzák a bimbót.

Ez egy állomás volt az életedben, amelyből óriásit tapasztalsz a megélt örömökön, de leginkább a szenvedéseken keresztül. Engedd el Őt, más az útja, nem lenne boldog melletted és Téged sem tenne boldoggá, ez már a mostani írásodból is kiderül. Ha ez van a szerelem kezdeti, lángoló szakaszában, akkor hogyan élné túl a nagyobb megpróbáltatásokat ?!

Az életed nélküle fog folytatódni, először nehezebben, majd egyre könnyebben, mert rájössz arra nem csak az eszeddel, de a lelkeddel is, hogy nem volt Hozzád való. Aki menekül, azt nem érdemes és nem is szabad visszatartani.
Jön majd egyszer egy másik, aki tisztelni fogja a szerelmedet, a ragaszkodásodat. Hidd el, én mindezt átéltem a poklaival és a gyönyörűségeivel együtt. Most éppen egy csodás szerelemben sütkérezek és ma már tudom, milyen szerencsés voltam, hogy akkor az a másik nem vállalt fel. Köszönet érte a Sorsnak.

Légy jó Magadhoz
2010. szeptember 05. vasárnap, 17:05 | Nagy Edit2   Előzmény

Kedves Ani!

Csak csatlakozni tudok Kavicshoz:) Egyet értek Vele.

Próbáld ki azt, hogy végig gondolod, végig éled, hogy vele élsz 10-20-100-1000 évet. Amennyit szükségesnek tartasz ahhoz, hogy tényleg megéld. De úgy tedd, hogy nem változik semmi, vagyis ő olyan marad 1000 évig,amilyen most. Éld meg így a napjaidat. Éld meg addig, amíg belül át nem kattan valami benned. Egész addíg csináld, míg rá nem jössz, még le nem esik a tantusz, hogy ez milyen rossz is Neked. Hogy Te nem is erre vágysz. Mert nem erre a nyűglődésre vágysz, az tuti. Csak van egy-két dolog, amit eddig nem kaptál meg, nála meg megtapasztalhattad.
Na de ez olyan, mint amikor valaki hajléktalan, és beköltözök egy putriba, az összes pénzét, erejét, szeretetét és mindenét beleinvesztálja, csakhogy ne legyen hajéktalan. Mert meg sem fordul a fejében, hogy akár egy szép lakásban is lakhatna, mert annyira megörül annak, hogy nem hajléktalan, nem kell az utcán aludnia. Kapott valamit, ami eddig nem volt meg, de ez csak MORZSA. Innen tovább kell lépni, rájönni, hogy nem a putri a cél.....
Vagy akár az iskolával. Ki vágyik vissza az általánosba? Akkor sokat kaptunk tőle, de a középiskola mennyivel többet adott, és a fősuli....
Miért akarsz örökké az általánosba járni, mikor van tovább is???:)))

Tapasztalatból írom ezt én is Neked. Tudom nem könnyű. De ha hosszú távon nézed, inkább szenvedj most egy-két hónapot (vagy akármennyit), mint egy egész életet egy olyan kapcsolatban, ami nem valószínű hogy valaha is más lenne, mert a másik fél képtelen rá. És már pedig mitől változna, ha a 12 év alatt semmit nem változott. A fejlődés egyébként is lassú folyamat,nem máról holnapra történik. Az élet meg rövid.

A másik nagyon fontos dolog szerintem, hogy keress valamit az életedbe, amit már rég szerettél volna csinálni, és most tedd meg. Adj magadnak minnél több örömöt. Kezd el szeretni magad, gondoskodni magadról, dédelgesd magad, mint ahogy egy pasit dédelgetnél. Légy jó magadhoz, "gyógyítgasd" Magad, mint ahogy egy frissen műtöttet visszavezetnél az életbe.
Te legyél Magadnak a legfontosabb.

Menni fog:))))

Feliratkozás Hírlevélre