Energia | Önmegvalósítás.hu

Energia

Az Istenmegvalósítást legmagasabb szintje nem a kölcsönös szeretet, hanem a szerelmi viszony. Azok, akik csak a materializmus szűrőjén keresztül képesek szemlélni (és nem látni) a jelenségeket, ebben éretlen túlzást éreznek, aki viszont már volt szerelmes, pont az ellenkezőjét látja. Ő tudja azt is, hogy a szerelmi viszony páratlan élménye nem a szexualitás, hanem a tánc. A szerelmes elfogadja Isten felkérését és táncol az Istennel. Lelke könnyekbe borul, elméjét a szerelem eksztázisa ringatja révületbe.

naplemente.jpg

VÁNDOROK vagyunk, akik együtt vagy külön keressük, járjuk az utunkat. Folyamatosan változunk, mint ahogy a bennünket körülvevő és a bennünk lévő világ is állandóan változik. Talán az egyik legméltóbb emberi tevékenység eme változások szemlélése lehet, mint ahogy valamikor régen egy folyó menti kolostorban ezt is megfogalmazták már. A színes kavalkádban megLÁTni a dolgok valódi természetét,mindenféle, az idők folyamán rárakódott rétegektől mentesen, hát az talán tényleg megér némi erőfeszítést.

14-Ráma és Rávana harca.jpg

A Rámáyána nagy Eposza

=_UTF-8_B_TmFwc3ppa3JhMV9jc2FrIGZvdMOzLmpwZw==_=.jpg

HISZEM, HA LÁTOM…?! –
„Napszikra Nyílt hétvége” nőknek, férfiaknak, gyermekeknek…- vagyis az egész családnak

"Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között.
A miénk a döntés, nem pedig bárki másé." /R. Bach /

Tanulmány a természetes táplálkozásról, személyes beszámolóval

Kozma Szilárd:
„A titok”-ról komolyan. (Rész a Harmónia törvénye c. tanulmányból)

celok.jpg

Egy ideje olvasgatom, az írásokat, kritikákat, véleményeket és egyre jobban felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon itt hányan tudják tudatosan, hogy mit is akarnak valójában?

cash.gif

A Folytatásban, ez mindössze egy kis link-ajánló lenne, Innen-onnan! A Média a jelenlegi világunkban hatalmas mértékben befolyásolja az embereket, tanítani és bútítani eggyaránt képes! Amint, előzőekben említettem, rengeteg Szuper-Mágus, Varázsló tünt fel legújabban a különböző csatornákon, akik csak úgy ontják felénk az áldásokat és a Szuper energiát, emeltdíjas telefonon, persze! Van ott nekem ismerősőm és elmondta mi is ott a helyzet, de mindez nem publikus.

Világnyelvek.jpg

Sziasztok! Szeretnék ismét egy érdekes témát felvetni!- Bár tudom, hogy, nem mindenki fog velem egyettérteni! A Világ nyelvei-Szókincsei- és a szavaknak, mind nagy jelentősségük van! Hiszen minden nyelv az adott kultúrának köszönhetően teljesen más! mégis majd minden szónak, legyen az összetett, egyben karmikus jelentősége is van. Nem vagyok nyelvész, de nekünk Magyaroknak is rengeteg ilyen érdekes szavunk van, ami többféleképpen értelmezendő! A kimondott szavak, ráadásúl erőt képviselnek, gondoljunk, pld.

Tartalom átvétel