Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

A Hasfájás

ez az ami minden baba életébe eljön kinek jobban kinek kevésbé.
azt mondják a bélrendszer éretlensége, a túl mohon evés, a sok bélgáz termelés miatt, de majd 3 hónapos korukra kinövik.
konkrét ok nincs.
Általában du-án kezdődik és estig eltart, hogy mitől szűnik nem lehet tudni, de nyűglődés,sírás illetve ordítással jár.
A baba szenved, fáj a hasa és nem tudsz rajta segíteni.

Az élet első leckéi közé tartozik az emésztés.
Átgondoltam és rájöttem, hogy maga az emésztés mennyi mindennel összefügg.

Ez most másképpen fáj. Nem úgy, ahogyan szokott. Ismét a szennyes város esős árnyai telepedtek reám, s valami új árnyékot hoztak. Leírni is nehéz már. Egyre nehezebbek a betűk a nyelvemen és az ujjamon is. Mintha feledném a kifejezéseket és nem tudnám magyarázni az érzelmeket. Mintha egyre jobban távolodnék a szavaktól, s valami egészen más, jelenleg még ismeretlen nyelven, csak így át paszíroznám az érzéseket beléd. Vajon hogyan bírnánk, ha szavak nélkül élnénk, s csak át át lökdösnénk érzelmeinket a másikba. Vajon elbírnánk? Talán jobban megértenénk egymást, és egyszerűbb lenne ez az egész.

Reinkarnáció és  a Lélekvándorlás.jpg

Személy szerint, én a Reinkarnációban hiszek és nem a lélekvándorlásban. Elég behatóan foglalkoztam e témával, és jómagam is egyfajta módszer segítségével, sikerült több embert segíteni visszaemlékezni, néhány előző életére. Olyannal viszont eddig nem találkoztam egy alkalommal sem, hogy valaki, ásvány, növény, rovar, vagy valamelyik állatfajhoz tartozott volna, elmúlt életében.
Persze nem zárom ki ennek lehetőségét sem, de tapasztalataim szerint nem ez a jellemző.

S5000204.JPG

Hogyan érjük el az ellazulást

Úgy gondoltam, talán vagyunk néhányan, akiknek jól jönne néhány tanács, érthető, jól kifejtett az ellazulással kapcsolatban.
Előkészitő stilusban a MEDITÁCIÓK-hoz.
Kérlek, irjatok, kinél hogyan működött-működik.

Anita mondta nekem valamikor, hogy a nagy bumm előtt sok kis bumm van. A felébredés előtt sok kis felismerés. Én is valami hasonlót éltem át a közelmúltban már másodszor. Mármint ilyen gondolati szinten volt már pár, amire azt hittem, hogy hú ezt most nagyon megértettem, és tudom és juppí, de ez volt a második olyan, ami olyannyira intenzív volt, hogy olyan érzésem volt, szétrobbanok. Belülről öntött el a forró bizsergés, és egy pár pillanat erejéig kontrollálhatatlan boldogságot éreztem, és nem tudtam mit csinálni, mint nevetni :D

Mindjárt itt az Újév,
Köszöntsd hát vidáman!
Nem baj, ha kettőt látsz,
S fetrengsz a piában!

A lényeg, hogy élvezd,
Bármit is teszel!
S hidd el, hogy jövőre
Boldogabb leszel!

Nem kell, hogy megfogadd,
Ne is gondolj erre!
Bízd csak rá magad
A következő évre!

Hisz a boldog jövő sem
Állhat majd másból,
Mint bodog jelenek
Folytonosságából

Legyen hát a ma
E folytonosság rajtja!
Gyerünk, légy hát boldog,
Uccu, B.U.É.K., RAJTA!

Az egyik újdonsült ismerősömmel beszélgettem a családfelállításról, és látom, hogy ingatja a fejét, forgatja a szemeit, néha meg csak úgy néz ki a fejéből. A monológom végén megkérdeztem, mi a véleménye. Azt mondta, most már magyarázatot talált néhány problémára.
Ezután az eset után gondoltam arra, hogy egy-két témában, különböző könyvből idézek, hátha ez a fajta nézőpont segít másoknak is megvilágosítani egy pár helyzetet.

És ha már Valentin-nap, kezdjük a párkapcsolattal:

Olvastam egy könyvet nem rég erről a témáról. Azt láttam, hogy az is egyfajta halál, csak vissza tud térni az ember, de olyan élményeket tapasztalhat meg, amelyek szellemvilágban történnek.

Ez létezhet valóban, ez a jelenség?

Robert A. Monroe a könyv szerzője.

Elfogadás és szeretet, két szó, két lelki tett, amelyekkel megválthatnánk a világot, megválthatnánk Önmagunkat, ha tudnánk és alkalmaznánk őket! De nem tudunk elfogadni, képtelenek vagyunk szeretni, mert senki sem tanított meg rá, nem volt kitől jó példát vennünk!

2008.09.10-én Svájcban, Genftől nem messze egy különleges kísérletet fognak végrehajtani, melyet eredetileg az Egyesül Államokban csináltak volna, de az amerikaiak túl kockázatosnak találták, ezért áttették Európába – elgondolkodtató.

Az alábbi szöveget a kérdésem.hu egyik tagjától, XXI.th Century Fox –tól idéztem: