Egy másik furcsaság ami történt velem ezen az előző bejegyzésben említett kiránduláson a következő:
Egyik nap elég komoly hegyi szerpentineken kanyarogva vezetett felfelé utunk, miközben én fokozatosan egyre rosszabbul lettem az egyik autó hátsó ülésén. Hányinger, émelygés, iszonyat cefetül voltam, szó szerint szenvedtem, persze ebbe még az előző nap okozta kisebb másnaposság is közrejátszhatott, na meg a 40 fok hőség sem állt mellettem.

Mindent megengedek magamnak.
Megengedem magamnak hogy mindent megengedjek magamnak.

Sanyi módszer. ;)
Amit kizárunk,vagy tulzottan sajátunknak vélünk az nincs a helyén.
Elöbb utóbb bajt csinál.
A mostanában zajló összetüzések is ebböl adódtak.
Ki ki vette a magáét,én is az enyémet,és aztán csendben bontogathatta a kis
,,csomagját".

A korlátainkat saját magunk építjük.
Pl.félelemböl.
Szerintem a félelemböl ágazik a megfelelni akarás,
és a megfelelni akarásból sok sok emberi játszma.
(ez volt az én csomagom) ;)

Félve a holnap borús árnyait,
magamra kötöm angyal szárnyaid.
Füstös őszi esőn át repülök,
a templom tornyán gnómmá kövülök

Szégyenembe temetem magamat,
mert, hogy túlságosan akartalak.
Kucorogva, összezúzva várok,
így talán elhagyom e világot.

Márvány arcon éget ajkad csókja,
nyeli a vizet a templom gnómja.
Arcra égett csókod márvány ajka
Megtartom az örökkévalóba

Szeretni is féllek, s
hinni e mesének.
Régen volt már,
feledésbe...
A lovag a sárkány
hű tündérmeséje.
Kővé lettem,
Rideg-gyatra:
menekülök