Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Ti látjátok az angyalokat? Vagy másképp érzékelitek? Kinek milyen tapasztalata van?

Érdekes kérdés a lelkitárs kérdése. Több párkapcsolat, szerelem után, egyszer csak a semmiből megjelent az életemben az a nő, akinél tudatosan tudtam, hogy Ő a társam. Ez nem olyan volt mint a korábbi szerelmek, ezért nem is tudom mihez hasonlítani, vagy körül írni.
Egyszerűen ott állt ő, és tudtam, hogy ő társam. Ezt olyan szinten és magabiztosan tudtam mint még soha eddig semmi mást, és azóta sem volt hasonlóban részem.

Tudtam, hogy vele fogok élni, és valóban, a sors, az élet, vagy nevezzük bárhogy is, mindent megtett, elkerülhetetlen volt ennek a kapcsolatnak a létrejötte.

matrix33.jpg

Kérdés:
Megkérhetlek rá, hogy FEKETÉN-FEHÉREN írd le, mit gondolsz? Amúgy én még csak a depressziónál tartok. Ez elmúlik?

Válasz:

"… Van egy történet a megbocsátásról, amely Afrikából származik.
Ha valaki igazságtalanul vagy meggondolatlanul cselekszik a dél-afrikai Babemba törzsben, azt kiállítják a falu közepére, de semmivel sem akadályozzák meg a menekülésben.
A falu minden lakója abbahagyja a munkát, és a megvádolt személy köré gyűlik.

2011. január 27.

Minden csak átmenet!

fogyatékos.jpg

Jaj, már megint meditáltam! Ismét kiütött, de most nagyon jól vagyok! Már ideje lenne megtanulnom, hogy nekem nagyon jót tesznek a meditációk és gyakrabban kellene csinálnom! Miért is nem teszem? Lustaság, félek a kiütődéstől, nem akarom megoldani a problémáim?! De ez egy újabb kérdés, most nem erről szeretnék írni!

Zöldköznapi mulatság flyer_resize.jpg

ZÖLDKÖZNAPi MULATSÁGOK!
avagy
Környezettudatosság egyszerűen!
2010. 03. 05. 12:00-egész nap!
TŰZRAKTÉR!
VI. Hegedű u. 3. (4-6 villamostól 4 percre!)

Aki úgy gondolja, nem él már 10 évet és nincs gyereke meg senki, aki érdekelné, az ne olvassa tovább!

NÉHÁNY ALAPVETŐ TÉVESZME A KÖRNYEZETTUDATOS ÉLETFORMÁRÓL:

Környezettudatosság – már megint egy tudományoskodó kifejezés!

Ahogy az ember egyre közelebb kerül élete közepéhez, s minél jobban megerősödik személyes beállítottságában, szociális helyzetében, annál erősebbé válik az a látszat, hogy felfedezte a helyes életirányt. És mert ezen a fórumon írok, hozzáteszem még, hogy ez a látszat gyakran kiterjed a magatartás igazi eszményeinek és alapelveinek megtalálására is. A végső óhaj a teljesség kibontakozása bennünk, ettől azonban korunk embere olyan messze van, mint ég a földtől.

Hát számomra,mint(egyelőre)földhözragadt embert,megfogott egy mondat,amit valahol olvastam.Arra már nem emlékszem,pontosan hogy szólt,de a lényege az volt,hogy úgy kellene elérnünk a szexuális csúcspontra,hogy ne pocsékoljuk a megtermelődött javakat(nevezzük el kilövellő energiának).Hölgyeim,ti sem érhettek el a záróizmok megfeszüléséhez,majd elernyedéséhez,hanem:
-valahol útközben kellene megtalálni a közös ülésszak nyújtotta bizsergető mámorában a beteljesülés kapuját

"Ha már nem törekedsz a tökéletességre, akár meg is hallhatsz!" - hallom a Kés alatt című amerikai sorozat első epizódjában ezt az elgondolkodtató mondást.
Szerinted is így van? Törekednünk kellene a tökéletességre?
Egyáltalán, el lehet érni a tökéletességet?
És ha igen, akkor érdemes küzdeni érte? Nem lenne egyszerűbb elfogadni a tökéletlenségünket?

Népességrobbanás

A tanulmány, amit meg akarok írni és megosztani, a "Légy boldog " címet viseli. Főbb fejezetei:
1. Mi a boldogság? (Lelkiállapot vagy siker feletti öröm?)
2. Önismeret, mint kulcs aboldogsághoz
3. Tűzz ki célokat! (segítenek irányt szabni, motivációt adni)
4. Érzelmi és mentális tisztítás (megbocsátás, a negatív hiedelmek törlése, stb)
5. Egészség (fizikai, mentális)
6. Lelki gyakorlatok (légzés, relaxáció, meditáció)
7. Spirituális utak a boldogsághoz (elfogadás, ima, hála, invokáció)

matrix.jpg

Mennyire biztonságos a jelszavad?
Az első lépés, amit online adataid védelmében megtehetsz, hogy létrehozol egy biztonságos jelszót, egy olyat, amelyet egy számítógépes program, vagy egy kitartó egyén, nem tud kitalálni!

A biztonságos jelszó létrehozásához