Egy félresikerült élet helyrerakása | Önmegvalósítás.hu

Egy félresikerült élet helyrerakása

Megszülettem 35 évvel ezelőtt. Majd mintegy fél évvel a mostani nap előtt öntudatra ébredtem, kicsit olyan Neosan. Most fogta fel a tudatom, hogy milyen mély a nyúl ürege.
Túl vagyok egy sikertelen házasságon, több sikertelen párkapcsolaton, a szüleimmel való félig-meddig megtörtént elszakadáson. Mindegyik megviselt a maga módján.
Jelenleg úgy érzem magam, mintha egy puszta kellős közepén lennék teljesen meztelenül. És semmi és senki nincs mellettem.
Eddig úgy gondoltam, hogy van/volt egy viszonylag kényelmes életem, amelybe jobban bele sem gondoltam, hogy kinek - főleg nekem majd a későbbiekben - ez mibe kerül. Voltak mellettem szeretők, időnként egy-egy társnak vélt ember, akikről azonban kiderült, hogy mégsem azok akiknek én gondoltam őket.

A feleségem

Őróla a kapcsolatunk elején majd amikor megkértem a kezét azt gondoltam, ő lesz az a nő aki mellett 30-40-50 éven keresztül szeretnék minden reggel felkelni. Hogy vele szeretnék családot alapítani és leélni az életemet.
Nos. A szerelmünk hajnalán olyan dolgokat tapasztaltam meg mellette, amelyek a fenti dolgokat erősítették, sőt! Ezért is vettem el, és tartottam ki mellette akkor is, amikor a házasságunk után nagyon rövid időn belül egy teljesen másik embert találtam magam mellett reggelente. Teljesen megváltozott, kifordult és kivetkőzött magából, amit nem vettem észre, mert szerettem és megbíztam benne.
Aztán amikor sok-sok esemény, negatív dolog után február végén egy legyintés, meg egy vállvonás keretében elküldött magától, azt hittem összeroppanok. Talán - ha élhetek ilyen dramatikus jelzővel - kicsit bele is haltam.
Azóta tudom, hogy nem lett volna szabad benne feltétel nélkül megbíznom. Egyébként ezt ő hányta a szememre, hogy nem bízik bennem.
Tudom azt, hogy sokat hibáztam, sokat ártottam neki is, illetve a kapcsolatunknak is. Beláttam, hogy mit tettem és szerettem volna megváltozni és helyrehozni ezeket a hibákat. Tettem érte, hogy megváltozzak. Hogy működjön a kapcsolatunk, hogy visszakapja azt az embert akitől nem kell tartania, akiben megbízhat.
Csak a fenti dolgok után előjött belőle az az elkényeztetett kislány, aki maga sem tudja mit akar, de azt nagyon. Aki arra vár, hogy kitalálják a gondolatait, amelyeket ha nem teljesítenek, jött a sértődés, a - bocsánat a kifejezésért - bunkó beszólások, a másik teljes földbe tiprása. Én pedig nem értettem, hogy az a kedves aranyos mosolygós lány, akibe fülig beleszerettem, aki mellett életemben ritkaságnak számító boldogságot sokszor megtapasztaltam, valójában nem más, mint egy akaratos, alkalmasint buta, lusta elkényeztetett kislány.
Nehezem tudom feldolgozni azt, ahogy kimondta, illetve, hogy kimondta, hogy legyen vége. Itt sem volt benne semmi tisztelet, vagy becsület.
Tudom, hogy vége, tudom, hogy el kell magam szakítani tőle, tudom, hogy az a kapcsolat a végén nagyon rossz volt, tudom, hogy mindketten helyrehozhatatlan hibákat követtünk el. De akkor is nehéz. Túl sokat áldoztam fel önmagamból érte, kettőnkért. Hagytam el már embereket, hagytak el engem is. Azonban nem tudom, hogy ez most miért viselt meg ennyire, amikor a sok jó mellett, nagyon sok rosszat kaptam tőle.
Valahol azt olvastam ne adj többet senkinek, csak amennyit kapsz. Valóban. Igaz. Én pedig túlságosan naiv voltam.
Az egyetlen dolog, amit köszönhetek neki, az az, hogy felnőtté tett. Vagy legalábbis elindított egy nagyon hosszú úton.

A szüleim

Mostanáig nem vettem észre mit is tesznek velem. Anélkül, hogy rosszat akartak volna. De mint tudjuk a pokolba vezető út is a jó szándékkal van kikövezve.
Felépítettek egy olyan házat, amelyben az eredeti elgondolások szerint majd én is élek a családommal, amelynek a terheit - többnyire - jelenleg is ők viselik.
Mindemellett, amióta felébredtem hosszú-hosszú álmomból, még mindig én vagyok nekik a pici fiúk, akit óvni kell, félteni kell, nehogy valami baja legyen.
Ezekhez a dolgokhoz kapcsolódik, hogy amikor a volt feleségemmel sok-sok álmatlan éjszaka, rengeteg veszekedés mellett úgy döntöttünk, hogy elköltözünk, a szüleimtől olyan lelki terrort kaptam, amit még a mai napig nem bocsátottam meg nekik. Ezt érzik is, amire a válaszreakciójuk újabb érzelmi zsarolás, amit már nem veszek fel. Rossz persze, de nem foglalkozom vele, ha végre nem rájuk akarok hallgatni.
Sajnálom, hogy pár olyan kapcsolatomat hagytam nekik szétzilálni, amiből még akármi is lehetett volna. Csak azért, mert nekik valami a jelöltben nem tetszett. És mivel akkor még a kisfiúk voltam beletörődtem abba, ami történt.
Ébredésemet követően jöttem rá, hogy mit tettek velem, attól függetlenül, hogy mi volt vele a szándékuk.
A volt feleségem kapcsolatában is úgymond "segítettek" a végső állapot mihamarabbi kialakításában. Bár ott a volt párom szülei is "segítettek". De az már egy másik történet.

A jövőm

Félek tőle.
Soha nem voltam igazán magamra utalva. Nem bízok magamban, hogy képes vagyok megoldani pl. az anyagi gondokat. Hogy akár éveken keresztül egyedül maradjak. Sosem voltam igazán egyedül.
Elvesztettem a képességemet a derűre, arra, hogy egy kapcsolat erejében, az egymás iránti tiszteletben bízni és hinni tudjak. Hogy elhiggyem létezik olyan ember a földön, aki nem használja ki a jóságomat. És azért szeret, ami és aki vagyok, nem pedig a szőke herceget keresi bennem, akit ha nem talál meg mégsem kihajít, mint egy elromlott hűtőt.
Egyenlőre nem tudom, hogy ki vagyok, miért vagyok itt, és voltaképp mit is akarok. Eddig sok mindenki kihasznált, érzelmileg, anyagilag, fizikailag - főleg a volt feleségem. Mert segítek bárkinek szívesen és nagyon keveset kértem érte cserébe.
Amikor szembe fordítottak magammal a héten, nem kaptam levegőt. Olyan dolgokat mutattak meg nekem amikről el nem tudtam volna képzelni, hogy azok ennyire negatívak. Hogy az emberekben ennyire nem lehet megbízni. Gyakorlatilag senkiben. Még azokban sem akik elmondásuk szerint szeretik a másikat.
Jelenleg sok irányban indulhatok el. Sok út van előttem. És mivel életemben először egyedül kell választanom, nem tudom, hogy jól fogok-e választani. Az azonban biztos, hogy itt és így nem maradhatok. Esélyt kell adnom magamnak és meg kell tudnom hogy ki is vagyok valójában. Fel kell nőnöm, tudnom kell szeretni az életet egyedül is. Tudnom kell boldognak lenni egyedül is. meg kell tanulnom azt is, hogy ha majd a sors - a Jóisten, vagy nevezd ahogy akarod - még egyszer elém küld egy embert tudjam hogy belőle lehet-e a társam, vagy sem. Meg kell tanulnom úgy élni, hogy a döntéseimet magam erősítem meg. Nem hagyatkozhatom másra ezentúl.

Jelenleg úton vagyok

Elindultam. De félek, hogy rossz irányt választottam. Azonban meg kell tanulnom azt is, hogy a félelmeimet legyőzzem. Ha legyőzöm őket, képes leszek azokon a dolgokon - és magamon - változtatni, amik miatt az életem félresiklott.

Talán még nem késő, hogy helyrehozzam, amit magammal szemben elrontottam.

Beküldte: | 2012. ápr. 14. szombat - 14:29

Hozzászólások

11 hozzászólás
Michaelita képe
Nem könnyű élethelyzet, de ezt Te magad is tudod/érzed.
2012. április 15. vasárnap, 17:38 | Michaelita

Kedves Mjshn!

Nem könnyű élethelyzet, de ezt Te magad is tudod/érzed.

Azt is jól érzed, hogy nincs más választásod, mint ebben a helyzetben elboldogulni, bármit is jelentsen ez számodra.
Sajnos nagyon is Veled érzek, mert voltam hasonló élethelyzetben. Akkor nagyon nehéz volt, de ma már örülök neki, hogy úgy alakult, mert csak az után tudtam a magam lábára állni és a magam életét élni, nem pedig azt, amit mások kívántak/vártak el tőlem.

Amit leginkább szeretnék Neked írni az az, hogy ne önmagadon igyekezz változtatni, azért mert úgy vagy jó és szerethető, ahogy vagy. Másrészt meg a lényegi önmagunkon nem is tudunk nagyon változtatni, csak minimálisan (szerintem). Ami változni fog, az hogy nagyon megválogatod majd, hogy ki az, akiben megbízol és kinek mit mondasz el, kinek mit engedsz meg. Kicsit, vagy nem is kicsit bizalmatlanok és gyanakvóak is leszünk az ilyen élethelyzetek után, de egy idő után valahogy kialakul az emberben egy olyan képesség, hogy a szívünk mélyén valahogy megérezzük, hogy mikor mit kell tennünk, ki felé fordulhatunk bizalommal (mert érezzük az önzetlen adni tudása képességét).
Ami nagyon nagyon más lesz, az az, hogy egy ilyen élethelyzettől kezdve már önmagunk kívánjuk irányítani az életünket - bármit is jelentsen az -, s ez nem csak életfeladatot jelent, hanem örömforrásokat, életerő utánpótlásokat, élet-lehetőségeket is.
Szóval csak hajrá, hajrá, mert bármi is ért az életben, - sok mindent másképp fogsz látni, sok mindent átértékelsz - de mindettől csak megerősödve fogsz kikerülni és igenis képes vagy rá, mint ahogy annyian képesek voltunk felállni és újrakezdeni bármennyi elhasalás után is.

Köszönet
2012. április 16. hétfő, 18:25 | mjshn

Köszönöm!
Ugyanakkor, nem tudom honnan merítsem hozzá az erőt. Ezt is meg kell még találnom...

u.erika képe
Szia mj...!
2012. április 21. szombat, 19:44 | u.erika

Nincs olyan hogy félresikerült élet!
Ha mégis akkor a ,,pályáról" hamar levezényelnek. ;)
Tehát hogy még itt Vagy a ,,pályán" az azt jelenti hogy a terv szerint történik az életed.

Az hogy Te ,,félresikerültnek" látod az csak azért van mert nem látod át az egészet.
Te most csak annyit látsz amit egy bábu láthat (tegyük fel hogy lát;))a játékmezön.
Csak lépegetsz elöre,és bizonytalanná tesz az hogy nem látod csak a legközelebbi lépéseket...vagy még csak azt sem.Ha visszanézel csak egy ,,félresikerült élet"-et látsz,de pont ez indított el a keresésre!

A félelem pedig...
Az a bizonytalanság ami mostanság nap mint nap megérint bennünket az félelmetes.
De nem félelmetesebb tudni azt hogy vakon markoljuk azt amit biztonságosnak érzünk de nem az mégsem?
Szerintem jobb tudni hogy nincs biztonság kívölröl jövö biztonság,mint attól biztonságban érezni magunkat ami biztos hogy bizonytalan. ;)
Hm?

De jó felismerés az hogy nincs biztonság kint,mert akkor elkezdjük felépíteni a belsö védelmi rendszerünket,és akkor felismered hogy nem Te állsz,,egy puszta kellős közepén lennék teljesen meztelenül. És semmi és senki nincs mellettem."
hanem a ,,puszta" ...a Világ van Benned.

Erika Szeretettel!

...egy szintén 35 éves aki szintén csak úgy lézeng várva hogy történjen valami olyan az életében amiért úgy érzi ,,ahhha ez az életem értelme!"
De ez az ,,ahha" még várat magára...úgy tünik nem egyedül járok ebben a cipöben... ;)

Szia Erika!
2012. április 24. kedd, 18:09 | mjshn   Előzmény

De igen, igazad van. Félelmetesebb volt látni, ahogy az a dolog, amiről azt hittem biztonságot ad, még sem volt az. A baj, hogy mindig, de mindig másokra támaszkodtam. Sosem saját magamra. Ezt a leckét megtanultam. És igyekszem korrigálni, helyre rakni.

u.erika képe
,,Fiatal vagyok, de annyira már sajnos nem, hogy ezt is veszni
2012. április 24. kedd, 23:47 | u.erika   Előzmény

,,Fiatal vagyok, de annyira már sajnos nem, hogy ezt is veszni hagyjam."
Ez jó!
Ez a gondolat arra emlékeztet hogy amikor egy szerencsejáték függö azt mondja hogy már csak azért játszik hogy a beletett pénzt visszakapja.
Tehát nem hagyhatja abba,és még több pénzt veszít...

Nem tudom mit nem akarsz veszni hagyni,de ugye tudod hogy amit elvehetned vagy elveszithetsz az soha nem is volt a tiéd.
Tehát jobb ha rábízod a sorsa és ha mennie kell akkor elengeded könnyedén(mert ha nem akkor fájdalmasan,nehezen...de mindenképp elveszíted)Ha pedig ,,amit nem akarsz veszni hagyni az valóban Hozzád tartozik akkor Veled marad akkor is ha nem kapaszkodsz bele....mert Hozzád tartozik...

A válaszodra reagálva.Nem kell most bekeményíteni és ha törik ha szakad csak a saját lábadon cövekelni. :)
Sétálunk sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk...na és? ;))
Emberek vagyunk,és néha lecsücsülünk...van amikor helye van annak is ha hagyjuk hogy mások tegyenek jót velünk.Aztán én segítek,és aztán mások...emberek vagyunk.
Persze a másokra való állandó támaszkodás az más...az már olyan élösködö élet.
Bár nem hiszem hogy ennyire súlyos a helyzet....

Erika Szeretettel!

Amit elveszithetsz sose volt a tied?
2012. május 03. csütörtök, 23:41 | diamant   Előzmény

Vajon nem kisse passziv ez a hozzaallas a kapcsolatokhoz?
Nem akarok serto lenni, en is hinni szeretnem amit mondasz, hogy ez ilyen egyszeru, de azert egy kapcsolat elejen biza kell a ragaszkodas, kezdemenyezes, hogy kialakulhasson valami ket ember között, maskepp lehet elmegy a lehetoseg az orrunk elott, nem igy van?
Vajon hogy is van ez?
Nem halhat meg hamvaban egy kapcsolat afelek batortalansaga miatt, vagy passziv, fatalista hozzaallasa miatt?

Amit elveszíthetsz, soha nem is volt a tiéd. - Ezt
2012. május 05. szombat, 0:34 | kisassz   Előzmény

Amit elveszíthetsz, soha nem is volt a tiéd. - Ezt találtam:
"Semmit ne erőltessünk. A lényeg, hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mi mégis megtartjuk, akkor is ki fog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük, úgyis visszatér. Szóval nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Ami az életünkbe való, az ott lesz, ami nem, az egyszer eltűnik." (L.D.)

Szerintem ez vonatkozhat a kapcsolatokra is.

Nem jelenti, h ne tegyük bele a kapcsolatba akik vagyunk..de ahogy a mondás mondja, aki odavaló marad, aki nem...

úton vagy..
2012. április 21. szombat, 22:49 | kisassz

Kedves mj....!

Amikor elérkezünk a szakadék szélére, csak egyetlen dolog marad, kiáltani, mert valamit tenni kell, egyébként belezuhanok a szakadékba...Amikor én is elindultam valamerre ezt éltem meg. Lassan épült újjá az életem, minden alapjaiban változott meg, majd újra odakerültem az alakulás folyamán, hogy amit eddig biztosnak hittem, darabjaira hullik, mint porszemek esnek ki a kezemből... ez a semmi lét, ami annak ellenére h félelmetes, mégis egy nagyszerű kezdet, mert ahhoz, h új dolog szülessen, a réginek le kell omlania..Idő, idő... türelem, és kitartás. S ekkor éltem meg újra teljességgel: odabízni, mert én már nem tudok mit tenni. Uram, tégy, amit tenni akarsz, mert Te jobban tudod. (Jelenleg úgy érzem magam, mintha egy puszta kellős közepén lennék teljesen meztelenül. És semmi és senki nincs mellettem.)
Az is döntés, hogy nem teszel semmit, hiszen a mélyben lassan formálódnak a gyémántok..
Nincsen rossz vagy jó döntés, minden döntés alapvetően jó, mert engem szolgál, értem van. Tanulni belőle. Ez a fontos.
Ha félsz, akkor bátor vagy. Aki fél, bátor, hiszen saját korlátait lépi át, amikor félelmektől terhelten mégis elindul egy eddig ismeretlen úton.
Ha bizalmatlan vagy, ami érthető, mert én is megéltem ezt, mégis egy ajtó, mert elzár mindentől. A legszebb dolgokról maradsz le, ha nem mered kinyitni a szíved újra. Intuíció... ahogyan az egyik kommentben olvastam, felismered, ki a te embered.
Amikor valaki számon kéri rajtad, h nem bízik benned, ahogyan az ex tette, azt jelenti, önmagáról beszél. Benne nem lehet bízni.
Hogy ki hogyan zár le kapcsolatot, házasságot, róla beszél, és ennek terhével, súlyával neki kell elszámolnia.
Szerintem lehet úgy tekinteni az életre hogy ami volt értem történt, hogy tanuljak. Érdemes elgondolkodni azon, mit és hogyan tettem, hogy ha felismerem amit hibáztam, javíthassam, mert addig kapom, amíg meg nem tanulom a leckét. A hiba addig hiba, míg nem javítjuk.
H nem tudod ki vagy, ez az út része. Sok lépés, amíg felépül régi-új önmagad. Adj időt magadnak, és hadd rombolódjon le, ami már nem szolgál téged.
Hogy más, szülő, feleség mit tett veled-- már ne vedd magadra teherként, az az ő részük. Aki "meglopott", az ő része. Neked elég a saját életed, és annak "terhe".
Engedd, ami menni akar. Ami nehéz simogasd meg, ölelgesd meg, köszönd meg h itt volt, és engedd el. Már nem szolgál téged.
Nyísd a szíved újra, h hadd áramoljon be az élet újra vagy talán igazán először abba!
Úton vagy, és a problémához a segítség is érkezik.
A sok "kell"-t lassan pedig felváltja a lehetőség, és mindaz, ami belőled fakad, megtapasztalás, és nem csak "kell", hanem az ész helyébe a szív lép.
A megerősítések is segítenek.
Nincs elrontott élet, csak meg nem tanult feladat.
Kitartást és erőt kívánok az útra, úton! Mert úton lenni mindenek ellenére is JÓ!:)

Szia kisassz!
2012. április 24. kedd, 18:06 | mjshn   Előzmény

Köszönöm a soraid. Remélem megértettem mindent amit írtál.
A szülőkkel a helyzetem - jelenleg - rendeződni látszik. Talán jó úton. A exemmel már tudok nem foglalkozni. Nem érdekelnek a dolgai. Nem érdekel mit tesz, és főképp nem érdekel, hogy velem mit tett. Magamtól is rájöttem, hogy az összes eddigi kapcsolatom - így az is amit vele folytattam - azért ment tévútra, mert a leckét nem tanultam meg, sem először, sem sokadszor. Ugyanazokat a hibákat követtem el, szinte mindegyikben. Nagy teher, amelyet most kezdek valahol a helyén kezelni. És szeretném lerakni. Nem akarom magammal tovább cipelni. Nem akarom a sors által most elém rakott újabb lehetőséget elmenni. Fiatal vagyok, de annyira már sajnos nem, hogy ezt is veszni hagyjam.
Azt jelenleg nem tudom, hogy az általad említett segítség lesz-e az az ember, akit most igyekszem megismerni és azért megszeretni, mert olyan amilyen. Nem pedig, azért, mert elképzeltem valakinek, akiről később kiderül, hogy mégsem az akinek hittem.
Nem akarok letérni arról az útról amelyen elindultam. Azt végig kell járnom. Azonban itt van ez az ember, aki tényleg teljesen váratlanul és hirtelen elém lépett a ködös múltból és nem akarom, hogy megint elmenjen. Ezt a két dolgot kicsit nehezen rakom jelenleg össze. Az utamat és az új embert az életemben. Vagy lehet, hogy pontosan ez lenne az az út, amelyre ráléptem. Nem tudom. Sok még bennem a bizonytalanság, a kérdés. Kérdezni megtanultam. Csak válaszolni nem tudok még a saját kérdéseimre biztosan. És legfőképp helyesen.
Nagyon ki tudnék nyílni felé. De nem vagyok benne biztos, hogy helyes lenne. Még. Azonban elveszíteni sem szeretném, ahogy fent írtam... Ehhez is talán idő kellene, hogy megértsem őt és azt amit a sors akar nekem ezzel mondani? Vagy pedig a kérdésemre a válasz már bennem lenne? Nem tudom.

Kedves Mjshn! örülök, hogy látod az életed apró mozaikjait, és
2012. május 02. szerda, 20:03 | kisassz   Előzmény

Kedves Mjshn!
örülök, hogy látod az életed apró mozaikjait, és hogy ezekből mit lehet megtanulni.
Egyetértek Erikával, hogy engedni, engedni... amikor az akarás van bennünk, minél jobban szeretnénk valamit, annál jobban kihullik a kezünkből. Túl sok még a "kell" benned, nem baj, csak hagyd hogy ezek ne kelljenek, hanem megtörténjenek. És ez lehet hogy rossz, hogy nagyon rossz.. de ez segít, ez is segít. Lehet hogy ami történik felvet sok miért kérést, de nem baj. A kérdés, a miért után, hogy kiért? Kiért történik mindez? Érted!
Igyekezz úgy tekinteni mindenre, hogy ajándék. Érted, neked. H jobbá legyen az életed, és te is javíts amin kell magadon. A segítség pedig jön.. nem biztos, h abban a személyben akit te elgondolsz, és nem is biztos h személy ez... csak légy nyitott, minden dallamra, gondolatra, képre, mindenre ami feléd jön, mert ők érted érkeznek, hogy valamit megmutassanak, megtanítsanak, elindítsanak valamerre. A döntés mindig a tiéd.

kíváncsi
2014. szeptember 07. vasárnap, 1:41 | Leila27 (útkereső)

Szia!

Hogy sikerült az útépítés?:) kivancsi vagyok rád,ugyanilyen helyze kerültem, mint amiket fentebb írtál. JÓ lenne ha valakivel tudnék róla beszélgetni:) ha gondolod írj.Szia

Feliratkozás Hírlevélre