Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Hiszem hogy mindennek van értelme.
Persze a minden megértése az az út amit végig kell járnunk . Ami biztos számomra hogy mindenkinek feladata van és cseppet sem felesleges fizikai életünk minden darabja. Mindannyian más ritmusba haladunk egy célt követve a saját általunk megítélt jó-rossz úton tapogatózva hogy egyensúlyt teremtsünk. Az erre való törekvés ott van mindenkiben és minél közelebb érünk ennek megértéséhez úgy fogadjuk be hogy nincsenek is véges ellentétek. Határaink addig lesznek amig nem kezdjük tapasztalni azt ami az EGÉSZ.

rózsa.jpg

Sanyi egy korábbi írásából ollóztam össze pár dolgot, amit most szeretnék megosztani Veletek:

"A tiszta tudatosság felé vezető úton a második lépés az őszinteség elsajátítása.
A belső lelki munka azon folyik, hogy ezt az őszinteségi szintet növelve fel tudd vállalni azokat az igazságokat, amelyeket eddig Te magad taszítottál a hazugság oldalára, mert nem tudtad vállalni annak következményeit!

Sziasztok! most vagyok itt elösször.sok érdekes dolgot találtam és gondoltam megkérdezem hogy tudtok e segíteni..
Kiskorom óta táncolok jelenlge művészeti iskolába járok és mostanában azt veszem észre hogy nem csak a kitartásomat fújta el a szél hanem azt is aki voltam.Azelött magabiztos voltam és hittem abban hogy tehetséges vagyok..ha órám volt mindig arra törekedtem hogy meg tudjam csinálni amit kell..

P1040463k.jpg

Vettem egy "díszt" a lakásba. Ritkán érzek ilyet tárgyakkal kapcsolatban, de ez szinte szerelem volt első látásra. Valahogy olyan fura volt, ahogy bementem abba a boltba, pedig nem is akartam, és ahogy megakadt a szemem ezen. Sajnos az eladó nem tudta elmondani, mi a jelentése, pedig állítólag van.
Aztán kiszúrtam egy festményt is. Ez szintén érdekelne.
A felső képen a levelek ezüst és arany színűek, ha az nem látszana.
Thaiföldiek.

Gondoltam még itt van a legnagyobb esélye, hogy valaki tudja.

köszi, Virág

Az Önismereti és meditációs tanfolyam után átloholtunk a Sóter Teaházba előadást tartani, hallgatni, a megvilágosodás technikáiról.
Idefelé jövet még nem tudtam, hogy pontosan mit is fogok mondani, mert annyi mindent tudok az abszolút állapotokról és van néhány megvilágosodás élményem is, de még sohasem rendszereztem mindezt.

Az előző két nap folyamatos tanfolyam tartása miatt elég laza és bőbeszédű voltam, így elég hamar megeredt a nyelvem. Próbáltam magamban összeszedni, hogy beszéljek az:

szerelem-279x300.jpg

Idézem: "Szeretni a szerelmesünket kell, meg maximum a családunkat, esetleg olyan elvont fogalmakat, mint a haza. (...) Ennyi a kapacitásunk! Örüljünk, ha ennyire futja!"

Kép6.jpg

Bejglit sütött, megígérte az édesanyjának, hogy süt bejglit, minden évben sütött, kivéve tavaly, mert csak látogatóban volt itthon.
Megfogadta, hogy igyekszik betartani az arányokat, tészta is lesz a bejgliben, nem csak töltelék.
Mert a bejglije többnyire úgy nézett ki, hogy csak kívül látszott a tészta, olyan vékonyra nyújtotta, de az íze az finom volt.
Most csak kétfélét készített, mákosat és diósat, a gesztenyés és a gyümölcsös az idén kimaradt, nem volt sem kedve, sem türelme többféléhez.

Vajon van még olyan hely a Földön ahol az élet nincs túlkomplikálva, ahol nincs ez az állandó sietség, ahol nincs bűnözés és erőszak, ahol nincs depresszió és őrület, és ahol nincs környezetszennyezés mert az emberek harmóniában élnek a Földanyával?

Sajnos már nagyon kevés ilyen hely van, de a projekt célja épp az, h egyre több legyen!

A névadónk, Anuta az egyik ilyen édenkerti hely.

Tízparancsolat

A 8. parancsolat :Ne lopj
A 10. :Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját ,se szolgálóleányát ,se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.

Már gyermekként is foglalkoztatott a kérdés, hogy ezt vajon miért kellett két parancsolatba megírni, hiszen ez a kettő tulajdonképpen ugyan az.
Bár akkoriban én ezt sok embertől kérdezgettem, de igazán választ nem kaptam rá senkitől.
Ami késik, nem múlik!

Azt hiszem, hogy a gyermekünk elvesztésétől való félelem minden szülőben megjelenik, a szülővé válástól ott van.

Hogyan lehet együtt élni ezzel a félelemmel? Hogyan lehet feldolgozni ezt a félelmet?

Esetleg, ha vesztetted már el gyermekedet, vagy nagyon féltél ettől, akkor oszd meg az érzéseidet, beszéljünk róla!

A törvények a következők:

1. Odatartozás törvénye: minden közeli és távoli családtagnak egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek elismerjék odatartozását.
Ez a jog akkor sérül, ha valakit elfelejtenek, kitagadnak. A klánhoz nem csak a vér szerinti rokonok tartoznak, hanem mindenki aki élet-halál kérdésében megváltoztatta valamelyik családtag életét (pl. életet mentett, vagy életet oltott ki, elhalt magzatok, a szülők, nagyszülők előző fontos kapcsolatai, stb)

elmaradt_mikulas_ajandek.jpg

Őszintén sajnálom, hogy az idén nem jut Nektek ajándék, pedig én tényleg szerettem volna, hogy mindenki boldog legyen, - legalább Karácsony estéjén!

Mondtam is az Öregnek, hogy ne csinálja már, mindenki irigy lesz rám, legalább egy kis ajándékot vigyen Nektek, de Ő az anyagi helyzetére hivatkozva elhárította a felelősségét.

Isteni törvények, Pokol, Karma, Bevonzás, Alacsonyabb dimenziók, Alacsony tudatszintek, 2012 világvége, A bolygók kedvezőtlen állása... stb