Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Most már szeretettel gondolok Rád!

Bár volt idő, hogy másként gondoltam én.
Sötét órán jöttem öledre én.
Bú emésztette a világot, vágyat.
Arcomon könny csordogált, hogy vágyam újra él.
De hogy?
Elhagytak, s anyám, te is.

Ez éltem fontos percein magam bolyongtam célom felé,
De nem tudtam, csak féltem.
Gyakran elbuktam.
El én.

Gyűlöltem Istent.
Mit tett velünk? – kérdeztem én.
A válasz későn jött: nem, nem Ő tette ezt.
Hibásak társaim, hűtlen anyám –, gondoltam én.
Gondoltam, s emésztett ború, mart a bú.

Sárváron a Segítőkezek Alapítvány klubjában jártam. Arról volt szó, hogy a reiki milyen csodálatos lehetőséget nyújt az embereknek ahhoz, hogy visszanyerjék egészségüket.
De mi is az a betegség?

"Follow the money" - Kövesd a pénz útját és meglátod, hogyan épül fel az egész világra kiterjedő hatalmi struktúra, mely mindent áthat. Lehet, hogy egyike vagy azoknak, akiknek eddig fogalma sem volt erről vagy éppen Te nevetted ki azokat, akik bármiféle háttérhatalomról, irányítókról vagy Illuminati-ról beszéltek Neked. Ez a film valamiféle megoldást is próbál kínálni.

Gyönyörű angyal.jpg

Először akkor "jelentkezett be" az őrangyalom, amikor évekkel ezelőtt életveszélyes helyzetbe kerültünk az akkor 8 éves kisfiammal autózás közben. Nem tudtam mit kezdeni a vékonyka figyelmeztető hanggal, ezért aztán lezártam a "csodát".
Tavaly agykontroll klubot indítottam a lakóhelyemen egy angyalboltban, ami által közelebb kerültem az "angyalos" témákhoz. Egyre több "véletlennek" lettem a szemtanúja, még angyal tanfolyamot is végeztem.
Januárra "angyal-mérgezést" kaptam, kicsit sok volt már belőlük.

sor-kicsi.jpg

Már vagy egy hete azon gondolkoztam, hogy leírjam-e ide is azt, amit a blogomba. Kétségeim voltak, például azért, mert ezen az oldalon az emberek inkább a problémájukra keresnek segítséget.

És magam is megtapasztaltam, amit egyik kedvenc költőm (Fodor Ákos) így fejez ki:

AXIÓMA
a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg

Aztán két dolog segített a döntésben. Az egyik, „buddhanita” blogjának (világfájdalom) hozzászólásában egyik mondatrész: „…Anyámat is ellöktem magamtól,……. "

"Csendben ülni
semmit sem tenni
jön a tavasz
a fű magától nő"

Kezdetben vala az ige, mondá a Biblia.
Ige= (én úgy gondolom) hang, vagy inkább gondolat=rezgés az üres térben=külső-, belső- UNIVERZUM.

Tudományos okfejtsét tettem, persze nem vagyok ultra-hiper-szuper biológus, fizikus, csillagász, vagy tudom is én mi. Csak kíváncsi vagyok, mi is igaz. A Bibliai teremtés történet, vagy a tudósok nagy Bummja. Vagy netán az utóbbi alátámasztja az előbbit? Kíváncsi vagyok, hogyan látjátok.

Kimoderálható ez a fórumbejegyzés tetszőlegesen, viszont ez a téma egyre kevésbé hagy nyugodni. Figyelek egy ideje, konkrétan két népcsoportot, nevezzük c-nek és z-nek őket. Két külön műfaj, teljesen más hozzáállással, viszont a mélyben, a lényeg, mintha ugyanaz lenne... A nyitott szemmel járkálóknak kell hogy szembeütköző legyen a "viselkedésük". Én a miértjét keresem... Istentelenség? Miért viselkednek úgy, mint egyfajta vírus egy gazdaszervezetben? Miért nem képesek embertársként tekinteni a másikra?

Föld.jpg

A napokban több hozzászólás is szólt a természettudományok és más tudományok hasznáról/haszontalanságáról. Ezzel a témával kapcsolatban szeretném megosztani tapasztalataimat, gondolataimat.

"Sokféle felfoghatatlan módon összefüggünk egymással. Elemekből, kémiai anyagokból, atomokból állunk, mégis néven szólítjuk egymást. Belső anyagunk köré szervezzük a külső anyagot, amely hússá és csonttá szilárdul. Önvalónk, identitásunk, személyiségünk olyan forrásból származik, amelyről semmit sem tudunk... intuiciókban, a megvilágosodott pillanatokban...a világmindenség szól hozzánk személyesen mindannyiunkhoz. Megszólítanak téged is, engem is.Tanuld meg meghallani a neked szóló üzeneteket, ne torzítsd el, amit hallasz,és ne is próbáld a régi ábécé nyelvére lefordítani. (Jane Roberts, Seth)

Az Irigység bejegyzésbeli történet még azzal folytatódott, hogy visszakérdeztem a gyerekeimnek: Ti mit választanátok, ha a főnökötök azt ajánlaná, hogy megemeli a fizetéseteket 150 ezerre, de ezt csak abból tudja finanszírozni, ha a többi munkatársad fizetését leviszi 80 ezerre a százról?
Konkrétan nem válaszoltak, de láttam a szemükben a huncut mosolygást, bizony tetszene nekik, ha így tolhatnának ki másokkal.

Gyermeki tudatlanság - gondoltam, és remélem kinövik ezt is.

Tegnap találkoztam egy csodálatos emberrel Esztergomban egy összejövetelen.
Ez a honlapja, ahol a zenéibe bele is lehet hallgatni:
http://www.enricomusic.hu/relax_cd.php
Szerettel közvetítem közösségünk minden tagjának.
Eta