A második válásom után, úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne az élet egyedül. 4 évet éltem, teljes önmegtartóztatásban. Aztán, jött valaki, aki megtetszett, s bár közölte, nem akar párkapcsolatot, de ezt tudomásul vettem, és felmentem hozzá. Tényleg szuper volt. Én nyitott voltam rá, hogy legyen közöttünk több is, de nem erőltettem, nem ért csalódás sem, mert tudtam magam mihez tartani. Időnként telefonon beszéltünk, üzeneteket váltottunk. Néha úgy éreztem távolodna, néha úgy, hogy közeledne. A megismerkedésünk, másfél éve történt, és kb. 4-5 alkalommal találkoztunk.

A liturgia, ahogyan a sírig eljut, az én szempontomból, most nem annyira lényeges. Nem az a gondom, hogy hogyan jut el a test a sírig.

A gondom az, hogy miként támad fel?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a meghalás folyamata, és abból a folyamatból, vissza lehet-e fordulni a mi anyagi világunkban?

Az Öngyógyító programunk részleteiből!

Amint azt a terápia neve is tükrözi, mély lelki dolgokkal fogunk foglalkozni a program-sorozatban. Minden titokról lehúzzuk a leplet, amiről a hétköznapi életünkben nem igazán illö beszélni , nehogy túl gyengének ,érzelgősnek látszódjunk ebbe az eröszakos világba.

Lehet mérni valóban a spirituális tudást? És milyen szabályok mérik ezt?
Nem éppen a spiritualitás az, ami arra tanítana, hogy végtelen, szabálytalan, és pont ezért tökéletes...és mégsem az. Egy állandó változás-fehér, fekete, fehér, fekete és újra fehér, élet, halál, élet, halál és újra élet...