Karácsony | Önmegvalósítás.hu

Karácsony

A második válásom után, úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne az élet egyedül. 4 évet éltem, teljes önmegtartóztatásban. Aztán, jött valaki, aki megtetszett, s bár közölte, nem akar párkapcsolatot, de ezt tudomásul vettem, és felmentem hozzá. Tényleg szuper volt. Én nyitott voltam rá, hogy legyen közöttünk több is, de nem erőltettem, nem ért csalódás sem, mert tudtam magam mihez tartani. Időnként telefonon beszéltünk, üzeneteket váltottunk. Néha úgy éreztem távolodna, néha úgy, hogy közeledne. A megismerkedésünk, másfél éve történt, és kb. 4-5 alkalommal találkoztunk. A munkám miatt én is ideálisnak tartottam, mivel én májustól-októberig, szabadnap nélkül szoktam dolgozni, és napi szinten is annyit, amibe a minimális alváson, és a gyerekek ellátásán kívül, nem nagyon fér bele más. Én magam sem tartottam megoldhatónak egy "rendes" kapcsolatot. Szépen lassan viszont, mégis kialakult bennem egy igény, hogy azért mégis jobb lenne, egy társ. Nem kifejezetten őt akartam, csupán az igény jelent meg, az érzéseimben, gondolataimban. 14 éve, megismertem egy férfit, üzleti kapcsolat révén. Az eltelt évek alatt, a barátság alap volt kettőnk között, hol szorosabb, hol lazább viszonyban voltunk. Amikor megismerkedtünk, nekem már volt 3 gyerekem, neki még nem volt, sőt, házassága sem volt. Úgy gondoltam, neki még a családalapításon kell gondolkodni, nem akartam vesztegetni az idejét, ezért az együttélést, a komoly kapcsolatot nem szorgalmaztam, sőt az ő ilyen irányú törekvéseire is nemet mondtam. Az évek teltek, nekem a gyerekek felnőttek(legalább is a 3, mert van még egy 9 éves is). A kapcsolatot, mindig tartottuk, tudtuk, kivel-mi történik. Neki lett egy nő az életében. Kapcsolatnak indult, kb. 8-9 éve, de nem úgy alakult, hogy ideális lett volna, viszont egymás mellett tengették az életüket, azt sem tudva, hogy párkapcsolatban vannak-e, vagy sem. Most ősszel, megint közelebb kerültünk. Döntöttem. Legyünk együtt. Vállaljuk fel, hogy szeretetben, együtt gondolkodva, közös irányba haladva, vállaljuk egymást. Ő többször is beszélt rólunk, mint párkapcsolatról. Evidens volt számomra, hogy ő is meghozta a döntést. Letisztázta azt is, hogy a másik valami az életében, nem párkapcsolat, meg is beszélték, hogy valóban így van, csak nem mondták ki, talán jó volt, hogy volt valami, a semmi helyett. Én is szóba kerültem, mint új kapcsolat, tehát titkok nem voltak. Ennek, kb. 1 hónapja. Minden szép és jó volt. Aztán jött a bejelentés, hogy a szentestét, a lány családjánál tölti, mert várják őt, főleg a lány rokonának gyerekei. Oda megy, este ajándék bontás, ott alszik, majd más nap jön hozzám. Karácsony előtt 3 héttel szóba jött, hogy így lesz, és én már akkor közöltem, hogy ez nekem nem felel meg. Maradhat mindenkivel kapcsolata, másokat is szerethet rajtam kívül, és a saját idejét ő dönti el, hogy kivel tölti, viszont, ha valaki nem érzi úgy, hogy a szentestét velem kívánja tölteni, azzal nekem nincsen dolgom. Legalábbis, párkapcsolati szinten. Nagyon kiborultam, úgy éreztem, hogy csak szabadidő partnernek gondolt, és felelőtlenül beszélt párkapcsolatról, hiszen ez a szó, sokkal többet jelent, mint jól elleni valakivel. Felelősséget vállalok a saját és a másik érzelmeiért, prioritást élvez, hogy közösen döntsünk dolgokról, és hasonlóan fontosnak tartsuk, hogy vannak alkalmak, amikor a másikkal együtt lenni, természetes igénynek kell lennie. Ha nem így van, akkor az azt jelenti, hogy a másik, nem elég fontos. Nyilván, az embernek, sok helyre meg kell tudni felelnie, de van egy sorrend, és ahhoz igazodunk. Nálam töltötte a karácsony előtti hétvégét, ment a tökölődés, hogy mennie kell, fogadjam el, és majd 25-én visszajön. Én el kezdtem kihátrálni a dologból, egyedül intéztem a vásárlást, a készülődést, már nem éreztem az egységet vele, úgy éreztem, megtagadott, elutasított. Megmondtam, hogy ha ott tölti az estét, akkor neki ott van dolga, nem velem, felesleges visszajönnie. Azóta telefonon beszéltünk, nem hajlandó elfogadni, hogy nekem ezzel milyen bánatot okozott. Vagyok egoista, türelmetlen, irányítani akarom, stb. A türelmetlenségről csak annyit, hogy amikor legelőször 3-4 hete megkérdeztem, hogy mit-hogyan tervezzünk karácsonyra, és ő azt válaszolta: - "még nem tudom, hogy a X(a nevezett nő), mit tervez." Na, akkor kellett volna szépen útjára bocsájtani. Akkor már tudnom kellett volna, hogy itt többen szerepelünk a dologban, és nem ketten. Amúgy, jól vagyok, nem zártam be szívem ajtaját, de azért azt tudomásul kell vennem, hogy bizony sokkal erősebb szűrővel kell "dolgoznom", és már csak olyannal vagyok hajlandó közösben gondolkodni, akinek ugyan olyan komoly elképzelései vannak a szeretetről, mint nekem. Ha lehet, ajánlanék is egy könyvet, talán másoknak is hasznára válik, hogy konkrétan, tisztán lássanak az érzések világában: Erich Fromm: A szeretet művészete

Beküldte: | 2019. dec. 31. kedd - 10:57

Hozzászólások

0 hozzászólás

Feliratkozás Hírlevélre