Tegnap reggel frissítettem a Sirály - Önértékelés csomagjának a leírását és abban szó esett az alázatról. Most röviden annyit róla, hogy a tapasztalataim szerint az alázat egy olyan tudatállapot, amikor az önmagunkról alkotott kép pontosan megegyezik a valódi énünkkel. Az énképünk általában többet vagy kevesebbet mutat, vagyis alul, vagy túl értékeljük magunkat a valódi értékeinkhez képest, de ha rendszeresen értékeljük magunkat az önértékelés gyakorlatával, akkor ez a különbség eltűnik.

Tegnap meghaltál

fény és árnyék

melyik jár elébb?

Kapkodó lépteim

nyomára lép.

Előre fut,

Követem

Ez az én életem . . .

Annyira fájtál,

hogy tegnap meghaltál.

Görnyedt sírásban

Üvöltök.

Neked.

Átlépted a világot

Igaz, úgy volt,

majd én is, veled

nem is Te fájsz,

érted fájok

gyűlölöm, gyűlölöm e világot.

Árnyékra sírom könnyeim

fény vezeti hátulról lépteim.

Nélküled ölelni a világot

Egyedül folytatni

A táncot.

Felnézek itt hagyott testedre

Hogyan állapítható meg egy gondolatról, érzésről, hogy az megérzés, intuíció vagy csak pusztán képzelgés, esetleg a félelmeink képbe kivetült formája?

Sejtem, hogy szükséges hozzá egyfajta tudatosság, illetve őszinteség, de érdekelne az út, ami afelé visz, hogy egyre biztosabban megállapíthassam valamiről, hogy jelzés-e vagy csak fantáziálok...

Vannak emberek, akiknek eleve fejlettebb ez az "érzékük", de feltételezem ez fejleszthető is.

Épp most, képek után keresgélve, akadtam rá egy könyvre a neten. Olvasta valaki, érdemes elolvasni?