A világ legrégibb, legősibb és mondhatni a legkiválóbb költői művei közé sorolhatóak, az ősi India két csodálatos Eposza a Rámajána és a Mahábhárata.
A már korábban is említett Rámajána, Ráma Király történetét, „útját” meséli el, aki nem más, mint Visnu Főisten hetedik megtestesülése. A Rámajána jelentése: „Ráma-útja”, „pályafutása”, de az ajana szó a Nap pályájára is utal. Tehát maga a Rámajána a Nap mondák közé sorolható. A mű szerzője csakúgy, mint szereplője Válmiki, a Szent bölcs, aki Bráhman volt, rablónak állt, majd később ismét megtért, és végképp megtisztulva, magas szellemi fokozatot ért el. Maga a Rámajána 24.000 -slókából, azaz kétsoros versből áll. A Rámajána egyik legismertebb és legszebb fordítása, modernebb feldolgozása, a „Rám Csaritmánasz” -címmel megjelent mű, mely Tulszi Dásznak a középkorban élő költő-írónak köszönhető.
A másik nagy költői alkotás, a világ legszebb és egyben leghosszabb eposza a Mahábhárata, teljes címén „Mahabháratajudham”, jelentése pedig: „Bharata leszármazottainak küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének a harca”. A Mahábhárata nemcsak páratlan költői műként, de terjedelemben is túltesz minden épségben fennmaradt költői alkotáson. 100.000 –slókából, kétsoros versből áll. A mondák Vjászát a misztikus bölcset nevezik a mű szerzőjének. De az Indológusok megállapították, hogy az eposz egyes részeinek keletkezése között évszázados különbségek vannak. Ugyanis a műben gyakoriak az eltérések és az ellentmondások a Vallásfilozófiai felfogásban. A Mahábhárata eposzában szinte minden korszak vallásirányzatával találkozhatunk. Felismerhetjük az ősi Védai korszakot, a Bráhmanizmust, az újabbb bölcseleti rendszerek, de még a Buddhizmus nyomait is. A különböző korokban élt költők és írók, névtelenül beleszőtték csodálatos és önálló műveiket, alkotásaikat, valamint meglátásukat az adott korról. Ezért a Mahábhárata terjedelme egyre csak nőtt és a nagy regeáradat már fenyegetni látszott az eredeti értékeket. Időszámításunk első századaiban, a tudós -Panditok is megelégelték ezt, és rengetegen összegyűlve végre erélyesen hozzáláttak, hogy a dagadó regeáradatnak véget vessenek.
A kiváló Bráhman tudósok leírták az egész eposzt, összehasonlították a különböző verziókat és egyúttal meghatározták az egyes énekek tartalmát és számát. Ezáltal végre kialakult a költemény végleges formája, amely mint a nevében is benne foglaltatik, „Sataszahaszrá-Szamhitá”, azaz „Százezer versszakos gyűjtemény”.
A Hinduk a Rámajánát nevezik – Ádikávjának, vagyis „első költeménynek”, Mahábháratával szemben. Viszont a Mahábhárata több szereplője is szerepel a Rámajánában, és mintegy megfordítva, maga az egész Rámajána rövidebb, tömörebb változatban megtalálható a Mahábháratában. Tény, hogy a Rámajána sokkal egységesebb és jobban megőrizte eredeti jellegét, mint a másik betoldásaival óriásivá dagadt hősköltemény.
Ezért keletkezésüket nehéz lenne megállapítani és biztosan csak annyit tudunk, hogy a Mahábhárata legrégibb törzse Kr. előtt a XVI. És XVII. Század közt keletkezett. Ezek szerint sokkal idősebb az Iliásznál. Terjedelmét tekintve pedig a Mahábhárata négyszer terjedelmesebb, mint a Rámajána, valamint kétszer hosszabb, mint az egész Ószövetségi Szentírás. A jeles Indológus, Winternitz találóan mondta a Mahábháratáról: „Ez nem csupán egy költemény, hanem egy teljes irodalom”