Rájöttem, teljesen rossz szemszögből közelítem meg ezt a felébredés dolgot. Úgy állok hozzá, és szerintem sokan még, hogy az én az aki megvilágosodik. Majd én megvilágosodom, majd Te megvilágosodsz, stb.
Viszont! Ki is az az én ugye? Egy kreálmány. Aki itt ül és gépel, az tuti nem fog soha megvilágosodni, mert aki itt ül, és gépel, az valójában nem is létezik. Létrehozta a világ, a társadalom, de ahogy létrehozta, úgy el is pusztítja egyszer. A megvilágosodást én, aki most írok, soha sem fogom elérni, mivel az én, természeténél fogva a sötétség, ami eltakarja a világosságot. Az én annyit tud tenni, hogy félreáll a világosság útjából.
De hiszen nincs is ki megvilágosodjon!

Ma éjjel jöttem rá, hogy mért tartom magam szegénységben. Mert biztonságot ad. Mert csak ezt ismerem. Mert belegondoltam, hogy milyen lenne, ha lenne pénzem, és fogalmam nincs... Nem tudom milyen érzés. Üres és idegen. Nem tudom elképzelni.
Ha elképzeltem is valaha, mindig mást láttam magam helyett.

Ma elgondolkodtam azon, hogy milyenek is vagyunk mi emberek.

Sokszor tudunk belaragadni valamibe: hálátlanságunkba, elégedetlenségünkbe, harciasságunkba, önsajnálatunkba, kicsinyhitűségünkbe, kérkedésünkbe, kétkedésünkbe, keresésünkbe, találásunkba, értelmünk és érzelmünk keltette állapotokba és még megszámlálhatatlan egyébbe.

Mindezzel együtt is nagyon nagy szerencsén van, mert lakozik bennünk egy rész mélyen belül, aki egyszer csak megelégeli az éppen aktuális állapotot és visszakívánkozik a helyesnek, megszokottnak véltbe.