Annyira rám ragadt most és megült engem ez a keserédes hangulat, hogy fel elevenítette bennem az érzést, amikor....

Tudom még fáj,
de múlik már.
Ahogy voltunk még
boldogok rég
A könny csordul,
s eléd borul.
Felhőre száll
de mégsem áll.
Mikor égbe ér,
már mondaná,
de senki nincs
ki hallaná.
Így könnye most
a földre hull
mennydörgő záporul.
A szó, a tett
hiába már.
Zápor verte kismadár.
A szél ahogy zúg,
mintha fülembe súg:
Tudom még fáj,
de múlik már.
Ahogy voltunk még
boldogok rég....
mondd leszünk e még?

Sziasztok!
Kis segítségre, tanácsokra lenne szükségem. Első komoly kapcsolatomat most zártuk le igazából közös megegyezéssel, de úgy érzem hogy mindketten még szeretjük egymást. Egyikőnk sem könnyű eset, én az érzelmek kinyilvánítása miatt, hisz mindent magamba folytok és nem állok ki magamért, nem dícsérek, ismerek el semmit viszont a kapcsolat vége felé szinte csak a rosszat kapta részemről. Páromnak (ex) alap járaton van egy stílusa ami sok emberből ellenszenvet vált ki elsőre, a családom és a baráti körömben is...

Ma kaptam egy nagyon kedves barátomtól ezt az idézetet emilben:

„A spiri egó a legrosszabb. Növeszt egy felsőbb egót, aki aztán ontja a baromságokat, de ez nem a belső bölcs.”

Egy kissé érintve éreztem magam, bár ez így nekem túlzottan kódolva van, nem teljesen értem az üzenetet. Viszont enélkül is érzem, hogy nálam is bizonyos stádiumban van már az a növesztés, csak nem tudom megfogni ezt az egész spiri meg felső egó témát.

Ha kiélem a vágyaimat, az a baj,
Ha elfojtom, vagy elhallgatom, az a baj.
Ha bevállalós '49, az a baj,
Ha visszafogott 61-es, az a baj.

Ha csöndre vágyom, ön-magányra, az a baj,
Ha tombolok és ordibálok, az a baj.
Ha mindenről van véleményem, az a baj,
Ha bambulok és nem figyelek, az a baj.

Ha kimondom az "utálom" szót, az a baj,
Ha szeretlek, de nem hirdetem, az a baj.
Ha otthon ülök, relaxálok, az a baj,
Ha folyton nyüzsgök, tapasztalok, az a baj.

Ha nem értem az összefüggést, az a baj,
Ha rákérdezek, okoskodok, az a baj.