Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Anya meg fog halni.

-ez volt az első gondolatom, vagy inkább érzésem, amikor 2 évvel ezelőtt felhívott anyuci egy délután azzal, hogy nem érzi jól magát mostanában-nem fáj semmije, csak olyan furcsa- mintha valami emésztene belülről-így fogalmazott. Elsőre butaságnak hangzik, hiszen ezer féle apró baja lehetett volna. Nátha, influenza, akármi. De én tudtam-mintha valami, vagy valaki súgta volna a fülembe. És elég sokat is fogyott az utóbbi időbe..

Láttátok-e már a STIGMATA cimű filmet?
Én kb. 10-szer, ha nem többször.
Egy lányról szól, aki hirtelen stigmákat szenved, anélkül, hogy vallásos lenne.
Nagyon szép film.
Vajon ki mit gondol a stigmákról?

Két éve kezdődött a kapcsolatunk..Fellegekben éreztem magam és úgy éreztem,megtaláltam a lelki társamat. Sokat beszélgettünk, főztünk stb. Távol éltünk egymástól. De, amikor találkoztunk mindig újra és újra belobbant a szerelem. Egyre többet gondolkodtunk rajta, hogy összeköltözzünk-e.. Párom cukorbeteg (amire nem hajlandó vigyázni, nagyon sok édességet eszik..) és már van egy gyermeke is. Ezt valahogy addig el tudtam fogadni. Miután összeköltöztünk, úgy éreztem, hogy feladtam az álmaimat. Úgy érzem, hogy nem tudok önmagam lenni és ennek már másfél éve. Többen próbáltak segíteni.

Mivel rengeteget írok, különböző fórumokon, és rengeteget válaszolok mások felvetéseire, rendkívül sokat kommunikálok, igen sokféle látásmóddal találkozom az ateistától az angyalok rózsaszín ködvilágában élőkig mindenféle „ezoterikussal” és vallásossal, és filozófiák követőivel. Azt gondolná az ember, hogy különböző világokba csöppen, amikor mondjuk, innen átmegy egy vallási fórumra, onnan tovább egy ateistára, valójában azonban ugyan azt lehet megtalálni.

KORUNK PARADOXON -gyűjteménye

Magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk,
szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.

Többet költünk, mégis kevesebbünk van,
többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.

Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk,
több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel,
több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk,

Több a szakértőnk, mégis több a problémánk,
több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.

A Főnix program 2010 őszén született. Ezek a mondatok a személyes program kialakításához szükséges ötihatis jolley joker mondatok. Bár a Főnix konzultációt nem pótolják, -hiszen azok érzelmi oldást tartalmaznak, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a sejtjeinkben elraktározódott, és a minket egész életünkben vissza húzó traumák fájdalom testeitől megszabadítsanak és konkrét, személyre szóló programot adjanak, - de remekül kiegészítik azt.

Mit gondoltok, az ellentétek vonzzák egymást? Vagy inkább a hasonló emberek érzik magukat jobban együtt?
A csillagok, a karma, és a személyiségünk meg tud-e határozni annyira, hogy ez a szerelemben is mérvadó legyen?

Mindaz, ami vagyunk, annak az eredménye, amit gondolunk.

-Gautama Buddha-

Bőségérzet nélkül NINCS bőségvonzás, ezért kipróbáltuk Dr Joseph Murphy , bőségre hangolódás receptjét, és AZONNAL BEJÖTT, TÖBBÜNKNEK IS: "Bárkivel találkozol napközben, áldd meg őt gondolatban: "Isten bőségesen ellát Téged minden jóval!Boldogulásod még a legszebb álmaidat is felülmúlja!!"
Jólét vonzó ajánlott ima Dr.J. M-től: "Isten gazdagít engem minden területen, ahogyan másokat is. Minden embernek, akivel találkozom, Isten gazdagságát kívánom, most és az elkövetkezőkben egyaránt."

New Age-etek
Nem is új,
S nem is fog kitenni egy korszakot.

Egy óra ingáján billegtek,
Melyet az örökkévalóságig
Húztak fel.

Kétségbeesésetek
Ma reménységbe fordul,
S holnap ismét
Itt a csüggedés.

A lehangoltság falait
Leromboljátok,
De azok újra
Felépülnek másutt.

Az alázatosak öröklik
Majd a földet,
Amit az eszesek
Végül újra visszavesznek.

Már hetek óta másfél órámba is belekerül ébredés után, hogy "átjöjjek".
Csörög az óra, felkelek, leütöm, visszafekszem, mert még nem végeztem az odaáti dolgaimmal, és próbálom lezárni az odaáti teendőimet, és próbálok rájönni, ki vagyok ideát, hol vagyok, melyik bolygón, és mit keresek itt, milyen nap van...

Ez mit jelent, vagy baj-e?
Tinektek is így megy-e?

Íme, a  lelki fejlődés elindításához szükséges legalapvetőbb elméletek és gyakorlatok:

  • A tükrözés elve, a Hermészi tanítás: ...ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent...!?
  • Érzelmeink és gondolataink megfigyelésének alaptechnikája, a tudatosság kezdete.
  • A belső középpont és lelki egyensúly megtalálása és megtartása.

Ezen gyakorlatokkal és a hozzájuk tartozó előadásokkal megkapod azokat a legfontosabb alaptanításokat, amelyekre az összes későbbi elmélet és gyakorlat felépül!