Ganga (Mira), hívei, követői, barátai szerint az 1997-ben eltávozott H. W. L. Poonja (Papaji) kegyelméből Srí Ramana Maharsi áldását hordozza tovább.
Sri Ramana Maharsi a múlt században élt, tizenhat évesen megvilágosodott, majd élete hátralévő részét az Arunacsála hegynél töltötte. Keresők ezreinek (a világ minden tájáról) szavak nélkül adta át tudását, akik Erőteljes Jelenlétében, Intenzív Csendjében szavak nélkül pillanthatták meg Önvalójuk Fényét és Ébredhettek rá arra, hogy Kik is Ők valójában.

A héten az egyik nap reggel nagyon ingerült voltam. Reggeli sétám közben éreztem magamban a feszültséget! Legszívesebben ordítottam volna egyet! Séta közben próbáltam magammal beszélgetni, mit érzek, miért vagyok ennyire feszült, mi az oka. Mire beértem dolgozni, két dolog jutott eszembe, ami a feszültségem oka!

Az egyik a tökéletlenség.

Azt nem mondanám magamról, hogy maximalista vagyok, bár lehet, azt viszont tudom, hogy szeretem azt érezni, hogy én a tőlem telhető maximumot megtettem, első nekifutásra.

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.
Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegény-konyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek,

Mindannyiunkban él egy gyermeki Én, aki szeretetre, elfogadásra vágyik, aki játszani akar, aki rácsodálkozik a világra, aki képes elfogadni az újdonságokat a maguk valójában, aki szeretettel vegyes kíváncsisággal fordul oda mindenhez és mindenkihez.
Vagyis így tenne, ha gyermekkorunkban nem értek volna olyan sérülések, melyek annak idején nem lettek helyreigazítva, szülői szeretettel megoldva, szülői simogatással, puszival „meggyógyítva”.