Kedves Kriszti! Szerintem teljesen érthető a reakciód, hiszen a gyereked és saját életedről van szó! Nem neked kellene most lelkifurdalást érezned, hanem a szabálytalan és kis híján gyilkos autósnak. És még meg se állt, hogy nem esett-e bajotok. Ilyenkor az lenne a minimum.
Ezt a reakciót a védelmező ösztönöd hozza. A legtöbb élőlény és az ember is, bármi áron védi utódait, és persze magát is. Ez jár a "támadó" iránti hirtelen agresszióval. De most, hogy ez a kérdés felmerült benned, biztos azt jelzi, hogy ha ez az autós most megbeszélné veled, bocsánatot kérne, akkor már meg tudnál vele békélni. Szóval emiatt ne érezd magad szerintem kevesebbnek.
Egyszer olvastam egy idézetet, de már nem tudom felidézni szó szerint, de a megbocsátásról szól, hogy az szép dolog, de ha másoknak ártónak megbocsátunk anélkül, hogy az felhagyott volna rossz viselkedésével ill. bocsánatot kért volna, akkor azzal ártunk a legjobban, mert tovább hagyjuk őt rombolni. Ez is valami hasonló szerintem. Haragod csak akkor vallana benned rejlő hiányosságra, ha az autós aggódó bocsánatkérései után se tudnál vele megbékélni.

Amikor nem volt barátom, sokat segített a szerelem megélésben, vagyis annak felfedezésében, hogy tudok szeretni, hogy kitaláltam egy történetet, amit szerettem volna megírni, csak nem tudtam, de a lényeg, hogy kitaláltam, és benne volt az értékrendem. Abban különböző szituációk voltak, amik mutatták, hogy ekkor és ekkor így viselkednék, stb. Ez nekem sokat segített a szerelem bevonzásában is, az önismeret terén is. Van még mit tanulnom, de akkor nagyot ugrottam az előző ismereteimhez képest. Próbáld ki vagy a meditációt is. Ha ennyire keresed a megoldást, biztos, hogy meg fogod találni, lehet épp akkor, amikor nem számítasz rá. Sőt ez szinte félig megoldás, hogy elkezdted keresni.
Nem is fontos rögtön a szerelemmel gyakorolni ezt, hanem más emberi kapcsolatokkal. Vagy hogy törődsz egy kis állattal (nekem pl a kutyák nagyon erősítik a szívcsakrám, meg erőt is adnak). Az ilyen helyzetek is segítenek nyitni a szívet. :) Biztos, hogy menni fog, hiszen akarod.

Szia Skarma! Én is imádom a csillagokat, meg mindenféle érdekes jelenséget az égbolton. Szoktam és kémlelni az eget, erőt ad, olyan szép tud lenni, amikor tiszta az égbolt és látszódnak a csillagok.

Szerintem ha a dolog komoly átbeszélése sem hatásos, és nem lehet megváltoztatni a helyzetet, akkor szerintem érdemes olyanoktól is segítséget kérni, akik a kisfiú környezetében vannak, például ha van olyan tanára, akiben meg lehet bízni, iskolapszichológus, ilyesmi. Tudom, ez nem megoldás még, de segíthet. Ha egy jó tanár tudja, hogy egy gyerek szeretethiányos vagy egyéb gondja van, jobban odafigyel rá. Édesanyám tanár, és rengeteg ilyen történetet mesél. Ahol dolgozik, ott a gyerekek lelki fejlődésére is figyel sok tanár, és van iskolapszichológus, aki rengeteget segít nehéz helyzetben levő gyerekeknek. Ha esetleg pszichológus nincs az ottani iskolában, egy megbízható tanár is segítség lehet. Csak tájékoztatni kell részletesen az otthoni helyzetről. Hallottam már teljesen hasonló esetről, a nagymama úgy oldotta meg, mivel mást nem tehetett, hogy nagymamaként nagyon sokat törődött az unokával, kimondatlanul átvéve a gondos anya szerepét. Az unokára ez láthatóan jó hatással volt (ezt is édesanyám mesélte, akinek tanítványa az unoka, a nagymama sokat mesélt róla édesanyámnak, aki ezután még jobban odafigyelt az unokára az iskolában).