Kedves Beatrixalyssa!

Én már 3-4 éve keresem az utam, de rendszeresen kb. fél éve járok ide erre az oldalra. Többféle problémám volt, családi viszonyok, párkapcsolat és anyagi nehézségek terén is. Volt, ami néhány hónapra rendbe jött, aztán jött helyette más és olyan is volt/van és lesz még, hogy néhány probléma újra visszatér. Annak ellenére, hogy már jó ideje ébredezek, keresem a megoldásokat, mégis sokszor úgy érzem egyre mélyebb a gödör körülöttem.
Néhány hete még engem is sértett és felháborított, amikor valaki kritizált valakit itt az oldalon, mert én bizony minden kritikát magamra vettem. Olvashattunk-hallhattunk azokról az útkeresőkről, akik panaszkodnak csak, de változni valójában nem akarnak. Én bizony azt gondoltam, hogy igen, ez vagyok én. Aki csak a problémáit látja és hiába keres, hogy hogyan lábaljon ki belőle, mert valójában nem akar változni. Volt úgy, hogy elegem lett, mert a 77. ezoterikus-spirituális könyv után már eljutsz oda, hogy úgy érzed, nem tudnak már újat mondani, s nem értettem, hogy miért nem változnak akkor a külső dolgaim, miközben annyi mindent próbálok tenni.

Egyre több időt fordítottam meditációkra és egyre görcsösebben akartam a fejlődést, mondván: nem igaz, hogy ilyen tehetetlen hülye vagyok, hogy nem bírok kimászni a magam teremtette galibákból! Nagyon sok múltbéli ok, sérelem jött fel az utóbbi időben, hogy mik voltak azok a lelki állapotok, helyzetek, ami miatt a múltban rossz (?) döntéseket hoztam. Jöttek az okok, de megoldás semmi. Aztán tegnap a sokadik kiborulásom után ráébredtem arra, hogy iszonyat szigorú vagyok magammal és azért vettem magamra a kritikákat, mert valójában én utálom magam azért, hogy nem fejlődöm elég gyorsan. Mert úgy éreztem, hogy nem jól meditálok, mondtam magamnak, "mert ilyen hülye vagy, hogy még elmélyülni sem tudsz rendesen." És kívülről is kaptam olyan kritikákat, hogy valójában nem akarok változni. De aztán rájöttem: végül is ki mondja meg, hogy milyen ütemben kell fejlődni? Az egóm (ami ugyanúgy részem önmagamnak) egyszerűen be van tojva, mert nem tudja (nem tudom), hogy hogyan lábaljon ki a káoszból. Úgyhogy tegnap azt hiszem - legalább is most úgy érzem - megbocsátottam magamnak, próbálom magam szeretni és elfogadni olyannak, amilyen vagyok. S persze sűrűn kell emlékeztetnem magam arra, hogy igen is jól csinálok dolgokat, sőt azokra a dolgokra kell figyelnem, amit jól csinálok, nem arra, amit rosszul. Persze, az ember tartson önvizsgálatot, de ne úgy, hogy közben állandóan ostorozza magát.

Azt hiszem ez a fejlődés kulcsa. S köszönöm mindazoknak, akik erre ráébresztettek. (Többek között Sanyi és Edit).

Szóval továbbra is csinálom a meditációkat és igyekszem türelmes lenni magammal.

Amúgy meg ami a te lelki fejlődésedet illeti, csak néhány hozzászólásodat olvastam, de úgy gondolom, hogy összességében egyszerűen nem lehetsz alacsony tudatossági szinten, még ha ez most nem is tudatosult benned, mert az a lélek, aki ilyen nehéz feladatot kap, vagy bevállal, az szerintem már előrébb van, csak nem tudja magáról.

Szóval sok türelmet és erőt kívánok neked is Önmagadhoz.

Üdvözlettel: Kriszti