Kedves Alenka!

Azt nem érzem, hogy el lennék szállva, de ettől függetlenül rátapintottál a lényegre. A házasságom szerintem nincs a helyén, legalább is szexuális téren, de a férjem szerint minden rendben. Szerintem afféle látszatharmóniában élünk. Szóval hogy is magyarázzam, van szeretet, nem veszekszünk, nagyjából jól működünk együtt, jó együtt lenni, de ugyanakkor döntéseket nem szívesen hoz és én is látok egy ilyen túlzott elcsúszást, hogy az életem a háztartásból, a családból, gyereknevelésből, anyaságból áll. Mint nő, alig-alig létezem. És nem miattam szerintem, mert iszonyat sok mindent próbálok próbáltam tenni, hogy ez a rész ne süllyedjen, de elképzelhető, hogy csak tök egyszerűen arról van szó, hogy nem egyforma a libidónk. Van szex, de számomra nem túl sokszor és elegem van, hogy 20 perces menetekből áll az életem. Az indok pedig az, hogy az én anyám megvakult, mi ápoljuk 4 éve, az ő anyja meg nem érdeklődik az unokák iránt, úgyhogy ha nincs anyagi keret bébiszitterre, akkor ez van, ezt kell elfogadni, hogy nincs idő a szexre a gyerekek mellett. S nekem ez elfogadhatatlan, hogy nem meri megkérni az anyját, hogy kéne egy kicsit többet unokázni, igaz ha kéri, akkor meg többnyire el vagyunk utasítva. Bár nem lepődöm meg igazán, mert szerintem a férjem és a testvérei sem voltak túl fontosak az anyjának, bár azért ezt így állítani talán durva és túl felületes szemléletre vall. S tudom, hogy férjem nem csal meg, tehát nem ez az ok. Egyszerűen nem tudunk egymás mellett kiteljesedni mint nő és férfi, én ezt már látom, próbálok tenni ez ellen, de elég kevés sikerrel.
Mondtam neki párszor, hogy mindegy mi lesz, váljunk el én ezt nem bírom tovább, akkor kicsit összekapja magát, de aztán többnyire marad minden a régiben.
Hát nem gondoltam, hogy ennek az eseménynek ehhez köze lehet, köszönöm, hogy rávilágítottál. Ettől függetlenül fogalmam nincs mit tegyek, hogy kimásszak a gödörből. Első körben munkát próbálok találni, hogy legalább az agyam ne ezen meg egyéb problémákon járjon egész nap, nyilván szellemileg is kellene egyfajta lefoglalás, kihívás az életembe.

Üdv. Kriszti

Kedves Anita,

azt hiszem engem azért lepett meg az indulatom, mert azért nem vagyok teljesen kezdő, immáron 4-5 éve foglalkoztat a spiritualitás, több tucat könyvön túl vagyok, figyelem, vizsgálom magam, folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogyan fejlődjek. Reikizek én is, szóval meglepett, hogy így kihozta belőlem az indulatot ez a történés. Úgy értem otthon inkább el-elereszti magát az ember, de velem ez utcán korábban nem-igen fordult elő. De talán ez még jó jel is, mert talán ez egy jel, hogy immáron kezdem a külvilág felé is vállalni önmagam jó- és rossz tulajdonságaimmal együtt.
Reikivel kapcsolatban majd írnék neked privit, mert lenne pár kérdésem.

Köszi és neked is puszi és örülök, hogy tetszik a járművünk. :-)))

Köszönöm meglátásaidat kedves Michaelita.
Igen, mi vagyunk a fotón és nagyon élvezem én is, amikor így együtt utazunk. Sose néztek még meg ennyien és bevallom, jólesik. Meg az is, hogy mindig megmosolyognak minket, felderülnek az emberek, akik még nem láttak. De lassan már megszoknak. Minden csoda 3 napig tart, ugyebár. :-)))

Kedves Kati!

Köszönöm meglátásaidat, valahol a lelkem mélyén én is tudom, hogy jogos a felháborodásom, de azért elgondolkodtatott az indulatom. Talán kicsit álszent környezetben nőttem fel, ahol nem volt szabad indulatosnak lenni, s csak pusztán erről szól ez az egész, hogy tényleg van, amikor helye van a felháborodásnak, az indulatnak.
Amúgy azért nem állt meg szerintem az autós, mert nem mentünk neki, de tényleg csak nagyon picin múlott, azt hiszem velünk voltak az angyalaink. :-))