Mi generálhatja bennünk a szünni nem akaró várakozás érzését?
Mert ha megfigyeljük ez az érzés annyira emberi mint pl a gondolkodás hogy önkéntelen és nehéz kontrolálni.
Gondolkodunk,félünk,szeretünk,és várakozunk...ha nem csípjük el akkor szünet nélkül éljük meg ezek széles skáláját és végleteit akár.

Persze találunk jó okokat a várakozásos érzelmünkre,és milyen jó kis indokokat!Mint a félelmeinkre is ugyebár... :)

Azt vettem észre, hogy általában a rossz oldalon vagyok. Nemcsak tanulnom, változnom, de javulnom is kell. Szepes Mária ajánlotta egy személlyel való konfliktus megoldására: Cserélj vele személyiséget, és lásd magad, mit nem szeret benned az illető, mi a gondotok egymással. Napok óta nem hagy nyugodni a harag egy ismerősömmel kapcsolatban, folyton azon jár az agyam, hogyan kreálhatnék olyan helyzetet, amiben jól megmondhatnám neki a véleményem. Szabadulni akarok tőle, de nem megy. Próbáltam már elfogadni, oldani... de csak visszajön a gondolat.

Félreértés ne essék, nem a személyről szeretnék nyitni egy blogot.

Hanem maga a fogalom foglalkoztat.

Vajon lehetséges-e?
Nem esetleges menekülés ez?
Kibújó a vállalt feladatok alól?

Ha ezt a gyakorlatot ráadásul meg is lehet tenni, akkor mi értelme van a karmának?
Vagy csak a "kiválasztottak" kiváltsága?

Mit gondoltok?

A blogot azért szeretném megnyitni, mivel ismerőseim között szétnézve, nagyon kevesek adódnak, akik tényleg szívből, tettvágytól eltelve mennek a munkahelyükre.
Munkájukról inkább úgy beszélnek, mint valami kellemes időtöltésről.
Míg a nagy többség, csak azért jár be, mert most más nincs, bár mást, jobbat szeretne, de ilyen-olyan oknál fogva nem teheti meg.