Ma délután talán pont ezekkel a szavakkal fogalmaztam meg én is, hogy felfordul a világ és mi észre sem vesszük.
Egy temetésen voltam, ahol a pap és a kántor énekelt, mi meg csak álltunk, és vártuk hogy vége legyen már ennek a lassú vontatott éneknek.
Ekkor eszembe jutott, hogy bezzeg amikor én voltam gyászban, mennyire jó volt hallgatni, dúdolni ezeket az énekeket.
Megvigasztaltak, és sírhattam rajtuk annyit, amennyit csak jól esett. Sokszor napközben is azon kaptam magam hogy épp dúdolom valamelyiket .
,,Szerencsés vagy hogy tudod a szövegét is, meg a dallamát is"-mondta egyik barátnőm aki pszichológus, mert ezek az énekek azok, amik segítenek túlélni ezt a bánatot, mert ez az a zene, ami gyógyít, és csak ez tudja begyógyítani azt a sebet ami most benned van.

Ma délután meg álltunk a temetőben, és a papon meg a kántoron kívül senki sem énekelt.
Vajon hogyan fogják feldolgozni így a bánatukat, és hogy fognak tovább élni, ha nem gyógyul be a seb? Hiszen az bármikor felülfertőződhet.

Az emberiség ebben a fene nagy modern világban elfelejti az élethez szükséges alapvető dolgokat.
Noa