Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Mandela

Ma reggel láttam egy dokumentált Mandeláról.
Hogyan helyes? mondani-néger vagy szinesbőrű?

Naplemente177.jpg

" A szívemmel látlak téged " - szól a dal.

Vajon miért van rá igényünk, hogy a kedvesünket a szívünkkel láthassuk ?

Mitől más ez az érzékelés a szemünkkel és agyunkkal felfoghatóhoz képest ?

A régi taoisták úgy gondolták , emberi testünket kétféle agy irányítja.

Az egyik a fejünkben található agyunk , de ezen kívül van még egy ugyanolyan fontos ,
érzelmi agyunk is , ez pedig a Napfonat , a solar plexus.

Helye is van testünkben ,a mellkasban , a szív alatt , a gyomor felső része mögött helyezkedik el.

forgive-infidelity-avoid-divorce.jpg

Azt mondják, a halál utáni pokolra kerülés „mindössze” annyit jelent, hogy a halálunk utáni pillanatban lehetőségünk nyílik áttekinteni az életünket úgy, hogy intenzíven átélünk mindent, amit viselkedésünkkel más embereknek okoztunk. És ha inkább fájdalmat és bánatot okoztunk, az duplán fáj: egyrészt átéljük a másik szenvedését, másrészt a rettenetes szégyent, amit a fölött érzünk, hogy ezt tettük.

jaguar100x100.jpg

Részt vennék akkor én is a Szabó Peti által felvetett játékban, ha van rá(m) igény.
Forrás:
http://onmegvalositas.hu/topik/onismereti_jatek

Arra kérnék mindenkit, hogy inkább legyen névtelen a hozzászólás csak legyen és legyen kíméletlenül őszinte, ahogy én is szoktam tudjátok, köszi.
(pl ötlet kezdésnek: az írásbeli stílusomról, megnyilvánulásaimról mi a véleményetek?)

Horvatorszag_2008.jun._027_103637.jpg

Felébredt, ránézett az órára, még csak fél hetet mutatott az óra.
-Akkor még alszok, - mondta magának.
Előző este mikor lefeküdt megfogadta, másnap egész délelőtt alszik. Így még visszaaludt.
De óránként felébredt, és apró filmkockák peregtek a szeme előtt, ez félig álom, félig révület állapotában történt. Nem csak képek, de hangok is. Az volt az érdekes, hogy idegen

Íme, a  lelki fejlődés elindításához szükséges legalapvetőbb elméletek és gyakorlatok:

  • A tükrözés elve, a Hermészi tanítás: ...ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent...!?
  • Érzelmeink és gondolataink megfigyelésének alaptechnikája, a tudatosság kezdete.
  • A belső középpont és lelki egyensúly megtalálása és megtartása.

Ezen gyakorlatokkal és a hozzájuk tartozó előadásokkal megkapod azokat a legfontosabb alaptanításokat, amelyekre az összes későbbi elmélet és gyakorlat felépül!

conc.jpg

Azt gondolom, a sikerhez vezető utat mindenkinek végig kell járnia. Hogy ez mennyi idő alatt sikerül, ez egyénfüggő. Szeretnék Nektek illúziók nélkül mesélni arról, nekem mit jelent a saját életem vezetőjévé válni.

Sokan írtok olyan vizuális látomásokról, amik félelemmel töltenek el titeket.
Nem könnyű ezeken a dolgokon túlesni, hiszen nagyon mélyen bolyong az elme a tudatalatti termékenységében.
Szellem a palackban.

Semmit sem szabad hét lakat alá zárni, mert akkor te vagy az őr és vonz a rabod.
A szabadság vágya téged tesz az ő rabjává. Elkezdesz TŐLE félni.

Tettél tehát valamit?
Igen.
Stagnáltad a fájdalomra irányuló félelmedet.
Kivetíted a saját létteredbe a félelem vízióját.

P1010044.JPG

Leült, gondolkodott, Margó jutott az eszébe, a barátnője. Margót tizenöt éves kora óta ismerte.
Három olyan barátnője volt akivel megoszthatta a titkait. Írisz akit az oviból ismert, de csak később lettek igazi barátnők, mikor a számvitel mélyebb rejtelmeit próbálták elsajátítani, rémálmaiban sem jöjjön elő.
Petra egy új barátság volt, úgy hat éve, egy egészen másfajta tanfolyamon ismerte meg és azóta megosztják egymással, örömeiket, gondjaikat, titkaikat, vele sok tekintetben

apan-mudra_resize.jpg

Beleszerettem a mudrákba, mint probléma megoldó eszközökbe. Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni, mik is ezek és mire jók. A mudra egy kéztartás, amely szimbólumot jelent, kéréssel fordulunk Istenhez, megfogalmazzuk, hogy mit szeretnénk és egy meghatározott kéztartással pecsételjük meg.

"A boldogság titka a vágymentes csodálatban rejlik" (Francis H. Bradley)

Ismerem ezt a lelki békével összefüggő állapotot, hetekig benne voltam legutóbb, de pár napja kizökkentem erősen. Azóta is keresem a visszavezető leghatásosabb módszert. Elméletben tudom, minden figyelemszálat el kell vagdosni, legfőképpen emberekkel kapcsolatosat. Legyen az vágy, vagy neheztelés. A bajt viszont tetézi, hogy ezek az érzelmek ebben az állapotban elkezdenek tovább szaporodni. Mivel nincs meg résmentesen a lelki béke, amivel lekezelnék egy-egy szituációt.

Bővebben, hogy miről is van szó: