Van akik szerint a nevetés a létező legnagyobb ajándék.
Színtiszta életöröm, életerő. Csodás gyógyulások történhetnek pusztán a sok nevetéstől. A legtöbb nagy gondolkodóból, bölcsből árad valami megmagyarázhatatlan derű , minden komolyságuk és nagyságuk ellenére időnként képesek spontán nevetni, akár hahotázni is. Ha nevetsz , megváltozik a világ , minden kinyílik !

Sokszor olvasok mindenféle meditációkról, de sehol nincs leírva, vagy legalább is nem találtam, hogy milyenféle technikák útján jut valaki meditatív állapotban a céljához.

Többször olvastam már, hogy le kell menni a belső bölcsességhez, vagy a belső mesterhez, és majd az elvezetgeti az embert.

Erről is szeretnék némi információt kapni, hogy mi, vagy ki ez a belső bölcsesség, és miként lehet kapcsolatba kerülni, illetve hogy ezáltal miként lehet mások ilyen belső dolgaival kapcsolatba kerülni?

Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.

A napokban elfogadás meditációkat végeztem.

Mit mondjak, az első alkalomnál az egész napot elsunnyogtam. Kitakaritottam, kimostam, olvastam egy könyvet, rágyújtottam, egy kicsi internet, mire rám tőrt: saját magam elől akarok elbújni. Hiába lett tudatos számomra  ez a tény, mégis nehezen vettem rá magam.

Elfogadás: önön magamra.

Hát jött egy nagy adag önsajnálat, nem kellek, stb érzés. Azóta sincs teljesen letisztulva, de már igy is sokat enyhült a szivem. Könnyebb a lelkem. 

Fura dologról fogok most írni....
A nővérem két évvel ezelőtt öngyilkos lett.

Akkor valamilyen szinten megértettem Őt. A boldogtalanság,elégedetlenség. Marcangolja az embert és az értelmet arra készteti,hogy szüntesse meg a fájdalmat és szabadítson meg a gonosztól.

A gonosz az ember tehetetlenség érzete és gyötrő belenyugvásra kényszerít.
A belenyugvás valahol kell hogy reményt is tartalmazzon,bizonyos szempontok szerint a várakozás,vegetálás egy jobb dolog reményében.