Elölőszó: A "Gondolatok" Puttaparthyban egy spirituális útkereső-lelki gyakorlatok közepette, a hajnali imameditációt követően villanásnyi idő alatt keletkezett, noha nem terveztem verses formába önteni az univerzum téziseit. Olyan gyorsan jött az intu infó, hogy megjegyezni is képtelen voltam, azonnal tollat ragadtam és /jobbhiján/ karomra jegyeztem rövidítve- e sorokat. Eddig egy mezei locsoló versköltemény sem esett ki fejemből. Kisvártatva rádöbbentem, hogy korábban feladott kérdéseimre kaptam intuitíve a válaszokat, én csupán lejegyeztem azokat.

GONDOLATOK

Mint juhász a nyáját,úgy terelt végtelen tudásszomj,kiváncsiság, hazámtól messzi-messzi tájra:INDIÁBA.
Mi mást hozhattam volna magammal,mint kétségek,gyötrelmek garmadát,- más nem bírta volna harmadát...
Megkérdeztem az úton magamtól újból és újból: Elmém vagy szívem húz csupán?!
De letehettem volna e terheket szent földre érkezésem elébb?
Úgyéreztem: Elég!
E létem értelmét kutatva, eltűnődtem éj s nappalon, mikor virrad az én napom?!
De idő malomkereke lassan fordult, időnként nyikordúlt.
Gondolataim horizontján narancspír derngett, tisztul az égbolt, jő a fény, a ragyogás, ez a megvilágosodás:
Mint ahogy tettek nélkül nincs tapasztalás, terhek nélkül sem képzelhető el megkönnyebbülés, avagy az élet íze ciklusokban rejlik.
Hisz a megélt pillanatok sorozatának polaritása nélkül,egy vákum, űr lenne az életed és hasztalan.
Viseld hát édes teherként a rád nehezedő megannyi súlyokat, sirámtalan, s lásd mily könnyedén emelkedsz vele majdmagasra,ha figyelsz belső önön magadra.
A csúcsot akkor éred el, ha érette a viszonzást nem kéred el.
E galaxisban küldetésed egyszercsak megérted, villanás alatt todúl tudás,tapasztalás töméntelen, eszmélsz, mit padban tanúltál értéktelen...
Büszke civilizáció, te rózsaszínű délibáb!
jő a naplemente, nincs tovább!
Illúzió, komfort, gépezet, nem látod a lényeget:
ki az önzetlen szeretet csiszolt gyémántjának ragyogását észre nem veszi,annak szívét -lelkét bizton homály fedi.
Míg e köd el nem oszlik, vágyaid ,mind-mind szertefoszlik,
Te lény, Isteni, ismerd fel hát a harmóniát, mely meghatározza lényed!
Hisz a léted a lehetséges jövőd milliárdnyi állóképét vetíti elméd elé s te éled meg a v álasztott pillanatok végtelen sorozatát, életed filmjén pergő epizódjaként.
A szereposztás,helyszin,koreográfia, maga az élet, melyet élsz, de kérdem én? Lelki szemeiddel ha sorsod forgatókönyvébe laqpozgatnál,mely fejezet az; mit másképp, újrajátszanál?!
S ha egyszerjő a \"vég\", megérkezvén az örök csend zajába , mit belsőd hangja fogad magába.
\"Mérfőldkő\" az, talán a legnagyobb, mely kövön számos megpróbáltatás után fáradt vándorként ,megpihenni remélsz, erőt merítvén a még végkifejletig.
Aztán Millió egységnyi távot tovaszárnyalj, időtlen a térben, hogy a következő létben, te mindenképpen,de a világon mindenki legyen képben.
Most,hogy megtértem, ó Úram úgy érzem aleckét megértettem, kérlek hidd el megérkeztem.
Lebbentsd le tévelygésem fátylát,elérhessem szívem vágyát: Mokhsát.
Istenem, borulok előtted térden, hiszen érzem, tudom mit tettél, s teszel minduntalan értem,mert hittem és és álmaimban is tovább reméltem.
Én aki az univerzum végtelen porából csak egy szem - vagyok
Tudom, a hit, a szeretetbe vetett hit emelt Hozzád oly magasra, a helytelen gondolatok sötéten tátongó mélységéből, mellyel szívemet, Isten lakóhelyét tettem méltán ragyogóvá, hogy a szeretet aranylón csillogó sugára tölthesse fel örökkön-örökké.
Ébredő madarak rikoltozása Ashrami hajnal csendjébe merűl, száz pásr papucs surrogása , az út porával vegyül.
Imádkozni megy a Magyar büszkén, szeretettel telve,nemzetek hitét hirdesse szerte e világon, hogy nincs nagyobb kincs mint e három: SZERETET,-BÉKE,- ERŐSZAKNÉLKÜLISÉG.

iNDIA. PRASHANTI NILYAM. 2006 FEBRUÁR