Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Anita mondta nekem valamikor, hogy a nagy bumm előtt sok kis bumm van. A felébredés előtt sok kis felismerés. Én is valami hasonlót éltem át a közelmúltban már másodszor. Mármint ilyen gondolati szinten volt már pár, amire azt hittem, hogy hú ezt most nagyon megértettem, és tudom és juppí, de ez volt a második olyan, ami olyannyira intenzív volt, hogy olyan érzésem volt, szétrobbanok. Belülről öntött el a forró bizsergés, és egy pár pillanat erejéig kontrollálhatatlan boldogságot éreztem, és nem tudtam mit csinálni, mint nevetni :D

Sokat figyelem magamat. Az biztos, hogy több én-em van. Az egyik énem például eldönti, hogy reggel korán, időben felkel. Jógázik, kényelmesen megreggelizik, elkészülök és üdén, frissen indulok munkába. A másik énem pedig előjön reggel, amikor megszólal az ébresztő. Minek felkelni? Csak még egy kicsit lustálkodom, majd holnaptól. Ennek meg is lesz az eredménye, ébredés után rohanás a munkába. Arra már rájöttem, hogy reggel az első ébredés után már nem alszom mélyen, hisz 7 percenként csörög az ébresztő. Élvezem azt a fél-éber vagy fél-álom állapotot, amiben akkor vagyok.

Spirituális önismereti tanfolyam a változásért
Június 21. én

A közelmúltban egy rég nemlátott ismerőssel találkoztam és az tűnt fel, ugyanúgy mozog, gesztikulál mint az édesanyja.
Mikor az öcsémet látom, a mozdulataiban édesapám látom viszont.
Persze ezzel még semmi gond nincs, talán még örülünk is, ha gyermekeinkben, viszont látjuk szeretteinket. De a külső tulajdonságokon kívül bizony ott a belső, az is ami nem a saját, csak átvett, nem őt tükrözi az a tulajdonság, elv, szokás.

Sziasztok!
Régen írtam, bár beléptem sokszor és olvasgattam ezt-azt ami pont akkor kellett!
Változott az életem, általatok (Sanyi, Kati, Zsolt), mert ha nem is személyesen, de segítettetek!
KÖSZÖNÖM!

"Csendben ülni
semmit sem tenni
jön a tavasz
a fű magától nő"

usui.jpg

Szeretettel várok mindenkit a Reiki tanfolyamaimra!

Szeptember 6: Reiki I

Ezen a tanfolyamon megismerkedünk a Reiki energiával, önkezelési technikával, beavatás után gyakorlással módunkban áll saját magunkon is megtapasztalni a csodálatos Isteni energia gyógyhatásait.

A tanfolyam ára: 9900

Szeptember 13 Reki II,

Itt már megismerkedünk a távkezeléshez szükséges szimbólumokkal is, bővítjük a már megszerzett ismereteinket a Reiki energiával, a gyógyítással kapcsolatban.

A tanfolyam ára: 17500

Mesteri:

Szia!

Legutóbb ott fejeztem be, hogy minden negatív érzelemnek van valamilyen tanítása. Ezt a tanítást újra meg újra bevonzod az életedbe, egészen addig, amíg meg nem tanulsz belőle mindent!
Lehetnek a helyzetek és szereplők ugyanazok vagy egészen mások, a végeredmény - hogy hogyan is érzed magad, - az mindig ugyanaz!

Erdok016.jpg

Vágyott a csendre, ezért kikapcsolt minden hangforrást, már amit ő képes volt kikapcsolni.
Vendégeket várt, megbeszélték páran, hogy nála szilvesztereznek.
Végzett a főzéssel, rendet rakott, majd vizet engedett a kádba , majd sót szórt a vízbe.
Jól esett a forró víz, behunyta a szemét, ellazult.
Most is, mint máskor, mikor behunyta a szemét, megjelent egy nagyon öreg arc, az arcon csak egy szem volt látható, körülötte ezernyi ránc . Tudta ez az ő öreg lelke.

Olyan gondolati tevékenység, ami során megismerhetjük az életünket befolyásoló okokat! 

Sok téves hit van ezzel kapcsolatban, amiket nem egyszerű megváltoztatni.

Amikor elindultam az önismeret útján, hamar világossá vált, hogy nem vagyok kezdő a belső gyakorlatok világában, ezért nem az alapoktól tanultam mindazt, ami az önismereti úthoz kell. Ennek az lett a következménye, hogy amikor már nem csak tanultam, hanem tanítottam is az önismeretet, akkor nem tudtam megfelelően oktatni a kezdőket, akik az alapoktól igényelték volna a segítséget, csak a haladókkal boldogultam zökkenőmentesen. Hiába igyekeztem évekig, a kezdőknek csak nem tudtam úgy elmagyarázni az összefüggéseket, nem tudtam olyan testhezálló gyakorlatokat adni, mint azoknak, akik útját már ismertem a magamén keresztül.

Pár hete aztán megelégeltem ezt és elkezdtem felszámolni a nem-tudásomat és hiányosságaimat a Gyorstanulás technikájával. Ez a technika nem más, mint egy információ letöltő gyakorlat, amellyel közvetlenül az Akashából juthatunk nagy mennyiségű tudáshoz, ami egyből beépül a saját tudásunkba.
Korábban sokszor alkalmaztam már ezt az információ letöltő gyakorlatot, - például ha valami új dolgot szerettem volna tanulni, vagy a meglévő tudásomat akartam kiegészíteni - de azért még most is meglepett, hogy mennyire hatékony módszer ez a tanuláshoz!

Bill Murray - Idétlen időkig(Groundhog day) 1993-as film. Nekem tetszett...

Elég dúrva személyiségfejlődésen ment keresztül a főszereplő... elutasításból elfogadásba "transzformálódik át"...

Az „Idétlen időkig” sok filozófiai problémát érint.

- A film tanmese arról, hogy az önzés kielégülést nyújthat, de csak a művészet, a másokkal való törődés és a szerelem adhat boldogságot, értelmet az életnek. Phil jellemfejlődése a klasszikus nevelésregényeket idézi.

egikiralyno-150x150.jpg

Most egy olyan dologról fogok írni, amely messze túlmutat a hétköznapjainkon.

Nem arról fogok mesélni, hogy egy-egy bolygóállás hogyan hat az életünkre, s nem arról, hogy milyen energiák jelennek meg most - hanem egy igazán különleges, kozmikus eseményről, amelyről így ebben a formában nem fogsz máshol megtalálni.

Ezt az utazást közösen tettük meg asztrozófus barátommal, Dr. Dóczi Józseffel, aki tovább-hangolta a felfedezésemet, és most az ő kikristályosított gondolatait tárom elétek.

Előbb- utóbb talán minden szülőnek meg kell tapasztalni gyermeke kamaszkorát az összes szépségével és feszültségével együtt!

Szegény gyerek a "kisfelnőttkor" elején azt sem tudhatja, hogy mi történik vele, időnként vagy folyamatosan lázong mindenre és mindenkire. És életének szép pillanatai keveredik a dacos "csakazértsemmel".

A szülők meg.....

Adhatnánk egymásnak tanácsot, hogy hogy lehet a legjobban túlélni ezt az időszakot a szülőnek és a gyermeknek egyaránt.

Kata

letezik a tokeletes boldogsag?
kinek mit jelent a boldogsag?
ki hogyan eli meg a boldogsagot?