Fény dereng a világok felett, százezer dalt dúdol a szél, s messzire viszi a kósza álmokat. Érezd mennyi minden van még elrejtve benned, de te megtalálod önmagad. Sápadt reggelek után, ha felszívódik a köd, beköszönt a remény, s az őszi fák átölelik vágyaidat. A szürke ősziségben halkan hívogatnak a kopott kék felhők, s egy cseppnyi nem remélt napsütés. Szemerkél az eső a dombok fölött, könnyedén hull le a vízfüggöny, s a fagyöngyök fürdenek az alvó fák ágain, az őszi aranyban.

Egy kedves, és kétségbe esett hölgy küldte nekem ezt a levelet, és úgy gondoltam itt tudnak neki a legtöbben segíteni!
Mindenkinek köszönöm, aki megteszi! Évi
A levél:

Kedves Mindenki!

SAJNOS EZ MOST ÉLET-HALÁL KÉRDÉSE.

ÉDESANYÁMNAK E LEVÉL ÍRÁSAKOR TÖBB, EGYENKÉNT IS IGEN SÚLYOS EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁJA VAN, MELYEKBŐL VALÓ KIGYÓGYULÁSÁHOZ KÉREK SEGÍTSÉGET.

Tutaj alatt

Egyszer voltam, hol nem voltam, volam egyszer Én.
Kistutajjal, rozogával, vágyak tengerén.
Álmodoztam róla, hogy lesz szép nagy hajóm majd,
S Vágytengeren mindörökké a felszínen tart.

Mert az összes matróz-szabály arra ösztökél:
Maradj fent a tutajodon, míg a tested él!
Arról, hogy a tutaj alatt mi várhatna ránk,
Szót se szólnak, titkolóznak, s ránk hozzák a frászt.

Azt hazudják, lent a mélyben mind megfulladunk,
S éppen ezért életünkben folyton harcolunk.
Hullámokkal, Vágytengeren, tutajainkért.

Sűrű sötét haja volt ártatlan zöldesbarna szemekkel. Már kiskorában is helyes srác volt és valószínűtlenül szófogadó. Talán azért, mert nem a szülei nevelték és valahol mélyen ezzel akarta meghálálni nevelői határtalan szeretetét, akik óvták minden lépését. Sejthették, milyen az, ha valakit nem dédelget a családi fészek melege.