Tutaj alatt

Egyszer voltam, hol nem voltam, volam egyszer Én.
Kistutajjal, rozogával, vágyak tengerén.
Álmodoztam róla, hogy lesz szép nagy hajóm majd,
S Vágytengeren mindörökké a felszínen tart.

Mert az összes matróz-szabály arra ösztökél:
Maradj fent a tutajodon, míg a tested él!
Arról, hogy a tutaj alatt mi várhatna ránk,
Szót se szólnak, titkolóznak, s ránk hozzák a frászt.

Azt hazudják, lent a mélyben mind megfulladunk,
S éppen ezért életünkben folyton harcolunk.
Hullámokkal, Vágytengeren, tutajainkért.
Azt se tudjuk, mit akarunk, s azt se, hogy miért.

Hisz a víztől széjjel málik úgyis tutajunk,
A természet ellen tenni semmit nem tudunk.
Ő irányít, ő vezényel, bármit is teszel,
Légy hát te is természetes, s boldogabb leszel.

Hullámaid Te csinálod, velük ne harcolj,
Hogyha lelök a tutajról, inkább lubickolj!
Élvezd csak a percet, míg a tutaj alatt vagy,
S rájösz, hogy a hullámzás csak a felszínen nagy.

S mi van ott lent? Mélységes csend. Nézd csak meg bátran!
Szivárványszín halak úsznak buborékárban.
Semmi hullám, semmi vihar, Te vagy csak, meg Ő.
Eggyé váltok, s megszületik így a Teremtő.

Tutajunk, mi elválaszt ettől a csodától,
Ha engedjük, megszűnik szép lassan magától.
Hagyjuk hát most tutajaink szertefoszlani,
S merjünk végre Önmagunkban mélyre leúszni!

Hagyjuk hát most tutajaink szertefoszlani,
S merjünk végre Önmagunkban mélyre leúszni!

Mindig voltunk, mindig vagyunk, s mindig is leszünk,
A semmiből jöttünk ide, és oda is megyünk.