Nincs szó, nincs jel,
nincs rajzolt virág.
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.

Remélem ez a téma még belefér az oldal kategóriájába.

Azért bátorkodom erről nyitni egy blogot, mert én személy szerint azóta foglalkozom a témával, amióta belecsöppentem a spirituális világba.

Szerintetek kivitelezhető lenne egy tudatos, életcentrikus kommuna összehozása?

Tegnap bejelentkeztem egy on-line ismerkedési oldalra. Régen ezt kizártnak tartottam. Változom.
Mióta külföldön élek, nagyon megszerettem a Facebook-ot. Kapcsolat az otthoni barátokkal, ismerősökkel. Mostanában már mozgolódott bennem az érzés, hogy szívesen ismerkednék idegenekkel is. A kíváncsiság bennem volt, mégis tartózkodtam az egésztől. Ki tudja, kivel akad össze az ember egy ilyen oldalon.

Nem mondhatod el senkinek?
Magadban mégsem tarthatod.
Lelked mélyét a tüske bántja,
bezárva, s nem maradhat ott!

Kell valaki, aki meghallgatja,
s nem mondja tovább senkinek!
Életed fájó, csúf darabja,
lelkedet betegíti meg.

A lélek ott duzzog magában,
kitörni onnan mégse tud,
megpróbál apró jelzést adni,
keresi hozzád a kaput.

Testedben furcsa változások,
- a tőle jövő üzenet.
Aztán egy orvosnak meséled,
a jelentkező tünetet.

Kis pirulák majd csillapítják,
nem fáj már úgy, elhallgatott,
de lelked mélyét tovább rágja,
s ő tudja, nem maradhat ott!