Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

rzelem.jpeg

Utána jártam az elmúlt héten az érzelmeimnek is. Sanyi találkozásunkkor megkérdezte, miért dohányzom, a kérdés egyszerű, világos volt, én meg (hozzám nem igazán illően) gondolkozás nélkül rávágtam: mert a kommunikációm nem őszinte, sokszor mondanám ki a szavakat, ehelyett benyelem őket. Félek másokat megbántani. Azóta járkál a fejemben a kérdés és a válaszom. Gondoltam, itt az idő, járjunk utána. Úgy is mindig a gondolataimmal vagyok megáldva. :)

Mit jelent: ember?

Mit mondanál, hogyan fogalmaznád meg a lehető legegyszerűbben?

EMBEREK ÉS PROGRAMOK

A leszületett lélek saját igényei szerint /program/ választ genetikai programot, tehát szülőket és saját igényei szerint alakítja az embrió fejlődését. Azzal hogy szülőket választ az adott társadalmat, környezetét de még neveltetési módját is megválassza.

Hiszem hogy mindennek van értelme.
Persze a minden megértése az az út amit végig kell járnunk . Ami biztos számomra hogy mindenkinek feladata van és cseppet sem felesleges fizikai életünk minden darabja. Mindannyian más ritmusba haladunk egy célt követve a saját általunk megítélt jó-rossz úton tapogatózva hogy egyensúlyt teremtsünk. Az erre való törekvés ott van mindenkiben és minél közelebb érünk ennek megértéséhez úgy fogadjuk be hogy nincsenek is véges ellentétek. Határaink addig lesznek amig nem kezdjük tapasztalni azt ami az EGÉSZ.

Hogyan neveznéd meg azt az érzést, amikor érzed, hogy hirtelen elönt a düh.
DE NEM!
Nem ordítasz, csapkodsz vagy tombolsz... Nem is remeg mindened attól, hogy a gondolatot, érzést és kifejezését magadba zárod...
HANEM!
Tisztán érzed, tudod: dühös vagy... abban a pillanatban mégsem kerekedik felül rajtad, nem jön elő, de nem azért mert elnyomod, hanem mert másképp jön... hihetetlen módon nyugalom kíséri.
... és a pillanatban ott a kettősség.
Hogyan neveznéd?

... a gyakorlat odalent... ;)

TANULSÁG (Laoce szavaival egyszerűbb):

A Himalája hegyei között egy kolostorban, az egyik reggel a Mester összehívja a legidősebb tanítványait és rájuk bízza a kolostor vezetését:

- Elutazok egy hétre, meglátogatok egy másik kolostort. Addig vigyázzatok itt mindenre, felügyeljétek a napi imádkozást és a kertet se hanyagoljátok el! Te pedig kedvenc tanítványom, takarítsd ki addig a szobámat, de óvatosan, nehogy összetörjön bármi is!

- Úgy lesz Mester, úgy lesz! - búcsúztak el a tanítványok szeretett Mesterüktől.

Az ősi egyiptomi és védikus (vagyis óind) vallások alapvető vonásaiban rendkívül sok hasonlóságot, merészebben: szinte teljes egyezőséget lehet kimutatni. Alább számos olyan meghatározó elemet fogok felsorolni, melyek mindkét vallásra egyaránt jellemzőek.

- A társadalom életének középpontjában a spiritualitás, az isten és isteniség iránti tisztelet kifejezése állt, erre alapozták teljes társadalmi felépítményüket, működésüket.

Kép3.jpg

Munkába ment, mint szinte minden hétköznap most is, a közeli város úgy huszonöt percnyire volt otthonától.
Szerette a reggeli utazásokat, bármely évszakban.
Szemben Bakony, mindig tartogatott valami csodát, havas hegytetőt, vagy a völgyben meghúzódó varázslatosan megülő páragomolyagokat amint titokzatosan átsüt rajta a felkelő nap.
Ilyenkor nemgyőzött betelni a látvánnyal, figyelmét lekötötte a sok szépség.
Minden reggel talált egy csodát. Ez így volt jó, hiába látta már számtalanszor, a csoda mindig rátalált.

7.jpg

A kineziológia egy módszer arra, hogy megszabaduljunk a stressztől és kezünkbe vegyük életünk irányítását. Jelen választásainkat a múltban átélt traumáink és örömeink befolyásolják, és természetesen ma hozott döntéseink alapozzák meg jövőnket. Ha fel tudjuk oldani a múlt traumáit és erősíteni az örömöket, választásainkkal azt a jövőt építjük, amelyet valóban akarunk.

Jobb agyféltekés rajzolás
Ha van annyi kézügyességed, hogy egy kulccsal beletalálsz a zárba,
KÉPES vagy rá!

14-Ráma és Rávana harca.jpg

A világ legrégibb, legősibb és mondhatni a legkiválóbb költői művei közé sorolhatóak, az ősi India két csodálatos Eposza a Rámajána és a Mahábhárata.

Sokszor,sokat gondolkodtam már ezen az érzésen,ami gyermekkorom óta velem van,bennem él. Tudtam,hogy magánynak nevezik,nem egyedüllétnek. Mégis,egy nap hallottam valakitől ezt a kifejezést: "társas magány" és akkor döbbentem rá,ez az én útitársam. Csak néha rossz. Általában megpróbálom saját javamra fordítani. Ilyenkor írok... imádkozom,meditálok,relaxálok. Többnyire az emberek megijednek,amikor magányossá válnak,még nem is tudják mi az,mégis kimondják,hangosan:-Magányos vagyok. De mi is ez pontosan? Nem egyszerű "majd elmúlik érzés".