Elakadtam, sürgetném a változást. Ezer ötletem volt az okokra és a megvalósításra. Imaginációs gyakorlatokban rendre elbújtam, ha vízpartra vetődtem, akkor a nádasba, ha mezőre, akkor sűrű, biztonságot adó erdőbe.

Hát ezek nem a bátorság, a nyitottság képei. De még mindig nincs meg a gyökér ok. A webmester által javasolt imaginációs gyakorlat a léghajó. Régebben nem sikerült ezt a gyakorlatot megcsinálnom, most viszont igen.

Beültem a léghajóba, vigyen ahová akar. Gyönyörű lebegés, majd földet érés. Hol is vagyok? Egy lakatlan szigeten...

Kiskorunkban első ellenkezéseinkkel kezdjük el határainkat kialakítani. „A kisgyerek még egynek érzi magát az édesanyjával, ám eljön a pillanat, amikor már nem azt mondja, hogy a Palkó labdája, hanem azt, hogy az ÉN labdám. Ebben a pillanatban megjelenik a ’szembefordulás’, a leszakadás, a dac, az akarás az akarásért. Nem tudom még befűzni a cipőmet, de ÉN akarom befűzni! Vagy éppenséggel be tudom fűzni, de NEM akarom!”1 Természetes jellemfejlődésünk része, hogy megtanulunk nem-et mondani. Belső világunk kibontakozására viszont nem mindenki reagál egyformán környezetünkben.

Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
a hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
a vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek, Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.

Üdvözlök mindenkit, aki nyomon követi a bizonytalankodásomat.
Büszke lehetek magamra igazán, ma szembesültem azzal, hogy olyan emberré, nővé, vagy valamivé váltam, amilyen soha nem szerettem volna lenni...
Két hete nem készítettem feljegyzést, és erről a két hétről, azt hiszem rosszat nem is tudok mondani. Megtörtént a már említett "elutazunk együtt". És egyetlen rossz szavam sem lehetett arra, akit ilyen gyalázatos módon szeretek.

Mi mindenre jók a kérdések. Aki kérdez tájékozottabb, mint aki mindig válaszol. Aki kérdez irányítja a diskurzust.
Sokaknak jelent problémát, hogy nem tudnak kérdezni. Miről beszélgessen két idegen? Mit kérdezhetnek egymástól?

Én azt állítom, hogy nincs olyan helyzet amelyben ne lehetne egy kérdést megfogalmazni.

Azt gondoltam ki, hogy leírok egy mondatot, és akinek kedve van egy ilyen játékhoz, tegyen fel kérdéseket a mondat tartalmával kapcsolatban és aztán a mondattal kapcsolatos kérdésekre újabb kérdéseket fogalmazzunk meg...

Kitűnő önfejlesztő tréningként is fel lehet fogni :))

A Szaturnusz és az apa utáni feltétlen igény