Nem tudom pontosan, mi történik bennem, de érzem, hogy fontos, és érzem, hogy változás.
Valahogy egyszerűsödnek a dolgok, az, ahogy látom önmagam és a világot. és ez jó.
Ilyenkor azt érzem, és nem csak gondolom, vagy látom, érzékelem, és legfőképpen ÉRZEM BELÜL, hogy az a végső valóság, hogy VALÓJÁBAN NINCS SEMMI.

Nem tudom. Tök jó.

Valójában nincs pokol és mennyország és isten sem. Úgy igazából.

És ez nem baj. Sőt.

vagyok. Születek, élek és meghalok. Vagy legalábbis így nevezhetem azt, ami történik. Nem ez a lényeg, de valójában, mégiscsak ez történik. De nem ez a lényeg. :)

Nekem is sokáig nem volt tiszta ez az elv, de most megosztom veletek én hogyan használom mostanában:

Üdvözletem minden kedves tagnak!
Uj vagyok ezen az oldalon, szeretném kiönteni a szivem!

Tehetségesnek születtem. Már gyerekkoromban szembe kellett néznem azzal, hogy ez felelősséggel jár. A Sors úgy akarta, hogy az ezzel járó népszerűségbe csak jóval később, felnőttként kóstoltam bele.
Meddig kell, lehet elmenni? Muszáj a végsőkig? Mennyit kell beleadni? Mindent?
És aki menekül? Aki a felelősségre ráismervén nem akarja beteljesíteni, amire predesztiálva van? Biztosan kemény pofonokat kap.
És aki beteljesíti, de közben "elszáll az agya"? Úgy érzi, őt kell szolgálja a nép?

Üdvözlet Mindenkinek!

Most írok ide először, mert úgy érzem, össze vagyok zavarodva és azt hiszem ez az oldal ideális helyszín arra, hogy leírjam a gondolataimat.
Szóval, pár nappal ezelőtt elmentem egy hölgyhöz, aki képes kommunikálni az angyalokkal. Feltettem neki néhány kérdést, és válaszolgatott rájuk. Kiderült, hogy én látni tudom az angyalokat, csak eddig, nem tudtam, hogy azok... azt is mondta, hogy a párom- aki már az előző életemben is a társam volt- mestere leszek, de nem is ez a lényeg.