2011. január 27.

Minden csak átmenet!

Még élénken él bennem az a gondolat, amikor sok-sok évvel ezelőtt először jöttem ebbe a kisvárosba. Akkor még csak pár napra, általában egy-két napos megbeszélésekre jöttem és utána mentem haza. Emlékszem, egy reggel épp sétáltam a munkahelyre és arra gondoltam, Úristen én soha nem tudnék itt élni vagy dolgozni, hisz itt minden csak a munkáról szól. Itt ez kis városnak számít, mindenkinek legalább egy családtagja ennél a cégnél dolgozik, vagy legalábbis ismer valakit, aki itt dolgozik és egyébként is az egész város abból él, hogy a cég központja itt van. Szóval ide aztán nem jövök soha. Tessék, erre mit hoz az élet, most én is itt lakom és itt dolgozom. Talán nem véletlen, hogy egy régi gondolat ennyire erősen él bennem, mert hát ugye, amit nagyon elutasítunk vagy ellene vagyunk, azt előbb-utóbb megkapjuk. Szóval megkaptam. A furcsa az, hogy anno azt gondoltam, ide én nem jövök, mert itt minden a munkáról szól. Most pedig az az érzésem, hogy én ide nem dolgozni jöttem, hanem ÉLNI! Kicsit ellentmond a két dolog, hiszen igazából dolgozni jöttem, mégis úgy érzem, hogy a munka mellett viszont meg tanulok ÉLNI! Élni, élvezni az életet, boldognak lenni és örülni mindennek, amit az élet, mint lehetőséget felkínál számomra! Egyelőre úgy érzem, hogy az élvezem az életet egyik oka, hogy itt minden csak átmeneti. Átmeneti időre jöttem, utána megyek „haza”. A haza jelenleg Magyarországot, a családomat, a barátokat jelenti. Itt minden csak átmeneti. Az átmenet érzése miatt pedig nagyon jól érzem magam. Abszolút nem számít, hogy mi történik itt velem, hisz ez csak „átmeneti” és bármikor haza mehetek, ha esetleg úgy döntenék, hogy én itt nem érzem jól magam. Hisz jelenleg minden, ami fontos számomra az Magyarországon van.

Mivel ez csak átmenet, hisz bármikor „hazamehetek”, így minden lehetőséget ki kell használnom. Mindent meg kell néznem, sokat kell tanulnom, szóval a maximumot kell kihozni az itt létből. Ez nagy boldogsággal tölt el. Úgy érzem magam, mint egy turista, csak épp egy kicsit hosszabb nyaralásra jöttem, mint úgy általában. Mindent élvezek és minden apróság örömmel tölt el. Örülök, ha találok egy kedves üzletet, Élvezem, hogy a boltban csak nézelődöm, hogy mennyi minden más itt, mint otthon. Élvezem, és úgy örülök, hogy van internetem. Élvezem, hogy csodaszép helyen lakom. Élvezem, hogy egy nagyon szép park van a közelemben. Listát írok, hogy esetleg otthonról mire lenne még szükségem, ami itt megkönnyítené az életem, vagy épp itt nem lehet kapni, viszont szükségem lenne rá (mondjuk pirospaprika ))). Amikor kicsit szomorkásabb vagyok, vagy épp nem sikerült valami, akkor mindig emlékeztetem magam, hogy elmúlik, ez csak átmenet. Azért jöttél, hogy egyedül legyél, hogy tanulj, fejlődj, élvezd ki, fedezd fel a környéket, szóval azért vagyok itt, hogy élvezzem az életet és utána majd hazamegyek. Azáltal, hogy emlékszem és emlékeztetem magam, hogy miért vagyok itt, nagyon hamar újból nagyon jól érzem magam. Az emlékezés sok mindenen átsegít.

Ez az átmeneti állapot és az a boldogság érzés, amit érzek, felébresztett bennem egy vágyat is, hogy tényleg „haza találjak”. Egyelőre még csak hiszem azt, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy lelkileg fejlődjünk. Vagyis a földi életünk is csak átmenet és utána „haza megyünk”. Úgy érzem, az egyik ok, amiért most itt vagyok, hogy tényleg „haza találjak”. Emlékezni szeretnék, hogy én miért jöttem ide a Földre, mit akarok itt megtanulni. Emlékezni arra, hogy ez csak átmenet és utána „haza megyek”. Mivel átmenet, így viszont ki kell élvezni minden alkalmat, kihasználni minden lehetőséget, amit az élet kínál. Fantasztikus érzés lehet, amikor valaki emlékszik arra, hogy ő honnan jött, miért jött és tudja és hogy itt a Földön csak átmenetileg van. Én is emlékezni szeretnék. Azt még nem tudom, hogyan-miként fogok emlékezni, de az egyik ok, amiért most itt vagyok egyedül, hogy „haza találjak”!