Hogyan használjuk a tükröt? | Önmegvalósítás.hu

Hogyan használjuk a tükröt?

tükör.jpg

Nekem is sokáig nem volt tiszta ez az elv, de most megosztom veletek én hogyan használom mostanában:

ha látok valakit (mindegy, hogy ismerem, vagy sem), megfigyelem, mi jön fel belőlem. Van, amikor pozitív dolog jön, van, amikor negatív. Tulajdonképpen mindegy, hiszen, mind belőlem indul el.  Mindig utána járok, és rendszerint vagy emlékeztett valakire az illető megnyílvánulása, vagy a szituáció ismétlődik, és ez esetben végre alkalom nyílik megfigyelnem, mi honnan indul bennem, mi a motivációm, mik a tanult folyamatok és mik, a saját részeim. Végre kiléphetek a mókuskerékből.

Érdekes dolgok merülnek fel ilyenkor. Azt is megfigyeltem, hogy sokszor semmi köze az adott személyhez,csak magamból vetítek rá valamit. Azt hiszem ekkor éri a vád a másikat, - Félre ismertelek! Csalódtam benned!

Holott azt sem tudta, én mit láttam benne. 

Valamint, hajlamos voltam azt hinni, hogy csak az veri ki a szemem, amit még nem oldottam meg. Nos, ez sem igaz. Ha megoldom, attól nem leszek "vak", látom, ha valaki mégis úgy működik, csak akkor már a lényének a működését látom, nem a kivetített világom. Bár ez még nem olyan gyakori.

Valamint, ez is egy folyamat: látsz valamit, nem tetszik, motoszkál benned, de még nem szólsz, vagy ha igen, akkor is csak ujjal mutogatva a másikra, Te olyan vagy! Magadban persze meggyőzöd magad, hogy -" Én bezzeg nem vagyok olyan". Csak az a másik. Aztán jönnek a jelek: már másoktól is hallod, még akkor is, ha nem rád vonatkozttatva mondják. Jön a sértődés, aztán a visszavágás. Egészen addig durvul, míg az ember végre meg nem látja önmagát. Ilyenkor jön a felismerés, de ez még semmi! A munka nehezebb fele még hátra van! Régi szokásrendszert kell figyelni, és fülön csípni, változattni. Ehhez idő kell. Meg türelem, meg kitartás, a szűnni nem akaró változni akarás.

Én így kezdek neki: ér valami hatás (általában már jó sokszorra). Előveszek egy lapot itthon, megnyugszom, bármi is történt, majd elkezdem: Általában egy személlyel kapcsolatban könnyebben tudom kezdeni, így visszagondolok az illetőre, majd ellazulva magamban megpróbálom megkeresni,  hogy hol érzem ezt a viselkedési formát magamban.

Ki ő bennem? Mit várok tőle? Mit élek én meg ezekből az elvárásokból?Élem-e őket egyáltalán? Mit érzek/gondolok ezzel kapcsolatban? Mire emlékeztet ez?

Ilyenkor jön egy meditáció, olyan, mintha egy aranyló időfonal mentén mennék vissza a múltam eseményein, ilyenkor sorra jönnek a  hasonló esetek. Ezen a ponton, már abszolút nem érzem a kezdeti illető személyét zavarónak, mivel látom, csak egy újabb mókuskerék feltárásában segített nekem. De tovább megyek, addig, míg nem jön több ilyen szituáció. Közben ezt kérdezem:

Honnan ered? Ilyenkor vagy szülő, vagy rokon, vagy magam képe jön elő, attól függ. 

Mit kell ebből megtanulnom, be/elfogadnom?

Majd a kapott infót a szívembe irányítom. Hú, ez néha nagyon rossz tud ám lenni! Főleg, ha a hárítás nagyon erős bennem! Ilyenkor több ízben is meg kell ismételnem a gyakorlatot.

Aztán hálával tölt el, megkönnyebbülök, és elképzelem, minden személy, aki valaha is részt vett ilyen esetben az életemben előttem áll.

Megköszönöm nekik, hogy segítettek nekem, kérem, hogy bocsássanak meg nekem, ha megbántottam őket. Megköszönöm a tanítást, majd töltöm magam (reiki), általában be is alszom ilyenkor.( Ha kimerít a gyakorlat.)

 

Na szóval, arra jöttem rá, tulajdonképpen minden minőség megvan bennünk. Bennünk is van jó/rossz és még számtalan sok oldal. Csak hajlamosak vagyunk magunkat jobbnak látni. Tökéletesebbnek. Ilyenkor jön a lenézés, ítélkezés, és elmarad sok esetben a magunkba nézés. Én sem teszem meg mindig..  Ha felismerem önmagamban ezeket a részeket, könnyebb elfogadnom másokat is.

Nem baj, ha ítélkezel, véleményt alkotsz, csak járj magadban is utána. Csak annyi a dolgod, hogy lehetőleg magadban old meg hamarabb, mintsem mások nyakát szegnéd vele. Lehet, hogy nincs igazad!!! Ez is egy mankó ;). Önmagunk felé. Nem beszélve arról, milyen hatást váltottam ki az emberekből: úgy érezték magukat, mintha pucéran állnának előttem, bírálatom keresztüzében. Kire mi tartozik? Minden meglátásom, csak is rám, addig, amíg nem kérnek belőle. Csakis az én leckém, nekem kell magamban feltárnom. Ha kérdi, mi lehet, akkor is el kell mondanom, ezt csak én gondolom. Lehet, hogy tévedek.

Hogyan lépjünk tovább? 

Én szerintem, ha már felismertem, hogy bennem is működnek ilyen részek, egyszerűen nem zárom le magamban, ha jön egy következő alkalom, akkor belemegyek, csak mostmár figyelek, mi zajlik bennem. Aztán figyelem, mi lesz, ha másképp teszek. Vannak dolgok, amik így is törlődnek, vannak, amiken még dolgoznom kell. De azzal, hogy egy eszmét lebegtetek az elmémben, és elhatárolom magam a negatívabb megnyílvánulástól, csak elfolytom a dolgot. Megrekedt kakit rosszabb is birizgálni. Ha megnyílok, sokkal könnyebb  túllépnem. Ha megélem, magamévá teszem, jöhet a következő lecke.


Beküldte: | 2010. máj.. 08. szombat - 14:51

Hozzászólások

13 hozzászólás
Belső utazás
2010. május 08. szombat, 16:15 | Hiteles06

Szia Anita! Irigylem az olyan embereket, akiknek az ilyen dolgok maguktól jönnek. Én ezt a módszert nemrég a Brandon Bays-féle Belső utazásban találtam meg. Olyan ismétlődésekre találtam meg vele a régi emléket, amit már régen kerestem. Mondom, nekem tálcán kellett nyújtani hozzá egy módszert, sajnos "csak úgy" eszembe sem jutott. Sokszor elgondolkozom rajta, hogy mit érnek az ilyen kapaszkodók, amiket tanulni kell, és nem jön magától. Éppen ma jött az újabb ismétlődés, hogy kipróbáljam, mit ért a megértés, a feltárás... hát semmit. Ugyanúgy beleszaladtam. Ugyanúgy kétségbeestem, csak most tudtam, hogy miért történik. Azt hittem, hogy ezzel ki lehet irtani a problémát, de eddig úgy néz ki, hogy nem jött össze. Változatosság kedvéért az anyagiakról szólt a dolog: Félelem az anyagi kiszolgáltatottságtól - újabb anyagi veszteség - mintent elvesztek - senki vagyok - fájdalom ... jöttek a képek, jött az első, amiből ered, aztán jött a nyugalom, jöttek a válaszok, hogy nincs miért aggódni, minden pillanat új, nincs fájdalom, egész vagyok, biztonságban vagyok... stb. Emléket feldolgoztam, megbocsátottam a jelenlévőknek... várok... Csalódtam az elvárásomban???? :)

Az első lépést megtetted ;), felismerted. Vidd tovább. Mikor az
2010. május 08. szombat, 16:41 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Az első lépést megtetted ;), felismerted. Vidd tovább. Mikor az "életben" fizetsz, csekket adsz fel, vagy csak beszélsz a pénzről,anyagi helyzetedről. Figyeld meg mit érzel, gondolsz.Bár tovább vinném, sok minden másban is felléphet a hiány érzete: mikor kevesebbnek érzed magad valakitől, vagy nem kapod meg azt a figyelmet/szeretetet, amit szeretnél. Lappangó dolog ez, lehet több rétegű.

Ha folyamatosan a hiányra koncentrálsz, az élet megadja neked, hogy tényleg hiányban szenvedj. 

Ha figyelsz a szavaidra, sok minden kiderül. 

Régi szokások csak működnek bennünk tovább. Ezt szoktuk meg, azonnal így is reagálunk, ezért bukik el sok ember, mert a feltárásnál abbahagyja a további munkát. A szokások átírásához kell idő, nem a feltáráshoz. Próbáld meg így, oké? 

Valamint: amíg félsz, addig nem hiszel, nem bízol igazán. Maradhatott még ott valami? 

Félelem
2010. május 08. szombat, 17:15 | Hiteles06   Előzmény

Érdekes az utolsó gondolat. Nemrég jött egy olyan információ, hogy magzati korból van blokkom (apu bántotta anyut, vagy valami más)... de nekem ez erősen hit kérdés, és nem nagyon akarja bevenni a gyomrom... szó szerint. Egyelőre nem tudok vele mit kezdeni.
A másik mókás dolog, hogy egyik ismétlődő problémám, hogy nem fejezem be a dolgokat, hiányzik a kitartás... ami ugye pont a szokások átírásához nem árt... :)
Miért fontos megfigyelni, hogy hol érzem a testemben?

HajduM képe
Érdekes, hogy pont egy ilyen írásra és hozzászólásra találok.
2010. május 09. vasárnap, 8:02 | HajduM   Előzmény

Érdekes, hogy pont egy ilyen írásra és hozzászólásra találok.

Tegnap este töprengtem azon, hogy miért nem tartom fontosnak, hogy befejezzek dolgokat? Így természetes nekem. Elkezdek valamit, bármit, és csak addig érdekel, amíg felépítem, létrehozom, de aztán félbe marad, és új dologba kezdek, de azt sem viszem végig.

Ennek az okára hogyan lehetne rájönni? És hogyan lehetne elérni azt, hogy végig vigyem a dolgokat, amikbe belkezdtem?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Mitől félsz? A kudarctól, vagy a sikertől? Hogy állsz
2010. május 09. vasárnap, 8:44 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Mitől félsz?

A kudarctól, vagy a sikertől?

Hogy állsz mindkettővel?

Kitartás, elkötelezettség? Valóban azt csinálod, amit szeretnél, és amiben hiszel?

A legegyszerűbb, ha visszagondolsz  gyerekként miket kezdtél el, miket fejeztél be, hagytál félbe, mit éreztél, kaptál a környezetedben élőktől. Milyen képnek akarsz megfelelni? Vagy megnézed miben érzed, hogy jó vagy, örömö leled, és azt teszed-e? Amit megtanultál, jól megy, tovább viszed-e, beletéve önmagad?

Elérni, hogy végigvidd? Hatalmas adag elszántság, kitartás és
2010. május 09. vasárnap, 9:34 | bodza (útkereső)   Előzmény

Elérni, hogy végigvidd? Hatalmas adag elszántság, kitartás és akaraterő. Én most az utóbbi 10 hónapban végigvittem valamit, valamit, amire esküt tettem haldokló nagypapámnak. Győzelemmel ért véget, számomra mégsem volt az az eufória, amit vártam. Útközben többször megtorpantam, összeomlottam, de csináltam tovább. Volt, hogy közben úgy éreztem, beledöglök, nem bírom tovább. Aztán mégis. Megállás nélkül. A gyümölcse beért, a dolgom ennyi volt, mára kiszálltam. De! Rám is jellemző, hogy valamibe belekapok és csak addig érdekel, amíg megszerzem, létrehozom, beindítom, utána már jön a következő...

Egyszer egy hipnoterapeuta azt mondta, hogy a kitartással van baj, de ezen lehet korrigálni, ezt lehet erősíteni. Még nem találtam rá meg a megfelelő módszert.

Nálam talán abból ered, hogy gyerekkoromban, amikor zongoráztam, anyám mindenkinek azt mondta, híres zongoraművész leszek. Amikor biológia versenyt nyertem országoson, akkor híres biológus. Mikor megemlítettem, hogy orvosira készülök, rögtön híres kutatóorvost mondott mindenkinek. Ezekre a válaszom rögtön : dafkecsakazértse! És abba is hagytam rövid időn belül mindent. 18 évesen pedig már nem laktam otthon. Ja persze rögtön jöttek a "nincs kitartásod semmihez" és a "nem lesz belőled semmi" pozitív megerősítések.:) Mára már nem okolom érte őt, neki is nagyon nehéz volt és a legjobbat szerette volna nekünk, ő sem kapott mást, mikor gyermek volt, akkor honnan adhatott volna olyan poggyászt az életre, ami sok-sok szenvedéstől megkímélt volna bennünket? /Van egy testvérem./ Én tudom, hogy az anyámmal való viszonyomat kellene végre rendeznem, és akkor minden nagyot változna. Csakhogy: 1. túl sokat bántottuk már egymást, 2. nem tudom, hogy fogjak hozzá, 3. félek a fájdalomtól, ami óhatatlanul felszínre kerül mindkettőnknél. Pedig ezt meg kell tennem, méghozzá rövid időn belül. Egyébként példamutatásból jeleskedett, mert mi kiközösítettek voltunk az átkosban, vele minden egyes évben eljátszották, hogy felvették a főiskolára, és aztán szeptemberben elzavarták. De megcsinálta! Két gyerek mellett megcsinálta, csak hogy ezért, az ő álmaiért a család nagy árat fizetett...És a megbocsájtás sem megy ám olyan könnyen, ahogy leírjuk.

Szóval Miki, kutakodj, mi lehet az ellenállásod oka?

Akaraterő: kinek akarok megfelelni? Saját magamnak vagy más elvárásainak?

Kitartás: mi hiányzik hozzá? Tényleg véghez akarom vinni az elképzelésemet? Vagy az másé?

Elszántság: meg tudok küzdeni a célom beteljesüléséért? Meddig tudok/mehetek el ebben, úgy, hogy ne sérüljek és mást se sértsek?

Tudod, az utóbbi 10 hónapban az elszántságom volt a legnagyobb, de sérültem, és sérültek mások is. Most ez egy újabb munka, hogy helyrehozzam.

Én csak úgy tudok végigvinni valamit, ha abban 100 %-kig hiszek. Akkor viszont küzdök, mint az oroszlán. / A csillagjegyem is az./ De ha vége, már keresnem kell az újat... Egyszer egy Tanító megkérdezte tőlem: "Miért kell mindig harcolni?" Nem tudom. És így is maradtam...Biztosan van itt köztünk valaki, aki megfelelő irányba tud terelgetni bennünket!

Kitartás
2010. május 09. vasárnap, 10:37 | Hiteles06   Előzmény

Odáig már eljutottam, hogy tudom, azért nem vagyok kitartó, mert az adott dolog nem érdekel igazán, nem köti le tartósan az érdeklődésem, viszont az a gond, hogy nem tudom, hogy mit akarok valójában. Fogalmam sincs, hogy mi lenne az, amiért tudnék szüntelenül lelkesedni. Ti megtaláltátok már ezt a tevékenységet? És ha igen, akkor hogyan?

Szüntelenül...
2010. május 09. vasárnap, 12:19 | bodza (útkereső)   Előzmény

Ez a "szüntelenül" kicsit elgondolkodtatott, de nálam van egy ilyen, méghozzá édesapám tanított meg rá: a természet feltétel nélküli tisztelete. Pici koromban fogta a kezem, esténként a csillagokat néztük, azokról mesélt, horgászás közben szakított időt arra, hogy az erdőt is bemutassa. Nálam ez a pont a biztos. Ezért segítek az állatokon és a fákon. Tavaly nő létemre, egyedül sikerült megmentenem egy erdőrészt a pusztulástól, megígértem a közben helyszínre érkező fejeseknek, hogy kiláncolom magam egy fához és országos médiabotrány lesz. Az erdő maradt, az addig elpusztított részei kezdenek regenerálódni. De csak ezt az egyet tudom mondani, ami nálam "szüntelen". A természet feltétel nélküli tisztelete és szeretete.

Mindig újabb és újabb feladatot kapunk, amelyeket végig kell/ene/ csinálni. Ez biztosan nem véletlen. Szerintem ezeket nem keresi az ember, ezek megtalálnak bennünket. És itt jön a neheze, mert valamit végigcsinálni feltételezi ugye a kitartást. A kitartáshoz pedig mi kellünk.

Volt már jónéhányszor, hogy kitaláltam, na most ezt fogom csinálni, ez tutira bejön! Ha másnak sikerül, nekem miért ne sikerülne? Bevásároltam hozzá mindent, vagy megteremtettem mindent az adott elgondolásomhoz, és aztán lelohadt a lelkesedés, félúton abbahagytam. Miért is? Ezen már én is nagyon sokat töprengtem. Ráadásul még lelkiismeret furdalásom is volt az ilyen dolgaim miatt. Addig már eljutottam, hogy ezeket a félig elvégzett dolgaimat mind én találtam ki. Amelyeket pedig teljesen végigvittem, azok rám találtak. Talán itt lehet a kutya elásva???

Tanultak a témával kapcsolatban
2010. május 09. vasárnap, 12:48 | csaesz   Előzmény

Jung szerint minden ember 7 tehetséggel születik, amiből az egyik az anyanyelvünk elsajátításának képessége. A másik hatot pedig önismerettel kell megtalálni magunkban. Ezek azokhoz a témákhoz kapcsolódnak, amik nagyon vonzanak bennünket, amik feltöltenek, megszűnik közben a lustaságunk, az énünk, és ezen tevékenységek közben boldogságot, szabadságot érzünk. Ha megtaláltuk ezeket a tevékenységeket, és tehetségünket képességgé növeljük, akkor megtaláltuk a hivatásunkat, megtaláltuk, hogy mi az, amit csak mi adhatunk hozzá a világhoz.

Szerintem amit agyból, vagy másoknak tett ígéret miatt teszünk meg, és közben bennünk van egy csakazértis dacos érzés, az nem tartozik a tehetségeinkhez. Ha közben jönnek nehezítések az élettől, ha úgy érezzük, hogy harcolnunk kell, nem megy egész könnyedén amit csinálunk, az azért van, mert az élet próbál minket felvilágosítani, hogy rossz úton járunk, az égiek próbálnak terelgetni. Ilyenkor jó, ha rábízzuk magunkat az áramlatra, eltekintünk az akarástól, és megengedjük az élet történéseinek, hogy vezessenek minket, bármerre is visz az út.

 

amíg keresed, nem leled! Én előbb a felismerés utáni munkát
2010. május 09. vasárnap, 12:39 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

amíg keresed, nem leled!

Én előbb a felismerés utáni munkát nem kerülöm ki. Sok minden van, ami érdekel. Sok mindent akartam, erőszakoltam, de nem jött össze.

Most úgy látom: elengedem,majd megtalál. Minden komolyabb bajom így oldódott meg igazán.   De ehhez a munka önmagunkon elengedhetetlen. Meg kell oldani az okozót, aztán kivárni, mire időszerűvé vállik minden körülmény. A dolgok nem csak velünk függnek össze, hanem  azokkal is, akikkel érintve leszünk (jelen esetben új munkatársainkkal), vagyunk. Össze kell hangolódnia minden  eseménynek.

Tudom, úgy hangzik, mintha kötött szemmel a szakadék felé lépdelne az ember, és bíznia kellene. De ha életemre visszatekintek, mindig fogták a kezem. A kellő pillanatban jött valami, amire addig nem is gondoltam.

Engedni
2010. május 09. vasárnap, 13:46 | Hiteles06   Előzmény

Nem hangzik úgy, mintha szakadék felé lépdelne az ember! Most már a negyedik alkalom egy héten belül, hogy azt kapom: inkább érezzek, ne gondolkodjak, a segítség ott van a közelemben, csak be kell engedni. (nem beszélve Sanyi webmesteréről) Nem egyszerű elengedni magad, mikor kezed-lábad meg van kötve, de mivel más lehetőség nincs, és erősen hajlok is rá, kipróbálom. A másik tanulni valóm úgyis az, (az anyagi dolgok elengedése mellett) hogy megtanuljak a saját vágyaim szerint élni, és ne a mások véleménye után menni.

hermess képe
H: Adalék - életfeladat felismerés
2010. május 09. vasárnap, 15:47 | hermess   Előzmény

Eszti hét, jungi képessége valahol kapcsolódhat a védikus 7-es felosztáshoz... ott mindent hét fokozatban mérnek - hét sugár mentén születünk le, hét síkja van az Univerzumnak, azoknak hét alsíkja és így tovább. Teozófus írások szerint az előző életbeli

> törekvések és vágyak képességekké,
> a sokszor ismételt gondolatok hajlamokká,
> a megvalósítás akarata cselekvéssé,
> a tapasztalatok bölcsességgé,
> a fájdalmas tapasztalatok lelkiismeretté válnak és ekként működnek a jelenlegi életünkben.

Az áthozott képességek és hajlamok tehát azok, amelyek iránt már előző életeinkben is érdeklődtünk, próbálkoztunk, törekedtünk a bennük való fejlődésre. Ezekben könnyedén kiteljesedhetünk, ha felismertük magunkban, tehetségünk van hozzá - csak „vissza kell emlékeznünk...” Kis szorgalom azért kell a kibontáshoz. Jó lenne, ha mindenki megtalálná magában ezeket a képességeket, hiszen valóban általuk képes adni a magából a világnak, ezek a dolgok lelkünk szerint valók, és saját Utunk részét képezik.

Igen ám, csak hogy egy idő után, amikor gyorsítva végigmegyünk az előző életbeli tapasztalásokon, és elérjük az előző szintet - a dolgok lelassulnak, nehezebbé válnak, immár kitartás, elszánt törekvés kell az újabb eredmények eléréséhez, még annak ellenére is, ha megvan hozzá a lelkesedés. Így hát nem biztos, hogy amivel harcolni kell, az mind „agyból” való és elvetendő, pláne, ha valóban lélekből is jön hozzá valami inspiráció.

Innen kezdődik az életfeladat, ami egyszerre taszít is, mert erőkifejtés kell hozzá, meg kudarc is lehet belőle, talán erőnkön felülinek érezhetjük… és egyszerre vonz is erősen, mert a saját Utunk és fejlődési irányunk szerint való… még az "élet" is terelget feléje, mert hiszen ezt vállaltuk be feladatnak. Lehet ez ugyanaz, ami eddig könnyen ment egy bizonyos fokig, de lehet valami egészen más életterület vagy érdeklődés is, ami menet közben jött elő, érintett meg.

Ami a másoknak tett ígéreteket, és azok nemszeretem teljesítését (vagy elmulasztását) illeti – ezeket néha hamis, önbecsapós örömszerzési vágy hajtja. Megígérek valamit valakinek, amiről tudom, hogy örülni fog neki, de csak azért, hogy én is örülhessek vele együtt az ő örömének egy kicsit… (sokkal élvezetesebb, mint vállalni a nemet mondást :) Aztán kiderül, hogy túlvállaltam magamat, vagy nincs nagy kedvem, vagy elég energiám hozzá…

Érdekessé válik a dolog a valódi kötelességek teljesítésében (helytállás a visszahatásként előállt élethelyzetekben), amikor a „megpróbálom szeretni, amit csinálok, ami elvezet ahhoz, hogy azt csinálhassam amit szeretek” bölcsessége jól működhet. Azonban teljesen más a helyzet a társadalom, vagy a család felől közvetített „megfelelések” szorgalmas teljesítésével, az ész nélküli normakövetéssel, amelyek elviszik az életerőt, és nem hagynak elég időt és megtakarított energiát a saját kreativitásunk kibontására.

Valahogy fel kell ismerni és el kell érni azokat a cselekvéseket, amelyek feltöltenek, vagy „visszatöltenek” energiával, miközben az életfeladatunknak sem megyünk keresztbe. Ördögi kör… Kitörni belőle nagyon sok energiával, intuícióval, lelkesedéssel és kitartással, önismerettel lehetséges. Mi ez, ha nem önmegvalósítás?

Éppen a hónap végére, máj 23-ra tervezek egy ilyen egész napos tanfolyamot "Az én Utam - életfeladat felismerés" címmel, itt láthatod a tervezett programot: http://onmegvalositas.hu/program/en_utam_eletfeladat_felismeres_tanfolya...

Lesz benne egy kis asztrológia (Brieger Sándor barátom segítségével), integrálpszichológia, hármas elemzés, játékos tesztek, intuitív döntésellenőrzés, és sok meditáció… Azokat a technikákat és személyiségfejlődési elméleteket gyűjtöttem össze, amelyek segíthetnek felismerni a „következő lépést”, és megérezni, hogy valóban a Lélektől jön a késztetés, vagy csak egy átvett, kitalált vágy, esetleg gyerekkori kondicionáltság működik bennünk az elme szintjén.

Ördögi kör
2010. május 09. vasárnap, 17:20 | Hiteles06   Előzmény

Köszönöm Zoli! Hát ezt most háromszor olvastam el, mire eljutott az agyamig... ez van... Lényeg a lényeg: "Ördögi kör… Kitörni belőle nagyon sok energiával, intuícióval, lelkesedéssel és kitartással, önismerettel lehetséges."

Feliratkozás Hírlevélre