Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Életem szakaszának utolsó fejezete. A befejezés.

2014. augusztus 12. kedd
Reggel korán keltünk. Pestre kellett mennem állásinterjúra. Szilvi felajánlotta, hogy elkísér. Nagyon jól esett, örültem neki. Örültem annak, hogy azt a napot is együtt tölthetem Vele. Vonattal mentünk. Vittem magammal
pénzt az útiköltségre, egyáltalán nem vártam el, hogy az én részemet Ő állja. A vonatállomáson mindkettőnk jegyét megvettem. A vonaton leültünk.

2011. február 28.

alom_szerelem.jpg

Itt járt nálam egy tanítványom a napokban (Éva) és meséli, hogy a munkahelyén a kolléganője már többször is szóvá tette, hogy ugyan miért elégedetlenkedik a párkapcsolatával, hiszen másnak se jobb! Nézzen csak körül és láthatja, hogy mindenki ilyen sz.. kapcsolatban él. Ez van, ezt kell elviselni!

Ezzel persze Éva nem értett egyet és elmondta, hogy szerinte léteznek sokkal jobb kapcsolatok, és Ő hisz benne, hogy azokat el fogja érni! Erre a kolléganő csak ezt mondta:

where_the_hell_is_matt.jpg

Hol a pokolban jár Matt? Matt egy 31 éves srác, aki mindenfelé lejt egy egyedi táncot, amerre jár a világban. Különleges táncával már majdnem világhírű és közben beutazza a Föld bolygót.

Nézd meg és örömködj együtt Vele a bolygónk szépségén és az emberek szeretetén!

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.

A lehetetlen nem tény.
A lehetetlen vélemény.
A lehetetlen nem kinyilvánítás.
A lehetetlen kihívás.
A lehetetlen lehetőség.
A lehetetlen múló pillanat.

A lehetetlen nem létezik.

/Ismeretlen/

vonzás3.jpg

Aladdin és a csodalámpa...azaz a 3 kívánság mítosza!
Hányszor képzeltem el,hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életem ha én is találnék egy ilyen kis lámpást.
Beleéltem magam mit is kívánnék és ekkor rájöttem milyen kevés is az a 3 kívánság...
Annyi mindent szeretnék:egészséget, pénzt, boldogságot...de ezek tág fogalmak!

Nézem Shakira Waka Waka videóját, átérzem a focisták, az edzők és a szurkolók örömét, bánatát, érzéseit, a világ sok színűséget és közben megjelenik bennem egy új vágy: Milyen jó lenne érezni az egész világot, minden embert, minden érzést, minden állapotot, amennyi csak van a Földön, az emberben és azon kívül! Mindent-mindent érezni szeretnék, mindennel eggyé válni!

Ilyet még sosem éreztem. Ugyan voltam már többször is a "mindennel egy" tudatállapotban, de azt mindig valami gyakorlásom ajándékaként éltem meg, kifejezetten erre még sosem vágytam.

piciben.JPG

Pont 1 éve kezdődött minden. Hosszú időn keresztül kerestem a választ önmagam számára feltett kérdésekben a rokonlelkem megtalálásával és a családdal, múlt-jelen-jövő "angyali" hármasával kapcsolatban.

Páromnak, társamnak kerestem a rokon-, sőt, ikerlelkemet, az apámhoz fűződő kapcsolatomra a választ és végül a helyes irányt, céljaimat. Aztán hihetetlen dolgokban volt részem "megtalált" ikerlelkemmel, szinte gondolati síkon való egymásra találásunk történetéről blogot is írtam, majd választ kaptam édesapámmal való kapcsolatomra is.

virág2.jpg

Egy másik furcsaság ami történt velem ezen az előző bejegyzésben említett kiránduláson a következő:
Egyik nap elég komoly hegyi szerpentineken kanyarogva vezetett felfelé utunk, miközben én fokozatosan egyre rosszabbul lettem az egyik autó hátsó ülésén. Hányinger, émelygés, iszonyat cefetül voltam, szó szerint szenvedtem, persze ebbe még az előző nap okozta kisebb másnaposság is közrejátszhatott, na meg a 40 fok hőség sem állt mellettem.

IMG_1980.JPG

Sziasztok!

Utazás...

Arra lennék kíváncsi, hogy miért is utazik az ember? Milyen 'mélyebb' okai vannak?

Nálam néha kezd 'beteges' méreteket ölteni a dolog... :)

Szeretettel várom az utazási 'analíziseket', élményeket, bármit, ami utazással kapcsolatos. Kinek mi volt eddig az a hely, ami leginkább megfogta? Miért?

szeretettel: Bochecha