Szállj már le a földre, ne álmodozz! | Önmegvalósítás.hu

Szállj már le a földre, ne álmodozz!

alom_szerelem.jpg

Itt járt nálam egy tanítványom a napokban (Éva) és meséli, hogy a munkahelyén a kolléganője már többször is szóvá tette, hogy ugyan miért elégedetlenkedik a párkapcsolatával, hiszen másnak se jobb! Nézzen csak körül és láthatja, hogy mindenki ilyen sz.. kapcsolatban él. Ez van, ezt kell elviselni!

Ezzel persze Éva nem értett egyet és elmondta, hogy szerinte léteznek sokkal jobb kapcsolatok, és Ő hisz benne, hogy azokat el fogja érni! Erre a kolléganő csak ezt mondta:

"Szállj már le a földre, ne álmodozz!"

Ugyan miért ne álmodozhatnánk egy szebb világról, egy jobb életről vagy akár egy jobb párkapcsolatról?!
Az álmodozás segít abban, hogy kibontakozzanak azok a belső képek, vágyak, élettervek, amelyek a saját utunkról szólnak, arról az útról, amit még fel kell fedeznünk! Ez az út nem valósul meg magától, csak akkor ha teszünk érte valamit, például változtatunk a világon vagy önmagunkon.

A tudatos álmodozás segítségével ezek a belső vágyak és képek az útról a felszínre törnek, és megismerve, tudatosítva őket, tudni fogjuk hogy merre felé kellene haladnunk a jobb élet felé.
Ha ismerjük ezeket a belső vágyainkat, akkor azt is tudhatjuk általuk, hogy nem valami külső elvárásnak próbálunk megfelelni általuk, nem egy hamis ideát követünk, hanem valóban a lelkünk mélyéből törtek fel ezek a vágyak, vagyis valami közünk csak van hozzájuk!

A tapasztalat azt mutatja, hogy az életünk blokkol minden olyan utat, amihez nincs közünk, amit nem kell bejárnunk. Ezért van az, hogy a másoktól átvett vágyakat, a megfelelni akarásunkat, a "jó ötleteket", a téves ideákat nem hagyja beteljesedni, hanem ezernyi akadályt sodor elénk.

Éppen ezért annyira fontos, hogy kiválogassuk a valóban belőlünk fakadó vágyakat, mert egyedül ezeket fogja megengedni megvalósulni a bölcsességgel megáldott életünk.
A belülről fakadó vágyak megismerésének pedig a tudatos álmodozás az egyik alapgyakorlata!

A tudatos álmodozás gyakorlata

Sokszor álmodozunk szépről és jóról, de miben különbözik ez a gyakorlat a természetes álmodozástól?
Egy szóban: tudatos, és a mögötte levő figyelemben.

Amikor természetes módon álmodozunk, akkor ugyan megjelennek a tudatunkban azok a képek, gondolatok és érzések, amelyek a vágyainkat jelenítik meg, de ezekről vagy elfelejtkezünk az álmodozás végére, vagy elhessegetjük őket, mondván ezek csak álmok!

Ehelyett a tudatos álmodozáskor igenis tudomást veszünk a belső álmainkról, komolyan vesszük azokat, mert képeknek és üzeneteknek tartjuk őket a valóban lehetséges szebb jövőnkről.
De nem csak komolyan vesszük és emiatt megjegyezzük, hanem teszünk még egy nagyon fontos lelki lépést is! Mégpedig kitűzzük célnak ezeket az álomképeket.
Úgy döntünk, hogy:

  • "Amennyiben ez rajtam múlik, úgy hozzájárulok, sőt akarom is, hogy megvalósuljanak!"
  • "Ha kell, megteszek mindent, hogy elérjem ezeket a vágyaimat!"
  • "De ha nem kell elérnem ezeket, akkor nem kötöm magamat hozzájuk, hanem elengedem azonnal őket!"

Gondolkodj el ezen belső fogadalmak jelentésén és értsd meg a lényegüket!
Olyan döntést hozunk általuk, ami egy valódi belső vágyból táplálkozik, de ha valamiért mégsem kellene megvalósulnia, akkor könnyedén el tudjuk engedni azokat.
Ez azért fontos, hogy nehogy egy illúzióba kapaszkodjunk, ragaszkodjunk, aminek a meghiúsulása aztán sok-sok szenvedést okozhatna!

Ha ezt így meg tudod fogadni, nem feltétlenül ezekkel a szavakkal, de ezzel a hozzáállással, akkor felemelted a belső képeket a vágyakozásod szintjéről a megvalósítandó céljaid szintjére.
Ez egy nagyon fontos lépés, mert sokan "csupán csak" ezt hagyják ki és így örök álmodozók maradnak, ahelyett hogy kitűznék célnak és megvalósítanák.

Álmodozó akarsz lenni, vagy megvalósító - önmegvalósító?

Ha önmegvalósítóvá szeretnél előlépni, akkor (először is regisztráld magad ezen az oldalon! : ) , majd álmodozz tudatosan! Minden mély álmodozásodat vedd komolyan és a belső film lepergése után hozzál döntéseket, fogadalmakat arról, hogy mindezt eléred, - amennyiben rajtad múlik!

Ha így teszel, meglátod, hogy a régi vágyaid elkezdenek beérni és rendszeresen azon kapod majd magadat, hogy már megint megvalósult egy régi vágyad, pedig alig tettél érte valamit!
Kell ennél jobb? Vagy inkább küzdeni akarsz? Ugye nem!

Persze valamit kell azért tenned, mégpedig hagyni a vágyaidat, mély belső képeidet beteljesedni.
Én ezért még félelem és gátlás oldást szoktam gyakorolni, amivel igazán akadálymentessé tudom tenni az álom-megvalósításaimat.

Kedves Éva!

Álmodozz nyugodtan egy jobb párkapcsolatról, szeretőbb férfiról, vadítóbb szexről, vagy egy szebb - tökéletesebb életről, mert ezek mind megvalósíthatóak általad!
Amit álmodsz, az benned van és ez a biztos jele annak, hogy van lehetőséged a megvalósítására. Ha szükséges, akkor fejleszd, tudatosítsd magadat, hogy képessé válj befogadni mindazt a jót, ami vár rád!

És ami a legfontosabb: Álmodozásaid képeit ne feledd el célként kitűzni!

"A kitűzött cél önmagát valósítja meg, ha igaz gyökerekből táplálkozik."

Érdemes tehát álmodozni?
Hát persze! Nem olyan nagy baj, ha az ember időnként elrugaszkodik a földtől és meglátja a saját pozitív lehetőségeit! Elszállva önmagunktól, átlátunk saját kicsinyes, beszűkült korlátainkon és felismerjük a hatalmas lehetőségeinket.

Ha tudunk élni ezzel a természetadta képességünkkel, akkor máris szebb életet adtunk önmagunknak.

Beküldte: | 2008. júl. 15. kedd - 15:23

Hozzászólások

8 hozzászólás
Ponosan mit értesz ez alatt?
2008. július 15. kedd, 20:23 | ratvaidori (útkereső)

Ponosan mit értesz ez alatt?

"tudatosítsd magadat, hogy képessé válj befogadni mindazt a jót, ami vár rád"

Az élet tele van csodákkal, és képes mindent megadni
2008. július 16. szerda, 14:03 | szeretet (útkereső)   Előzmény

Ha nem tudod, hogy mit akarsz, akkor hogyan szeretnéd megvalósítani. Az élet tele van csodákkal, és képes mindent megadni, csak tudni kell, hogy mit is akarsz. Álmok nélkül nincs, ami megvalósuljon. Pedig csodák nélkül nem sok értelme van az életnek.

Befogadás
2008. július 16. szerda, 17:12 | ratvaidori (útkereső)   Előzmény

Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mit jelent a befogadáshoz szükséges tudatosítás?! A blogból úgy veszem ki, hogy az álmok megvalósításához ez elengedhetetlen?!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Megnyílás a pozitív élmények befogadására
2008. július 17. csütörtök, 11:28 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Igen, elengedhetetlennek tartom, hogy a pozitív élmények befogadását tudatosan gyakoroljuk és oldásokat is végezzünk ez irányban. A legtöbb emberben ugyanis öntudatlan ellenállások vannak a szép, jó és kellemes befogadása ellen, még ha nem is tudnak róla!

Mivel ezek nem tudatos és szándékos ellenállások, ezért maguk sem tudják, hogy Ők gátolják a jó dolgok megtörténését az életükben. A megfelelő gyakorlatokkal ezeket a gátakat és félelmeket fel lehet oldani.

Köszönöm a felvetésedet, mert egy cikk írására inspiráltak a témában: Megnyílás a pozitív élmények befogadására