Egyik nap arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólított. Meglepődtem, mert tudtam, egyedül vagyok otthon. Ritkán ébredek ennyire magamban, s kicsit tartottam is ettől, mi lesz ha elalszom. De nem aludtam, hisz VALAKI felkeltett... bár az órája kicsit korábbra volt állítva mint ahogy nekem kellett volna, de ezt be tudom annak, hogy Ők az időt nem úgy érzik, értékelik mint mi, földi halandók. :-)
Alapvetően nincs kapcsolatom egyenlőre az angyalokkal, de most mintha mégis megszólított volna valaki... valaki, akinek a hangja nem volt se női, se férfi...

A közelmúltban a következő problémával kellett szembenéznem.Gondoltam megosztom veletek,biztos lehet építő jellege mindannyiunk számára...Gyakorló buddhista vagyok. Életfilozófiám és hitem,azt hiszem elég szilárd,mivel amióta tudatosan figyelem magam körül a világot,számtalan jelét megtapasztaltam,valós és működőképes a rendszer...Természetesen hiszek a karmában,és hogy minden okkal történik...

Kirúgtak. Nem felmondtak, nem elküldtek, kirúgtak. Persze az egóm kiabál, fáj neki, hiszen eddig mindig én mondtam azt, hogy ok, megyek.

Ezeregy kérdés kavarog a fejemben, például: ok, akkor most mi? Persze, megint ego... Szegény teljesen 'készen van', nem tudja, hogy mibe kapaszkodjon, merre induljon.

Azt sem, hogy helyileg hol (Magyarország vagy Anglia?! ), meg azt sem, hogy milyen területen...

A Himalája hegyei között egy kolostorban, az egyik reggel a Mester összehívja a legidősebb tanítványait és rájuk bízza a kolostor vezetését:

- Elutazok egy hétre, meglátogatok egy másik kolostort. Addig vigyázzatok itt mindenre, felügyeljétek a napi imádkozást és a kertet se hanyagoljátok el! Te pedig kedvenc tanítványom, takarítsd ki addig a szobámat, de óvatosan, nehogy összetörjön bármi is!

- Úgy lesz Mester, úgy lesz! - búcsúztak el a tanítványok szeretett Mesterüktől.