Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Akasha krónika, avagy az emlékek birodalma!

Igen sok szó esik az akasha krónikáról sokan tudni vélik olvasni, mintha egy könyv lenne, sokan el sem tudják képzelni mi az, és valami elérhetetlen hihetetlen misztériumnak gondolják.

De amit ezzel a szóval: Akasha, fejezünk ki az nem más, mint a világ információinak gyűjteménye, vagyis maga a világemlékezet vagy az emlékek világa, netán világai.

Sokat figyelem magamat. Az biztos, hogy több én-em van. Az egyik énem például eldönti, hogy reggel korán, időben felkel. Jógázik, kényelmesen megreggelizik, elkészülök és üdén, frissen indulok munkába. A másik énem pedig előjön reggel, amikor megszólal az ébresztő. Minek felkelni? Csak még egy kicsit lustálkodom, majd holnaptól. Ennek meg is lesz az eredménye, ébredés után rohanás a munkába. Arra már rájöttem, hogy reggel az első ébredés után már nem alszom mélyen, hisz 7 percenként csörög az ébresztő. Élvezem azt a fél-éber vagy fél-álom állapotot, amiben akkor vagyok.

aya120x120.jpg

A fenti cím az ayahuasca nevének jelentése, amely egy dél-amerikai sámánszertartásoknál használatos kétféle őserdei növényből előállított főzet neve.

A Pszichedélikus Sámánizmus című könyv így ír a kémiai működéséről:

Teremgarázsban alszik az én kis drágaságom. Reggel mikor a garázsajtót nyitottam, egy pillangót (vagy lepke volt) vettem észre a földön. Nem nagyon mozgott. Kicsit megböktem a lábbammal, még élt. Elszállni viszont nem tudott. Csak csapdosta a szárnyait. Ha otthagyom garantált, hogy átmegyek rajta autóval. Mit csináljak? Fogjam meg? Én meg soha nem fogtam meg pillangót. Sőt mikor felém száll, akkor még néha meg is ijedek. El kellett onnan tennem. Megfogtam a szárnyánál és eltettem az útamból. Nagyon furcsa érzés volt megfogni. Csapdosott a szárnyával és talán kicsit csiklandozott is ezáltal.

Hogyan juthatunk ismerethez, vagy legalább ahhoz a tudáshoz, hogy be akarnak-e csapni minket vagy nem. Nem feltétlenül akarnak becsapni, csak azok sem tudják a válaszokat, akik nekünk kijelentették, hogy valami úgy van, ahogyan állítják.

Szia Tas!

Talán nem emlékszel rám, mert sokan járnak hozzád intuíciós tanfolyamra, és már talán 9-10 éve voltam az egyik csoportodban.

A tanfolyamon tanultakat folyamatosan gyakorlom és alkalmazom a praxisomban. Több terápiával/elemzéssel foglalkozom: tarot, kineziológia, asztrológia, családállítás stb....immáron 20 éve.

Hogy ki is Andrea?

Volt egyszer egy Andrea nevezetű barátom, ő 35÷40 fele járt, volt két gyereke, én meg még csak alig múltam el 20, többek között ezért csak barát volt. Valami hasonló ezós fórumon ismertem meg, jó fej volt, sokat lehetett beszélgetni vele. Neki is voltak problémái, ahogy nekem is. Nagyon rá volt kattanva az ilyen ezós dolgokra, reikit tanult sokat, meg tarottból jósolt, meg ilyesmik.

Az ember érzés világa nem csak szabályozható valami, hanem feltétlenül szabályozandó is.
Mindenkikénytelen rá.
Nincs más kiút!

Kezdődik azzal hogy az ember eltűri,hogy anyagi körülmények és határok erőt vegyenek rajta.
Belevész a mindennapi életelvakító részleteibe,anélkül, hogy a múló pillanatnak az egészhez való viszonyát állandó fénybe helyezné önmaga előtt. Együtt sodródik indulatokkal.
Pániknak, elégedetlenségnek ad gondolattestet.

Avatarok.jpg

Köztudott, hogy a Hinduizmusban „sokistenhit” van, mégis lehet, hogy talán a kedves olvasónak új ez a fogalom, ugyanis a Hinduknál a többi valláshoz viszonyítva, jóval átfogóbb és többet jelent a sokistenhit fogalma.

S nekem a Tiédben? Vagy bárki másnak? Gondolkodtál már ezen?

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy miért pont azokkal az emberekkel van dolgom akikkel, és miért pont azért amiért?
Hiszen a Világomat magam teremtem, de miért teremtek bele problémákat is?
Ki mint vet, úgy arat? Azt hiszem ez a kulcs, legalábbis ezt tapasztalom elég rég óta, csak mintha mostanában hamarabb érnének a vetések...
Te is észleltél már valami hasonlót? Kire emlékeztetlek? Talán valamelyik barátodra, rokonodra, ellenfeledre? Vagy egy általad megélt helyzet valamelyik szereplőjére?

Én mindig egy önálló nő voltam,mindig meg akartam magamnak egyedül mindent teremteni. Nagy igazságérzetem van (amit hála neked Gabi lejeb adtam) Rengeteg mindenen mentem keresztül beszedtem a pofonokat,ezek által kemény emberré váltam ,és rengeteg jó dolog is történt velem. Minden kapcsolatomban amit elkezdtem maximálisan oda adtam magam ,ott is maximumot nyújtottam mindenkit 100 % kiszolgáltam.
Semmit nem kellett sem a férjemnek ,sem a gyerekeimnek csinálnia,egy nap hívom telefonon a telefon bekapcsol és végighallgatom a randevúja minden egyes percét. Megcsalt.